Bognár József: Vajk, a hitehagyott. Kényszerek és lehetőségek a X-XI. század fordulóján.

 

Ha az árpádi bejövetelt követő mintegy száz évet kívánjuk megérteni, feltérképezni, akkor legjobb, ha először felvázoljuk a korabeli Európát. Képzeljük magunk elé Európa földrajzi képét, ne a mai politikait, mert az félrevezet. Mi volt a politikai helyzet a korabeli Európában?

 

Európa a 10 században.jpg

Menjünk nyugatról kelet felé. Az Ibériai félszigeten az iszlám uralkodott. A brit szigeteken féltucat keresztény angolszász fejedelemség vívta egymással élet-halál harcát. Skandináviában még pogányok a vikingek, a későbbi norvégok, svédek, dánok. A Baltikum szintén pogány. A mai Franciaország, Benelux-államok, Németország, Svájc, valamint Itália nagy része a Római Birodalomhoz tartozott. Szicília, Szardínia iszlám kézen volt. Dél-Itáliában és az Adria mentén mindkét oldalon Bizánc az úr. A Balkán Horvátország kivételével szintén Bizánchoz, a Kelet-Római Birodalomhoz tartozott. Mi voltunk a Kárpát-medencében, és nyugati határunk az Enns-folyó. A keresztény Lengyelország velünk együtt alakulgat. Tőlünk keletre besenyő és más rokon népek, vagyis a mi kultúrkörünk. Észak-Keletre pedig a Kievi Rusz viking eredetű nemessége szinte állandó szövetségesünk, néha dinasztikus ellenfelünk. A Bizáncban székelő császár törvénytelennek tartotta a nyugati "pályatársát". Kapcsolatra is alig volt hajlandó vele, nemhogy szövetkezett volna, mondjuk ellenünk. Vagyis valamiféle komplex és dinamikus keresztény Európáról abban az időben beszélni utólagos belemagyarázás.

Hogy a két császár összefogásának lehetősége fennállt volna ellenünk, ez nem több utólagos fantáziálásnál. Egymásnak sokkal nagyobb ellenségei voltak, mint nekünk együttvéve. És akkor még a kor többi kellemetlenségeiről (arabok, vikingek, lázadó hűbéresek) nem is beszéltünk. Jellemző a két császár viszonyára, hogy Nikeforosz bizánci császár 968-ban I. Ottó követét a rangsorban hátrább ültette egyik hűbéresénél, a bolgár fejedelem követénél, azzal az indokkal, hogy a nyugati császár nem római, csak longobárd. Ilyen feltételek mellett tehát kényszerítő körülmények nem nagyon voltak számunkra (lét vagy nemlét alapon) a kereszténység felvételével kapcsolatban. A skandinávok a XIII. században krisztianizálódtak, a baltiak még később. Litvánia például 1400 körül. Őket tehát 1000-ben még senki sem kényszerítette, csak bennünket, a kor meghatározó nagyhatalmát? Ha viszont mi akkor nem térünk meg, akkor valószínűleg ők sem, soha. Vagyis az ő esetükben is mi voltunk a kulcskérdés. Ugyanis éppen a mi krisztianizálódásunk súlyosbította az ő helyzetüket. Ennek ellenére még századokig tartották magukat. És mivel erővel bennünket nem lehetett kiirtani, ezért jött a régi trükk az asszonnyal, Bajor Gizellával, a belső bomlasztással.

Nyugat-Európával kapcsolatban Római Birodalomról beszéltünk a X. század elején, noha úgy tanítják nekünk régóta, hogy a Nyugat-Római Birodalom 476-ban megbukott, megszűnt. Igen, valóban, de csak a mesében és egyes történészek agyában. A valóságban viszont nem történt akkor más, minthogy Odoaker gót vezér megbuktatta Romulus Augustulus császárt. Volt már ilyen korábban is, és lett még néhányszor. A Birodalom ugyanis nem szűnt meg. Az adminisztráció tovább működött, a területet a "kelet-római" császárok nevében kormányozta Odoaker éppúgy, mint Teodorik, s minden utóduk jogosan, aki később is a mindenkori császár uralma alatt élt, úgy tudta még sok évszázadon keresztül, hogy a Római Birodalom létezik, ő pedig annak a polgára. Nagy Károly nem frank császár volt, hanem frank eredetű római császár. Miként a Hohenstaufenek vagy a Habsburgok is római és nem "német-római" császárok voltak. Mindez csak XIX. századi kitalálás. Közben persze létezett a római jog stb. Az, hogy néha interregnumos korszakok voltak, az, hogy szép lassan csökkent a birodalom területe és egyre nagyobb lett benne a német túlsúly, ami a westfáliai béke (1648) után vált szinte teljessé, az semmit nem jelent, pontosabban csak a maradék birodalom elnémetesedését, római tudatának egyre felszínesebbé válását, talán lassú megszűntét, de nem jogi értelemben. Az elgörögösödött kelet-római birodalom is végnapjaiban (1453) alig terjedt túl Konstantinápolyon, de attól még jogilag és ténylegesen is létezett. A Nyugat-Római Birodalom is sorra vesztette el itáliai, galliai stb. birtokait, s húzódott vissza a német területre egészen 1806-os (!) megszűnéséig. A Birodalmat de facto és de iure ugyanis Napóleon szüntette meg, minden más vélemény csak a helyzet nem kellő ismeretét mutatja. Miért fontos ez?

Európa fogalmával kapcsolatban történetírásunk ugyanis az akkori Európát politikai értelemben úgy kezeli, ahogy csak évszázadokkal később, nagyjából a reneszánsz óta lehet. Mivel az akkori ember nem Európában, hanem római birodalomban vagy kereszténységben gondolkodott, és úgy tudta, abban él. A kettőt gyakran azonosítva, bár a jobbak mindig tisztában voltak azzal, hogy e két fogalom teljesen nem fedi egymást, hiszen már akkor is voltak a birodalmon kivül keresztény államok, például Örményország, Etiópia stb. Az akkori ember két megkülönböztetést tett: a birodalmon belül, illetve kívül, a kereszténységen belül, illetve kívül. Vagyis a limesen (a birodalom korábban tényleges, később egyre inkább csak szimbolikus, de jogi értelemben mindenképpen érvényes határán) kívül és belül.

 

48 győztes csata.jpg

Az ún. kalandozásokkal kapcsolatban több dolgot is le kell szögezni. Mindjárt el kell felejteni a magyarság e talán legragyogóbb korszakával kapcsolatban a legkisebb lelkifurdalást és kisebbrendűségi érzést. Legyünk rá mindenekfelett büszkék. Keresztény alapozottságú történetírásunk csak az augsburgi vereséget (955) próbálja belénk verni. A mintegy ötven megnyert csatánkról semmit nem tanítanak. Ez olyan, mintha a francia iskolákban Napóleonról csak azt tanítanák, hogy húsz éven át fosztogatott Európában, aztán szerencsére Waterloonál tönkreverték.
Rabló hadjáratok voltak "kalandozásaink"? Igen is, és nem is. Minden háború rabló hadjárat. Bízzunk benne, hogy őseink is minden sikeres útjukról jól megrakodva tértek haza. Egyébként szinte minden hadjáratunk szövetségben történt. Akcióink terepfelmérések, megelőző csapások is voltak. Kísérletek arra, hogy környezetünkben senkinek ne lehessen túlhatalma. E terepfelmérések is az árpádi bejövetel előtt kezdődtek. Vajay Szabolcs 862-től, Kristó Gyula 876-tól számítja a "kalandozásokat". E hadjáratokról tudjuk, hogy minden évben voltak, néha egyszerre több irányban is. Az utolsó évnek 970-et szokták tekinteni, bár nyugat felé később is komoly harcok dúlnak. Igaz, hogy azok belpolitikai okok miatt elsősorban visszavonuló utóvédharcok voltak. Figyelemreméltó, hogy a kárpát-medencei sírleletekben nem találtak még nyugatról származó megmunkált nemesfém kincseket, ami azt mutatja, hogy a zsákmányolt nemesfémeket itthon azonnal feldolgozták arany- és ezüstműveseink. Csak néhány esetben találtak pénzérméket, melyeket ruhadíszként használták egyszerűbb ízlésű őseink. A régészeti leletek elődeink ún. bálványimádását is cáfolják. Ugyanis semmi ilyen tárgy nem került elő sírokból.

Impozáns együtt látni ezt a mintegy hetven évet (899-970), álljon itt a "kalandozások" listája. Mint már hangsúlyoztuk, minden évben volt hadjárat, csak nem mindegyikről vannak adatok. Ezért nem teljes a lista, és így néha csak magát a kalandozás tényét tudjuk, semmi mást.

899. szeptember 24. Itália, a brentai csata, győzelem Berengár király ellen
900. itáliai hadjárat, Modena feldúlása, Velence megtámadása
901. Karintia
902. Morvaország, II. Majomir legyőzése, halála
904. Támadás Berengárral szövetségben III. Lajos császár ellen.
906. Szászország, a szláv dalamancok hívása
907. július 4-6. A pozsonyi győztes csata a bajor herceg vezette egyesült keresztény csapatok ellenében, amelyben több ezer harcosa mellett elesik maga a bajor herceg, 19 grófja, a salzburgi érsek, 2 püspök és 3 apát. E győzelem biztosította kárpát-medencei uralmunkat. Ettől az időtől a magyar határ nyugaton az Enns folyó, melyet 970-ig idegen csapatok szinte nem léptek át! Ez a győzelem biztosította megmaradásunkat. Ez történelmünk legjelentősebb csatája
908. augusztus 3. A türingiai Eisenachnál győzelem a türingiai őrgróf serege ellen, elesik az őrgróf is, Freising feldúlása
909. Svábföld, vereség Rottnál Arnulf bajor hercegtől
910. junius 12. Győzelen Augsburgnál a sváb-alemannok (erről a csatáról nem tanulunk, csak a negyvenöt évvel későbbiről), június 22-én győzelem Rednitz mellett a frankok ellen, mindkét csatában elesnek az ellenséges seregek fővezérei is, visszafelé vereség a bajoroktól Neuchingnél
911. hadjárat Burgundiába, Aargau
912. hadjárat Türingiába és Frankföldre
913. hadjárat Burgundiába, visszafelé újra vereség Arnulftól az Inn-nél
914. Arnulf Magyarországra menekül
915. hadjárat Svábföldre, Szászországba, Türingiába egészen Dániáig, közben Bréma felgyújtása, illetve hadjárat Itáliába X. János pápa hívására
916. Arnulf első visszasegítése Bajorországban (végleges a következő évben)
917. január 21-én Basel lerombolása, Elzász, Lotharingia, a remiremont-i apácák bedobálása a jeges Moselbe, támadás Bizánc ellen és győzelem ellenük Ankialosz mellett
919. Szászországban győzelem Püchennél Henrik herceg ellen, majd hadjárat Lotharingiába
920. Itália
921. Verdun felgyújtása
922. Végig Itálián, Veronánál győzelem Berengár ellensége, Rudolf ellen
923. Újra Itália
924. Szászország, Itália, ott Pavia felgyújtása
926. Bajorország, Svábföld (Szent Gallen elfoglalása május elsején) Lotharingia, Ardennek, egészen az Atlanti-óceánig
927. Itália, X. János pápa testvérét, Pétert segítjük vissza Rómába, közben 924-től kilenc éves béke Henrikkel az ő kérésére, amiért adót fizet
933. Itália, Szászország, az elmaradt (!) csata Merseburgnál, amit egyes szakemberek magyar vereségnek állítanak be
934. hadjárat Metzig, délre pedig Bizáncig
935. Burgundia, Aquitania, Itália
937. Bulcsú hírneves hadjárata: Frankföld, Szászország, Lotharingia, Reims, Sens, Orleans, le az Atlanti-óceánig, visszafelé Burgundia, Itália, győzelem Capuanál
938. Szászország, Türingia, vereség Drömlingnél
939. Itália Rómáig
940. Itália, vereség Rietinél a longobárdoktól
942. Itália, Provance, át a Pireneusokon, Hispánia, ott a leridai arab vár ostroma
943. Bizánc, öt év béke velük, közben vereség Welsnél Berthold bajor hercegtől
947. Itália, Otrantóig Taksony vezetésével
948. Bajorország
950. Henrik bajor herceg seregével átlépte az Enns folyót! - Eredménytelenül
951. Itália, Aquitania
954. Bajorország, Frankföld, Németalföld, Burgundia, Itália
955. Bajorország, vereség Augsburgnál
958. április 11. Bizánc (Botond)
961. Makedónia
965. Trákia
968. Hadjárat Bizáncig
970. Trákia, vereséget szenved a bizánciaktól az egyesített viking (rusz)-besenyő-magyar-bolgár hadsereg. De később is például:
976. Győzelem a bolgárokkal szövetségben Bizánc ellen

Összesen 48 hadjáratról tudunk, amelyből 38 nyugat felé, 10 déli irányba történt. Másfelé is voltak hadjáratok, csak azokról nem maradtak fenn semmilyen adatok. Nem közismert, hogy csapataink azért tudtak néha mesésen gyorsan - pár nap alatt - például Lotharingiába érni, mert a gyülekezési helyünk nem a Duna-Tisza közén volt, hanem a mai Ausztriában, Trangaunál. Ennyire nyugatabbra volt katonai súlypontunk. Innen 3 nap alatt elérték gyors lovaikkal a Rajnát!

Érdemes a 955-ös augsburgi csatánál kicsit elidőzni. A hivatalos - keresztény alapozottságú - történetírás szerint ott megsemmisült Bulcsú és Lehel serege. Fogadjuk el ezt ténynek. Annak ellenére, hogy e megállapításban nyilván több az ideologikus elem, mint a tényszerű. Viszont akkor érthetetlen, hogy a győztes birodalmi sereg miért nem támadta meg az akkor szintén Bajorországban lévő Taksonyt és seregét. Hagyták őket békésen hazamenni, ami akkor nem is volt Augsburgtól olyan messze. Elég volt csak az Enns folyót átlépni. Attól keletre már ötven éve töretlen volt a magyar szupremácia. Az is érthetetlen, hogy a győztesek mindjárt melegében miért nem támadták meg a pogány Magyarországot? Miért nem akartak azonnal kiverni minket Európából? Így lett volna logikus. Ennek ellenére két emberöltő telik még el, mikor a Kárpát-medencét nyugatról először keresztény támadás éri, ráadásul a keresztény Magyarországot. A későbbi Szent István keresztény országát támadják meg, nem a "megvert" pogányt. Milyen érdekes!

 

pozsonyi csata.jpg

Taksony haláláig (970) tehát változatlanul az Enns folyó a nyugati határ. Géza hatalomra kerülésével változott a helyzet. De akkor se nyugati nyomás, hanem belpolitikai okok miatt. Géza ugyanis egyeduralomra törekedett. Ezért kifelé, így nyugat felé is defenzív politikát folytatott. Például fokról-fokra vonta vissza erőit a Lajta és az Enns folyó közötti részről. A németek pedig ennek hatására kezdtek e területeken berendezkedni, létrehozva különféle őrgrófságokat. Géza azért néha - látva a nagy német mohóságot - visszaütött. Például 985-ben Melknél. De belharcai miatt, melyek abszolút dinasztikusak voltak, sorra adta fel pozícióit, hogy befelé szabad keze legyen. E cél keretében kezdték az országot nyugatról elözönleni idegen lovagok, papok. Megkeresztelkedésének is ez volt döntő oka. De nála ez még csak érdek volt, ha úgy tetszik ösztönös machiavellizmus, fiánál vált fanatikus meggyőződéssé.Vajk volt a magyar történelem első bolsevikja ("a múltat végképp eltörölni..." szellemében). Totalitárius agyával igazi tabula rasa-t akart csinálni. E "szent" király adta fel bajor sógorainak a Bécsi medencét, mintegy viszont nászajándékként a Gizellán keresztüli szövetségért. Azt mondják róla, sohasem vesztett csatát. Lehet. Viszont vesztett területeket. Érdekes "örök győztes"... Leginkább Pürrhoszhoz hasonlít.

A keresztény apologetika Julianosz császárt hitehagyottnak, aposztatának szokta nevezni, mert a gyerekkorában rákényszerített keresztény vallástól megszabadult, s visszatért ősei hitére. Vajon nem inkább Vajk volt a hitehagyott, aki nem csak ősei hitét és a Vérszerződést tagadta meg, de még a teljes magyar kultúra kiirtását is életcéljának tekintette. Vajk 997-es hatalomra kerülésével új helyzet állt elő. Ő Magyarországon úgy működött, mint mondjuk 1945 után Rákosi. Egy idegen ideológiát terjesztett erőszakkal, idegen segítséggel. Hatalomra jutása törvénytelen volt. Az ősi jogfelfogás, a szeniorátus elve alapján a hatalom Koppányt illette volna. A későbbi keresztény krónikák a keresztény felfogást, a primogenitúra, az elsőszülöttség elvét tekintették mérvadónak, s utólag jogszerűnek. Ez olyan volt, mint manapság Amerika ténykedése Irakban, ahová saját ideológiáját, értékrendszerét kivánja bevezetni, a "vérfertőző" irakival szemben. Vajkot keresztény alapozottságú hivatalos történetírásunk mint államalapítót élteti. Viszont akkor fennmarad az a szerény kérdés, hogy Géza vagy Taksony miféle állam élén állt?Mi volt az ő "urszáguk"? A korábbi századokkal ellentétben a II. vatikáni zsinat óta a katolikus egyház manapság a békésebb arcát mutatja, még visszamenőleg is. A "harcos egyházat" felváltotta a szerető, megértő, karitatív egyház. Ami persze nem más, mint egyszerű taktika. A megrendült helyzetű egyház saját érdekében a megrendült helyzetűek jogát hirdeti önmaga érdekében. Túl akarja élni saját eljelentéktelenedését. Ezért is annyira nyitott, ökumenikus. A cél a túlélés, a helyzetben maradás. Az ideológiát pedig ennek megfelelően súlypontozzák át. Vajk-István kapcsán ma már azt is tagadják, hogy a Koppány elleni harc és a térítés vérfürdővel járt. Becslések szerint e "német-magyar háborúban" a magyarság 15-20 százalékát irtották ki - az "üdvösség", a "szeretet" és a "haladás" jegyében. Joggal nevezi Szent Istvánt csak Véreskezű Vajknak Határ Győző. Amit persze ma már tagadnak, de még az 1938-as Szent István emlékkönyvben, melynek szerkesztője Serédi Jusztinián hercegprímás volt, a katolikus Hóman Bálint büszkén a "pogányirtó" Szent Istvánról lelkendezett. De manapság kínos humanista világunkban Koppány négyfelé vágatása Jézus nevében, Tonuzoba és felesége élve eltemetése hasonlóan magasztos eszme érdekében, vagy emlékezzünk a kirívóan kegyetlen szent istváni törvényekre, elpusztított ősi kultúránkra, táltosaink legyilkolására stb. Márfi Gyula veszprémi érsek nemrég Koppány és Vajk harcát csak egyszerű hatalmi harcnak nevezte Hómanék pogányirtásával szemben. Vagyis valamelyikük nem mond igazat... Új történelmi adatok e kérdésről ugyanis nincsenek. Koppánnyal kapcsolatban ezer év után is rossz a keresztény egyház lelkiismerete, amely a keresztény "ressentiment", a "szeresd ellenségedet" jegyében még áldozatának sem tud megbocsátani. Ezért logikusan csak a gyűlölete marad, lelki higiéniája érdekében. A keresztény magyar is gyakran gyűlölettel tekint a nem keresztény magyarra, mert a keresztény elnyomja benne a magyart. Keresztény identitása a meghatározóbb. Noha krisztusi alázatot szajkóz, a gyűlölet mellett le is nézi a nem keresztényt. Igaza van Carl Sagannak. A kereszténység úgy hat népekre, egyénekre, mint egy agyműtét. Más emberré válnak, elszakadnak gyökereiktől, múltjuktól, nemzetüktől, néha egész civilizációkat tagadnak meg.

Egyébként érdekes államalapítás az, amelynek során a legfontosabb, agyonszajkózott tett a püspökségek felállítása, a dézsma bevezetése, a templomok építése volt. Szent István, a "nagy uralkodó" mítosza elgondolkodtató Vászoly esetében is. A minden szempontból törvényes utód megvakíttatása - a kereszténység érdekében - jól mutatja, hogy szentünk politikája keresztény lehetett, de nemzeti semmiképpen. Nem királya, nem vezetője volt a nemzetnek, hanem idegen érdek helytartója. Nem nagyon érthető, hogy noha Vászolyt gyakran nevezik keresztény nevén Vazulnak is, akkor itt miféle pogányságról van szó az ő esetében? Vazul, ha talán nem is volt buzgó keresztény, de feltehetően lett volna annyira pragmatikus, mint a hugenotta Navarrai Henrik, akinek Párizs megért egy misét. Vagyis valami másnak kell az ő esetében lennie, amiért István általa az Árpádok kiirtására törekedett. Egyesek a Vászoly-fiak "kimenekítését" az országból is valamiféle nagy érdemének mondják Vajk-Istvánnak. De ha egy nagy és erőskezű uralkodó saját birodalmában, saját feleségével szemben nem tud három ilyen fontos személyt megvédeni, az mitől olyan kiváló? Ha Gizellának ilyen nagy befolyása volt, akkor férje igencsak papucs lehetett. De a legfontosabb ideológiai szlogen "szentünk" nagyságának bizonyítására az, hogy "általa csatlakoztunk Európához". Viszont már korábban írtuk, hogy akkor politikai értelemben még nem volt Európa. A Római Birodalom volt, de ahhoz nem csatlakoztunk, mindössze a kereszténységhez. De akkor már az etiópok is keresztények voltak, és mindmáig nem nevezik ezért európainak magukat! A birodalomhoz való csatlakozás normális esetben (lásd: gótok, burgundok, frankok stb.) úgy történt, hogy a császár befogadott egy népet, amely neki hűbérese lett, viszont cserébe megvédte. Vajk-István azonban - és erre büszkék vagyunk! - nem lett a császár alattvalója, "csak" a pápáé. Amire az apologéták azt szokták mondani, hogy ez "égi" istennek történt alárendelés, ami nem megalázó. Lehet, de a másik sem volt az a kor felfogásában. A csehek vagy a lengyelek elég jól viselték. Adót viszont István urunk is fizetett égi felettese földi helytartójának.

Elgondolkodtató a Szűz Máriának vagy Boldogasszonynak tett felajánlás is. E tény egy keresztény hívő számára nyilván szép és felemelő dolog, de egy reálpolitikusnak igencsak szánalmas megoldás. Az "államalapítónak" ennyire nem volt realitásérzéke? Akkor ő még III. Károlynál (1711-1740) is rosszabb politikus volt. Ő lánya trónöröklését nemzetközi szerződésekkel kívánta biztosítani. Tudjuk milyen eredménnyel... Bár neki legalább volt egy intelligens hadvezére és államférfija, a Savolyai herceg. Ő ugyanis a nemzetközi szerződések helyett azt javasolta urának, hogy tele kincstára legyen, és kétszázezer katonája, ez ugyanis hatékonyabb. A nemzet megvédése is könnyebben ment volna, ha egységes, és nem ülnek idegenek a nyakán. De ez ellen éppen István tett legtöbbet. E tettével ugyanis, mármint a pápáknak történt önalárendelésével, megkérdőjelezte a korabeli "Európa" hierarchiáját, amivel kiélezte a viszonyt a császárral. Igazán nem is lehet érteni, miért tette. Az, ami a "súlyos" augsburgi vereség után se következett be a pogány Magyarországgal, István idejében kétszer (1018, 1031) is nyugatról érte támadás a keresztény Magyarországot.

Mert a császár nem tűrhette tekintélye, hatalma csorbítását egy a kereszténységbe éppen csak betért neofita által. A korszellem nem engedte. István utóda, Orseolo Péter talán e lehetetlen helyzetet látva lett a császár hűbérese, bár ez rajta ostoba belpolitikája miatt nem segíthetett. Nagyjából Könyves Kálmán korára "higgad le" a császár. Addigra vette tudomásul a tőle független keresztény magyar államot.
A mai Magyarországon minden évben megünnepeltetik a szent istváni államalapítást, mivel a hatalmon levők annak folytatásaként tekintenek saját hatalmukra. Amivel csak az a baj, hogyszentünk halála után azonnal összeomlott állama, majd szándékaival ellentétben az általa megsemmisítésre ítélt Vászoly-leszármazottak alkotnak szilárd hatalmat, államot Magyarországon. Vagyis "hála a nagy uralkodónak", történelmünk mindjárt a szent halála után más irányt vett, vagyis a "hatalmi harcot" (Márfi Gyula) nem István nyerte, hanem ellenfelei - a nemzet szerencséjére. "Csak" az volt a probléma e győzelemmel, hogy a papok időben váltottak, a győztes mellé álltak, és továbbra is a nyakunkon maradtak. Az Istvánhoz valójában semmi módon sem köthető Szent Korona-kultusz is egy utólagos mítosz az "istváni helyzet konszolidálására".

Érdekes az istváni választás is Bizánc és Róma között, ebben is "előrelátó" volt "nagy királyunk". Képzeljük el a két "ajánlatot". Róma akkor egy legfeljebb tíz-húszezres piszkos kisváros a maga teljes bigottságában, ahol a legszínvonalasabb kikapcsolódás a teljesen mindennapos eretnekgyilkolászás és a pápák s családjaik egymás elleni harca, nem ritkán vérfertőző élete volt. Ezzel szemben állt az akkori milliós Bizánc a csillogásával, ahol persze szintén nagy volt a papok hatalma, de még antik hagyományként voltak színházak, könyvtárak, virágzó gazdaság stb. Istvánunk pedig mégis az előbbit életformát választotta maga és "népe" számára. Ez bizony vagy tudatlanság, vagy bigottság volt a részéről. Feltehetően mindkettő. Ez a választás olyan volt, mintha ma valaki a perspektívát nézve inkább választja Észak-Koreát lakhelyéül, mint Ausztriát. Nyilván ilyen elszánt, elvhű ember is akad, de egy egész nemzet számára ez meglehetősen békaperspektíva. István esete talán annyiban érthető, de nem menthető, hogy ő a korabeli keresztény világba csak a nyugati, akkor alakulgató lovagi kultúra által nyert beavatást, amely nem terjedt ki még az írás-olvasás elsajátításáig sem. A parancs (a vallás) viszont megfellebbezhetetlen volt. Egyszerű, nem túl tagolt agyú lelkeknek pedig ennyi mindenkor elég.

A Koppány-Vajk konfliktus kapcsán napjainkban egyre gyakrabban hallható az a vélemény, hogy Koppány bizánci keresztény volt, noha erre semmilyen adat nincs. Például mi volt a keresztény neve? Az, hogy egykori hatalmi övezetében korabeli templommaradványokat találtak, semmit nem jelent. De Bulcsú kapcsán is lelkendeznek azon, hogy ő is keresztény lett Bizáncban 948-ban. Az ő keresztény nevét se tudjuk. Arról nem is beszélve, hogy az olyan bizánci híradásokat rendre elhallgatják, melyek arról panaszkodnak, hogy Bulcsú nem vált kereszténnyé egy kis sós víztől. Miként Géza sem. Vele kapcsolatos egy talán korabeli jellemző monda e kérdésről. Már "keresztény volt", mikor egyik pap megrótta, hogy még áldoz a pogány isteneknek is. Mire azt felelte: elég gazdag ahhoz, hogy több istennek áldozzon. És itt ez a lényeg. A pogány szemlélet szerint minél több isten jóindulatát meg kell nyerni, nem csak egyét. Ők elfogadták a keresztény isten támogatását is, de nem mondtak le a többiről se. Bulcsú is így gondolkodott. A csillogó Bizánc tetszett neki (jobb ízlése volt Vajknál), gondolta, akkor azok istene is hatalmas, hát egy kis hókusz-pókuszt megér, ha megnyeri annak is a jóindulatát. Viszont Koppány esetében még erről sem beszélhetünk. Pogány magyar templomokat pedig nem azért nem találnak, mert Koppány stb. keresztény volt, hanem mert őseink nem építettek: ligetekben, fák tövében, forrásoknál stb. áldoztak. Túl kellene már lépnünk ezen a mindenben kereszténységet és Jézuskát kereső és találó megrögzöttségen. "Magyarország az az ország nagymacska, amelynek megvan a maga forró kásája - az elaggott zsidókereszténység vallásszédelgése, és ez a macskaország ezt az ő forró kásáját behúzott körömmel, állhatatosan kerülgeti"(Határ Győző).

A magyarság ősvallásával kapcsolatban mostanság "ősi monoteizmusról" beszélnek egyes kutatók. Legfőbb érvük, hogy magyar istenek nevei nem maradtak fenn. Vagyis sumér vagy görög analógiára képzelik el ősi hitünket. Ezt viszont semmi pozitív bizonyítékkal nem tudják alátámasztani. Inkább tűnik valószínűnek az, hogy őseinknek nem volt antropomorf istenképük. Nyelvünk által megőrzött tények legalábbis erre utalnak. Őseink csak megneveztek bizonyos természeti jelenségeket, tiszteltek természetfölötti erőket. Ráadásul az ilyen megnevezések (pl. ármány, íz) is átvételek más kultúrákból. Őseink világképe még leginkább a kínaival rokonítható, ahol szintén vannak "felsőbb erők", de személyes istenek nincsenek. A magyar ősi hitet tehát nem csak azért nehéz rekonstruálni, mert a keresztények kiirtották. Arról nem is beszélve, hogy ha a Vérszerződésre gondolunk, amely hét törzs, hét nép és valószínűleg hét mitológia egyesülése volt, akkor még érdekesebb a helyzet. Ehhez tegyük hozzá még az akkori korok kozmopolita vallásait (kereszténység, manicheizmus, iszlám, buddhizmus), azok esetleges hatásait. És akkor látjuk mennyire komplex kérdéssel állunk szemben.

A szent istváni mű mindmáig bennünket talán legjobban sújtó darabja az Intelmek nevű "eligazításunk" a miheztartás végett. Az Intelmekről úgy tanítják, hogy Szent István iratta fiának Szent Imrének. E műről azonban az egész Árpád-kor nem tud. A XV. században került csak elő, magyar törvényekhez volt hozzácsapva. Elsősorban ebből következtet a "kegyes" történetírás arra, hogy Istvánnak köze van hozzá. Ezt evidenciaként kezelik tudósaink. Ennek ellenére sokan foglalkoznak vele, mindenekelőtt szövegelemzések formájában, hogy bizonyítsák is. Igen érdekes egy írás. Állítólag 1020 körül írták, viszont mind a tíz fejezetének kezdő sorai - "In nomine sancte Trinitatis et individuae Unitatis" - XII. századi szófordulatok. A tíz fejezetből az első hat az egyházról szól. Arról, hogy mi a kötelessége az uralkodónak a papokkal szemben - fordítva semmi. További négy a világi országnagyokról. A nép, a nemzet nem létezik. A szerző sohasem használja "István országa" esetében a regnum (királyság) szót, helyette az alacsonyabb rendű comitatusról (tartomány) beszél. Ez akkora sértés, szinte elképzelhetetlen, hogy ilyet bárkinek elnéztek volna. Aztán István fiát az "előző királyok" követésére buzdítja. "Eleink követését a királyi méltóságban a nyolcadik hely illeti meg. Tudod, hogy mindeneknél nagyobb királyi ékesség az előttünk valóknak törvényeit követnünk és tisztes szülőinknek szerinte cselekednünk. Mert ki is megveti eleink törvényeit, annak nincs gondja, az isteni törvényekre sem... Mert nehéz neked eme tartománynak uralmát tartanod, ha nem leendesz az előtted uralkodó királyok szokásainak követőjévé." Vagyis a pogány fejedelmeké? Más elődök ugyanis nem lehetnek az ő esetükben. Azt hiszem, ez elég világos szöveg, bár az apologetikusok erre azt mondják, hogy a szerző "úgy általában" gondolt a korábbi mindenféle keresztény uralkodókra.... Persze ezt bizonyítani nem tudják, csak valahogy meg kell magyarázni a magyarázhatatlant. Viszont nem értem akkor a "szülők követését". Azt is csak úgy általában kell érteni? Az egész hozzáállás hasonlít a bibliamagyarázásokra. Ott soronként és a pillanatnyi érdekek alapján döntik el, hogy mikor kell szó szerint vagy csak szimbolikusan érteni az "igazságot".

Elgondolkodtató, hogy az uralkodó a trónörökösnek nem teszi kötelezővé az utód nemzését. Talán ez az egy, amiben Istvánra és fiára ismerhetünk az intelmekkel kapcsolatban. Vazul és fiai esetében is láttuk, hogy Vajk-Istvánt az Árpád-ház és azon keresztül a nemzet sorsa nem érdekelte, csak a kereszténységé. Az ő gondolkodásának súlypontja a kereszténységben található, nem a nemzetben, azt szolgálta, nem a népét. A vendégekkel (hospes) kapcsolatos megjegyzése évszázadok óta manipuláció tárgya a nemzet felbomlasztása érdekében. Annak idején a hospes kizárólag csak a papokra és lovagokra vonatkozott, nemzetiségekről szó sem volt. Az Intelmek egy közönséges fejedelmi tükör rengeteg betoldással, feltehetően a XII. századból. Lehet, hogy valami hasonló István udvarában is volt, de hogy ez a szöveg nem Magyarországon készült, az nyilvánvaló. Legvalószínűbb lotharingiai ill. burgundiai eredete. Szerzője egyetlen olyan fogalmat (rang, hivatal stb.) nem használ, nem ismer(?), amely magyar hovatartozást mutatna. Ennyit ne tudott volna egy itt élő főpap? Egyébként az egész szöveg annyira nemzetidegen, azt semmibe vevő, hogy ha ennek ellenére mégis köze lenne szentünkhöz, akkor az ezért szégyellje magát. Olyan ez a kioktatás, mint egy öreg janicsár eligazítása egy janicseri-oglu (janicsárinas)
számára. Hiába szajkózzák az apologéták állandóan. Szó sincs benne semmiféle nemzeti megmaradásról. Egy steril udvari szöveg papokról és udvari emberekről. Mintha egy "tartomány" csak azokból állna.

Szent István mentette meg a magyarságot? Az ő műve, amely halálakor azonnal összeomlott? Miatta maradtunk fenn? De hiszen addig oly jól elvoltunk. Legtöbb nyomorúságunk éppen vele és miatta kezdődött.

 

A MAGYAR NÉP ŐSTÖRTÉNETE!

www.youtube.com/watch?v=liEqUQZ-mrI

Bognár József: Vajk, a hitehagyott. Kényszerek és lehetőségek a X-XI. század fordulóján.

 

Ha az árpádi bejövetelt követő mintegy száz évet kívánjuk megérteni, feltérképezni, akkor legjobb, ha először felvázoljuk a korabeli Európát. Képzeljük magunk elé Európa földrajzi képét, ne a mai politikait, mert az félrevezet. Mi volt a politikai helyzet a korabeli Európában?

Európa a 10 században.jpg

Menjünk nyugatról kelet felé. Az Ibériai félszigeten az iszlám uralkodott. A brit szigeteken féltucat keresztény angolszász fejedelemség vívta egymással élet-halál harcát. Skandináviában még pogányok a vikingek, a későbbi norvégok, svédek, dánok. A Baltikum szintén pogány. A mai Franciaország, Benelux-államok, Németország, Svájc, valamint Itália nagy része a Római Birodalomhoz tartozott. Szicília, Szardínia iszlám kézen volt. Dél-Itáliában és az Adria mentén mindkét oldalon Bizánc az úr. A Balkán Horvátország kivételével szintén Bizánchoz, a Kelet-Római Birodalomhoz tartozott. Mi voltunk a Kárpát-medencében, és nyugati határunk az Enns-folyó. A keresztényLengyelország velünk együtt alakulgat. Tőlünk keletre besenyő és más rokon népek, vagyis a mi kultúrkörünk. Észak-Keletre pedig a Kievi Rusz viking eredetű nemessége szinte állandó szövetségesünk, néha dinasztikus ellenfelünk. A Bizáncban székelő császár törvénytelennek tartotta a nyugati "pályatársát". Kapcsolatra is alig volt hajlandó vele, nemhogy szövetkezett volna, mondjuk ellenünk. Vagyis valamiféle komplex és dinamikus keresztény Európáról abban az időben beszélni utólagos belemagyarázás.

Hogy a két császár összefogásának lehetősége fennállt volna ellenünk, ez nem több utólagos fantáziálásnál. Egymásnak sokkal nagyobb ellenségei voltak, mint nekünk együttvéve. És akkor még a kor többi kellemetlenségeiről (arabok, vikingek, lázadó hűbéresek) nem is beszéltünk. Jellemző a két császár viszonyára, hogy Nikeforosz bizánci császár 968-ban I. Ottó követét a rangsorban hátrább ültette egyik hűbéresénél, a bolgár fejedelem követénél, azzal az indokkal, hogy a nyugati császár nem római, csak longobárd. Ilyen feltételek mellett tehát kényszerítő körülmények nem nagyon voltak számunkra (lét vagy nemlét alapon) a kereszténység felvételével kapcsolatban. A skandinávok a XIII. században krisztianizálódtak, a baltiak még később. Litvánia például 1400 körül. Őket tehát 1000-ben még senki sem kényszerítette, csak bennünket, a kor meghatározó nagyhatalmát? Ha viszont mi akkor nem térünk meg, akkor valószínűleg ők sem, soha. Vagyis az ő esetükben is mi voltunk a kulcskérdés. Ugyanis éppen a mi krisztianizálódásunk súlyosbította az ő helyzetüket. Ennek ellenére még századokig tartották magukat. És mivel erővel bennünket nem lehetett kiirtani, ezért jött a régi trükk az asszonnyal, Bajor Gizellával, a belső bomlasztással.

Nyugat-Európával kapcsolatban Római Birodalomról beszéltünk a X. század elején, noha úgy tanítják nekünk régóta, hogy a Nyugat-Római Birodalom 476-ban megbukott, megszűnt. Igen, valóban, de csak a mesében és egyes történészek agyában. A valóságban viszont nem történt akkor más, minthogy Odoaker gót vezér megbuktatta Romulus Augustulus császárt. Volt már ilyen korábban is, és lett még néhányszor. A Birodalom ugyanis nem szűnt meg. Az adminisztráció tovább működött, a területet a "kelet-római" császárok nevében kormányozta Odoaker éppúgy, mint Teodorik, s minden utóduk jogosan, aki később is a mindenkori császár uralma alatt élt, úgy tudta még sok évszázadon keresztül, hogy a Római Birodalom létezik, ő pedig annak a polgára. Nagy Károly nem frank császár volt, hanem frank eredetű római császár. Miként a Hohenstaufenek vagy a Habsburgok is római és nem "német-római" császárok voltak. Mindez csak XIX. századi kitalálás. Közben persze létezett a római jog stb. Az, hogy néha interregnumos korszakok voltak, az, hogy szép lassan csökkent a birodalom területe és egyre nagyobb lett benne a német túlsúly, ami a westfáliai béke (1648) után vált szinte teljessé, az semmit nem jelent, pontosabban csak a maradék birodalom elnémetesedését, római tudatának egyre felszínesebbé válását, talán lassú megszűntét, de nem jogi értelemben. Az elgörögösödött kelet-római birodalom is végnapjaiban (1453) alig terjedt túl Konstantinápolyon, de attól még jogilag és ténylegesen is létezett. A Nyugat-Római Birodalom is sorra vesztette el itáliai, galliai stb. birtokait, s húzódott vissza a német területre egészen 1806-os (!) megszűnéséig. A Birodalmat de facto és de iure ugyanis Napóleon szüntette meg, minden más vélemény csak a helyzet nem kellő ismeretét mutatja. Miért fontos ez?

Európa fogalmával kapcsolatban történetírásunk ugyanis az akkori Európát politikai értelemben úgy kezeli, ahogy csak évszázadokkal később, nagyjából a reneszánsz óta lehet. Mivel az akkori ember nem Európában, hanem római birodalomban vagy kereszténységben gondolkodott, és úgy tudta, abban él. A kettőt gyakran azonosítva, bár a jobbak mindig tisztában voltak azzal, hogy e két fogalom teljesen nem fedi egymást, hiszen már akkor is voltak a birodalmon kivül keresztény államok, például Örményország, Etiópia stb. Az akkori ember két megkülönböztetést tett: a birodalmon belül, illetve kívül, a kereszténységen belül, illetve kívül. Vagyis a limesen (a birodalom korábban tényleges, később egyre inkább csak szimbolikus, de jogi értelemben mindenképpen érvényes határán) kívül és belül.

48 győztes csata.jpg

Az ún. kalandozásokkal kapcsolatban több dolgot is le kell szögezni. Mindjárt el kell felejteni a magyarság e talán legragyogóbb korszakával kapcsolatban a legkisebb lelkifurdalást és kisebbrendűségi érzést. Legyünk rá mindenekfelett büszkék. Keresztény alapozottságú történetírásunk csak az augsburgi vereséget (955) próbálja belénk verni. A mintegy ötven megnyert csatánkról semmit nem tanítanak. Ez olyan, mintha a francia iskolákban Napóleonról csak azt tanítanák, hogy húsz éven át fosztogatott Európában, aztán szerencsére Waterloonál tönkreverték.
Rabló hadjáratok voltak "kalandozásaink"? Igen is, és nem is. Minden háború rabló hadjárat. Bízzunk benne, hogy őseink is minden sikeres útjukról jól megrakodva tértek haza. Egyébként szinte minden hadjáratunk szövetségben történt. Akcióink terepfelmérések, megelőző csapások is voltak. Kísérletek arra, hogy környezetünkben senkinek ne lehessen túlhatalma. E terepfelmérések is az árpádi bejövetel előtt kezdődtek. Vajay Szabolcs 862-től, Kristó Gyula 876-tól számítja a "kalandozásokat". E hadjáratokról tudjuk, hogy minden évben voltak, néha egyszerre több irányban is. Az utolsó évnek 970-et szokták tekinteni, bár nyugat felé később is komoly harcok dúlnak. Igaz, hogy azok belpolitikai okok miatt elsősorban visszavonuló utóvédharcok voltak. Figyelemreméltó, hogy a kárpát-medencei sírleletekben nem találtak még nyugatról származó megmunkált nemesfém kincseket, ami azt mutatja, hogy a zsákmányolt nemesfémeket itthon azonnal feldolgozták arany- és ezüstműveseink. Csak néhány esetben találtak pénzérméket, melyeket ruhadíszként használták egyszerűbb ízlésű őseink. A régészeti leletek elődeink ún. bálványimádását is cáfolják. Ugyanis semmi ilyen tárgy nem került elő sírokból.

Impozáns együtt látni ezt a mintegy hetven évet (899-970), álljon itt a "kalandozások" listája. Mint már hangsúlyoztuk, minden évben volt hadjárat, csak nem mindegyikről vannak adatok. Ezért nem teljes a lista, és így néha csak magát a kalandozás tényét tudjuk, semmi mást.

899. szeptember 24. Itália, a brentai csata, győzelem Berengár király ellen
900. itáliai hadjárat, Modena feldúlása, Velence megtámadása
901. Karintia
902. Morvaország, II. Majomir legyőzése, halála
904. Támadás Berengárral szövetségben III. Lajos császár ellen.
906. Szászország, a szláv dalamancok hívása
907. július 4-6. A pozsonyi győztes csata a bajor herceg vezette egyesült keresztény csapatok ellenében, amelyben több ezer harcosa mellett elesik maga a bajor herceg, 19 grófja, a salzburgi érsek, 2 püspök és 3 apát. E győzelem biztosította kárpát-medencei uralmunkat. Ettől az időtől a magyar határ nyugaton az Enns folyó, melyet 970-ig idegen csapatok szinte nem léptek át! Ez a győzelem biztosította megmaradásunkat. Ez történelmünk legjelentősebb csatája
908. augusztus 3. A türingiai Eisenachnál győzelem a türingiai őrgróf serege ellen, elesik az őrgróf is, Freising feldúlása
909. Svábföld, vereség Rottnál Arnulf bajor hercegtől
910. junius 12. Győzelen Augsburgnál a sváb-alemannok (erről a csatáról nem tanulunk, csak a negyvenöt évvel későbbiről), június 22-én győzelem Rednitz mellett a frankok ellen, mindkét csatában elesnek az ellenséges seregek fővezérei is, visszafelé vereség a bajoroktól Neuchingnél
911. hadjárat Burgundiába, Aargau
912. hadjárat Türingiába és Frankföldre
913. hadjárat Burgundiába, visszafelé újra vereség Arnulftól az Inn-nél
914. Arnulf Magyarországra menekül
915. hadjárat Svábföldre, Szászországba, Türingiába egészen Dániáig, közben Bréma felgyújtása, illetve hadjárat Itáliába X. János pápa hívására
916. Arnulf első visszasegítése Bajorországban (végleges a következő évben)
917. január 21-én Basel lerombolása, Elzász, Lotharingia, a remiremont-i apácák bedobálása a jeges Moselbe, támadás Bizánc ellen és győzelem ellenük Ankialosz mellett
919. Szászországban győzelem Püchennél Henrik herceg ellen, majd hadjárat Lotharingiába
920. Itália
921. Verdun felgyújtása
922. Végig Itálián, Veronánál győzelem Berengár ellensége, Rudolf ellen
923. Újra Itália
924. Szászország, Itália, ott Pavia felgyújtása
926. Bajorország, Svábföld (Szent Gallen elfoglalása május elsején) Lotharingia, Ardennek, egészen az Atlanti-óceánig
927. Itália, X. János pápa testvérét, Pétert segítjük vissza Rómába, közben 924-től kilenc éves béke Henrikkel az ő kérésére, amiért adót fizet
933. Itália, Szászország, az elmaradt (!) csata Merseburgnál, amit egyes szakemberek magyar vereségnek állítanak be
934. hadjárat Metzig, délre pedig Bizáncig
935. Burgundia, Aquitania, Itália
937. Bulcsú hírneves hadjárata: Frankföld, Szászország, Lotharingia, Reims, Sens, Orleans, le az Atlanti-óceánig, visszafelé Burgundia, Itália, győzelem Capuanál
938. Szászország, Türingia, vereség Drömlingnél
939. Itália Rómáig
940. Itália, vereség Rietinél a longobárdoktól
942. Itália, Provance, át a Pireneusokon, Hispánia, ott a leridai arab vár ostroma
943. Bizánc, öt év béke velük, közben vereség Welsnél Berthold bajor hercegtől
947. Itália, Otrantóig Taksony vezetésével
948. Bajorország
950. Henrik bajor herceg seregével átlépte az Enns folyót! - Eredménytelenül
951. Itália, Aquitania
954. Bajorország, Frankföld, Németalföld, Burgundia, Itália
955. Bajorország, vereség Augsburgnál
958. április 11. Bizánc (Botond)
961. Makedónia
965. Trákia
968. Hadjárat Bizáncig
970. Trákia, vereséget szenved a bizánciaktól az egyesített viking (rusz)-besenyő-magyar-bolgár hadsereg. De később is például:
976. Győzelem a bolgárokkal szövetségben Bizánc ellen

Összesen 48 hadjáratról tudunk, amelyből 38 nyugat felé, 10 déli irányba történt. Másfelé is voltak hadjáratok, csak azokról nem maradtak fenn semmilyen adatok. Nem közismert, hogy csapataink azért tudtak néha mesésen gyorsan - pár nap alatt - például Lotharingiába érni, mert a gyülekezési helyünk nem a Duna-Tisza közén volt, hanem a mai Ausztriában, Trangaunál. Ennyire nyugatabbra volt katonai súlypontunk. Innen 3 nap alatt elérték gyors lovaikkal a Rajnát!

Érdemes a 955-ös augsburgi csatánál kicsit elidőzni. A hivatalos - keresztény alapozottságú - történetírás szerint ott megsemmisült Bulcsú és Lehel serege. Fogadjuk el ezt ténynek. Annak ellenére, hogy e megállapításban nyilván több az ideologikus elem, mint a tényszerű. Viszont akkor érthetetlen, hogy a győztes birodalmi sereg miért nem támadta meg az akkor szintén Bajorországban lévő Taksonyt és seregét. Hagyták őket békésen hazamenni, ami akkor nem is volt Augsburgtól olyan messze. Elég volt csak az Enns folyót átlépni. Attól keletre már ötven éve töretlen volt a magyar szupremácia. Az is érthetetlen, hogy a győztesek mindjárt melegében miért nem támadták meg a pogány Magyarországot? Miért nem akartak azonnal kiverni minket Európából? Így lett volna logikus. Ennek ellenére két emberöltő telik még el, mikor a Kárpát-medencét nyugatról először keresztény támadás éri, ráadásul a keresztény Magyarországot. A későbbiSzent István keresztény országát támadják meg, nem a "megvert" pogányt. Milyen érdekes!

Taksony haláláig (970) tehát változatlanul az Enns folyó a nyugati határ. Géza hatalomra kerülésével változott a helyzet. De akkor se nyugati nyomás, hanem belpolitikai okok miatt. Géza ugyanis egyeduralomra törekedett. Ezért kifelé, így nyugat felé is defenzív politikát folytatott. Például fokról-fokra vonta vissza erőit a Lajta és az Enns folyó közötti részről. A németek pedig ennek hatására kezdtek e területeken berendezkedni, létrehozva különféle őrgrófságokat. Géza azért néha - látva a nagy német mohóságot - visszaütött. Például 985-ben Melknél. De belharcai miatt, melyek abszolút dinasztikusak voltak, sorra adta fel pozícióit, hogy befelé szabad keze legyen. E cél keretében kezdték az országot nyugatról elözönleni idegen lovagok, papok. Megkeresztelkedésének is ez volt döntő oka. De nála ez még csak érdek volt, ha úgy tetszik ösztönös machiavellizmus, fiánál vált fanatikus meggyőződéssé. Vajk volt a magyar történelem első bolsevikja ("a múltat végképp eltörölni..." szellemében). Totalitárius agyával igazi tabula rasa-t akart csinálni. E "szent" király adta fel bajor sógorainak a Bécsi medencét, mintegy viszont nászajándékként a Gizellán keresztüli szövetségért. Azt mondják róla, sohasem vesztett csatát. Lehet. Viszont vesztett területeket. Érdekes "örök győztes"... Leginkább Pürrhoszhoz hasonlít.

A keresztény apologetika Julianosz császárt hitehagyottnak, aposztatának szokta nevezni, mert a gyerekkorában rákényszerített keresztény vallástól megszabadult, s visszatért ősei hitére. Vajon nem inkább Vajk volt a hitehagyott, aki nem csak ősei hitét és a Vérszerződést tagadta meg, de még a teljes magyar kultúra kiirtását is életcéljának tekintette. Vajk 997-es hatalomra kerülésével új helyzet állt elő. Ő Magyarországon úgy működött, mint mondjuk 1945 után Rákosi. Egy idegen ideológiát terjesztett erőszakkal, idegen segítséggel. Hatalomra jutása törvénytelen volt. Az ősi jogfelfogás, a szeniorátus elve alapján a hatalom Koppányt illette volna. A későbbi keresztény krónikák a keresztény felfogást, a primogenitúra, az elsőszülöttség elvét tekintették mérvadónak, s utólag jogszerűnek. Ez olyan volt, mint manapság Amerika ténykedése Irakban, ahová saját ideológiáját, értékrendszerét kivánja bevezetni, a "vérfertőző" irakival szemben. Vajkot keresztény alapozottságú hivatalos történetírásunk mint államalapítót élteti. Viszont akkor fennmarad az a szerény kérdés, hogy Géza vagy Taksony miféle állam élén állt? Mi volt az ő "urszáguk"? A korábbi századokkal ellentétben a II. vatikáni zsinat óta a katolikus egyház manapság a békésebb arcát mutatja, még visszamenőleg is. A "harcos egyházat" felváltotta a szerető, megértő, karitatív egyház. Ami persze nem más, mint egyszerű taktika. A megrendült helyzetű egyház saját érdekében a megrendült helyzetűek jogát hirdeti önmaga érdekében. Túl akarja élni saját eljelentéktelenedését. Ezért is annyira nyitott, ökumenikus. A cél a túlélés, a helyzetben maradás. Az ideológiát pedig ennek megfelelően súlypontozzák át. Vajk-István kapcsán ma már azt is tagadják, hogy a Koppány elleni harc és a térítés vérfürdővel járt. Becslések szerint e "német-magyar háborúban" a magyarság 15-20 százalékát irtották ki - az "üdvösség", a "szeretet" és a "haladás" jegyében. Joggal nevezi Szent Istvánt csak Véreskezű Vajknak Határ Győző. Amit persze ma már tagadnak, de még az 1938-as Szent István emlékkönyvben, melynek szerkesztője Serédi Jusztinián hercegprímás volt, a katolikus Hóman Bálint büszkén a "pogányirtó" Szent Istvánról lelkendezett. De manapság kínos humanista világunkban Koppány négyfelé vágatása Jézus nevében, Tonuzoba és felesége élve eltemetése hasonlóan magasztos eszme érdekében, vagy emlékezzünk a kirívóan kegyetlen szent istváni törvényekre, elpusztított ősi kultúránkra, táltosaink legyilkolására stb.Márfi Gyula veszprémi érsek nemrég Koppány és Vajk harcát csak egyszerű hatalmi harcnak nevezte Hómanék pogányirtásával szemben. Vagyis valamelyikük nem mond igazat... Új történelmi adatok e kérdésről ugyanis nincsenek. Koppánnyal kapcsolatban ezer év után is rossz a keresztény egyház lelkiismerete, amely a keresztény "ressentiment", a "szeresd ellenségedet" jegyében még áldozatának sem tud megbocsátani. Ezért logikusan csak a gyűlölete marad, lelki higiéniája érdekében. A keresztény magyar is gyakran gyűlölettel tekint a nem keresztény magyarra, mert a keresztény elnyomja benne a magyart. Keresztény identitása a meghatározóbb. Noha krisztusi alázatot szajkóz, a gyűlölet mellett le is nézi a nem keresztényt. Igaza van Carl Sagannak. A kereszténység úgy hat népekre, egyénekre, mint egy agyműtét. Más emberré válnak, elszakadnak gyökereiktől, múltjuktól, nemzetüktől, néha egész civilizációkat tagadnak meg.

Egyébként érdekes államalapítás az, amelynek során a legfontosabb, agyonszajkózott tett a püspökségek felállítása, a dézsma bevezetése, a templomok építése volt. Szent István, a "nagy uralkodó" mítosza elgondolkodtató Vászoly esetében is. A minden szempontból törvényes utód megvakíttatása - a kereszténység érdekében - jól mutatja, hogy szentünk politikája keresztény lehetett, de nemzeti semmiképpen. Nem királya, nem vezetője volt a nemzetnek, hanem idegen érdek helytartója. Nem nagyon érthető, hogy noha Vászolyt gyakran nevezik keresztény nevén Vazulnak is, akkor itt miféle pogányságról van szó az ő esetében? Vazul, ha talán nem is volt buzgó keresztény, de feltehetően lett volna annyira pragmatikus, mint a hugenotta Navarrai Henrik, akinek Párizs megért egy misét. Vagyis valami másnak kell az ő esetében lennie, amiért István általa az Árpádok kiirtására törekedett. Egyesek a Vászoly-fiak "kimenekítését" az országból is valamiféle nagy érdemének mondják Vajk-Istvánnak. De ha egy nagy és erőskezű uralkodó saját birodalmában, saját feleségével szemben nem tud három ilyen fontos személyt megvédeni, az mitől olyan kiváló? Ha Gizellának ilyen nagy befolyása volt, akkor férje igencsak papucs lehetett. De a legfontosabb ideológiai szlogen "szentünk" nagyságának bizonyítására az, hogy "általa csatlakoztunk Európához". Viszont már korábban írtuk, hogy akkor politikai értelemben még nem volt Európa. A Római Birodalom volt, de ahhoz nem csatlakoztunk, mindössze a kereszténységhez. De akkor már az etiópok is keresztények voltak, és mindmáig nem nevezik ezért európainak magukat! A birodalomhoz való csatlakozás normális esetben (lásd: gótok, burgundok, frankok stb.) úgy történt, hogy a császár befogadott egy népet, amely neki hűbérese lett, viszont cserébe megvédte. Vajk-István azonban - és erre büszkék vagyunk! - nem lett a császár alattvalója, "csak" a pápáé. Amire az apologéták azt szokták mondani, hogy ez "égi" istennek történt alárendelés, ami nem megalázó. Lehet, de a másik sem volt az a kor felfogásában. A csehek vagy a lengyelek elég jól viselték. Adót viszont István urunk is fizetett égi felettese földi helytartójának.

Elgondolkodtató a Szűz Máriának vagy Boldogasszonynak tett felajánlás is. E tény egy keresztény hívő számára nyilván szép és felemelő dolog, de egy reálpolitikusnak igencsak szánalmas megoldás. Az "államalapítónak" ennyire nem volt realitásérzéke? Akkor ő még III. Károlynál (1711-1740) is rosszabb politikus volt. Ő lánya trónöröklését nemzetközi szerződésekkel kívánta biztosítani. Tudjuk milyen eredménnyel... Bár neki legalább volt egy intelligens hadvezére és államférfija, a Savolyai herceg. Ő ugyanis a nemzetközi szerződések helyett azt javasolta urának, hogy tele kincstára legyen, és kétszázezer katonája, ez ugyanis hatékonyabb. A nemzet megvédése is könnyebben ment volna, ha egységes, és nem ülnek idegenek a nyakán. De ez ellen éppen István tett legtöbbet. E tettével ugyanis, mármint a pápáknak történt önalárendelésével, megkérdőjelezte a korabeli "Európa" hierarchiáját, amivel kiélezte a viszonyt a császárral. Igazán nem is lehet érteni, miért tette. Az, ami a "súlyos" augsburgi vereség után se következett be a pogány Magyarországgal, István idejében kétszer (1018, 1031) is nyugatról érte támadás a keresztény Magyarországot.

Mert a császár nem tűrhette tekintélye, hatalma csorbítását egy a kereszténységbe éppen csak betért neofita által. A korszellem nem engedte. István utóda, Orseolo Péter talán e lehetetlen helyzetet látva lett a császár hűbérese, bár ez rajta ostoba belpolitikája miatt nem segíthetett. Nagyjából Könyves Kálmán korára "higgad le" a császár. Addigra vette tudomásul a tőle független keresztény magyar államot.
A mai Magyarországon minden évben megünnepeltetik a szent istváni államalapítást, mivel a hatalmon levők annak folytatásaként tekintenek saját hatalmukra. Amivel csak az a baj, hogy szentünk halála után azonnal összeomlott állama, majd szándékaival ellentétben az általa megsemmisítésre ítélt Vászoly-leszármazottak alkotnak szilárd hatalmat, államot Magyarországon. Vagyis "hála a nagy uralkodónak", történelmünk mindjárt a szent halála után más irányt vett, vagyis a "hatalmi harcot" (Márfi Gyula) nem István nyerte, hanem ellenfelei - a nemzet szerencséjére. "Csak" az volt a probléma e győzelemmel, hogy a papok időben váltottak, a győztes mellé álltak, és továbbra is a nyakunkon maradtak. Az Istvánhoz valójában semmi módon sem köthető Szent Korona-kultusz is egy utólagos mítosz az "istváni helyzet konszolidálására".

Érdekes az istváni választás is Bizánc és Róma között, ebben is "előrelátó" volt "nagy királyunk". Képzeljük el a két "ajánlatot". Róma akkor egy legfeljebb tíz-húszezres piszkos kisváros a maga teljes bigottságában, ahol a legszínvonalasabb kikapcsolódás a teljesen mindennapos eretnekgyilkolászás és a pápák s családjaik egymás elleni harca, nem ritkán vérfertőző élete volt. Ezzel szemben állt az akkori milliós Bizánc a csillogásával, ahol persze szintén nagy volt a papok hatalma, de még antik hagyományként voltak színházak, könyvtárak, virágzó gazdaság stb. Istvánunk pedig mégis az előbbit életformát választotta maga és "népe" számára. Ez bizony vagy tudatlanság, vagy bigottság volt a részéről. Feltehetően mindkettő. Ez a választás olyan volt, mintha ma valaki a perspektívát nézve inkább választja Észak-Koreát lakhelyéül, mint Ausztriát. Nyilván ilyen elszánt, elvhű ember is akad, de egy egész nemzet számára ez meglehetősen békaperspektíva. István esete talán annyiban érthető, de nem menthető, hogy ő a korabeli keresztény világba csak a nyugati, akkor alakulgató lovagi kultúra által nyert beavatást, amely nem terjedt ki még az írás-olvasás elsajátításáig sem. A parancs (a vallás) viszont megfellebbezhetetlen volt. Egyszerű, nem túl tagolt agyú lelkeknek pedig ennyi mindenkor elég.

A Koppány-Vajk konfliktus kapcsán napjainkban egyre gyakrabban hallható az a vélemény, hogy Koppány bizánci keresztény volt, noha erre semmilyen adat nincs. Például mi volt a keresztény neve? Az, hogy egykori hatalmi övezetében korabeli templommaradványokat találtak, semmit nem jelent. De Bulcsú kapcsán is lelkendeznek azon, hogy ő is keresztény lett Bizáncban 948-ban. Az ő keresztény nevét se tudjuk. Arról nem is beszélve, hogy az olyan bizánci híradásokat rendre elhallgatják, melyek arról panaszkodnak, hogy Bulcsú nem vált kereszténnyé egy kis sós víztől. Miként Géza sem. Vele kapcsolatos egy talán korabeli jellemző monda e kérdésről. Már "keresztény volt", mikor egyik pap megrótta, hogy még áldoz a pogány isteneknek is. Mire azt felelte: elég gazdag ahhoz, hogy több istennek áldozzon. És itt ez a lényeg. A pogány szemlélet szerint minél több isten jóindulatát meg kell nyerni, nem csak egyét. Ők elfogadták a keresztény isten támogatását is, de nem mondtak le a többiről se. Bulcsú is így gondolkodott. A csillogó Bizánc tetszett neki (jobb ízlése volt Vajknál), gondolta, akkor azok istene is hatalmas, hát egy kis hókusz-pókuszt megér, ha megnyeri annak is a jóindulatát. Viszont Koppány esetében még erről sem beszélhetünk. Pogány magyar templomokat pedig nem azért nem találnak, mert Koppány stb. keresztény volt, hanem mert őseink nem építettek: ligetekben, fák tövében, forrásoknál stb. áldoztak. Túl kellene már lépnünk ezen a mindenben kereszténységet és Jézuskát kereső és találó megrögzöttségen. "Magyarország az az ország nagymacska, amelynek megvan a maga forró kásája - az elaggott zsidókereszténység vallásszédelgése, és ez a macskaország ezt az ő forró kásáját behúzott körömmel, állhatatosan kerülgeti"(Határ Győző).

A magyarság ősvallásával kapcsolatban mostanság "ősi monoteizmusról" beszélnek egyes kutatók. Legfőbb érvük, hogy magyar istenek nevei nem maradtak fenn. Vagyis sumér vagy görög analógiára képzelik el ősi hitünket. Ezt viszont semmi pozitív bizonyítékkal nem tudják alátámasztani. Inkább tűnik valószínűnek az, hogy őseinknek nem volt antropomorf istenképük. Nyelvünk által megőrzött tények legalábbis erre utalnak. Őseink csak megneveztek bizonyos természeti jelenségeket, tiszteltek természetfölötti erőket. Ráadásul az ilyen megnevezések (pl. ármány, íz) is átvételek más kultúrákból. Őseink világképe még leginkább a kínaival rokonítható, ahol szintén vannak "felsőbb erők", de személyes istenek nincsenek. A magyar ősi hitet tehát nem csak azért nehéz rekonstruálni, mert a keresztények kiirtották. Arról nem is beszélve, hogy ha a Vérszerződésre gondolunk, amely hét törzs, hét nép és valószínűleg hét mitológia egyesülése volt, akkor még érdekesebb a helyzet. Ehhez tegyük hozzá még az akkori korok kozmopolita vallásait (kereszténység, manicheizmus, iszlám, buddhizmus), azok esetleges hatásait. És akkor látjuk mennyire komplex kérdéssel állunk szemben.

A szent istváni mű mindmáig bennünket talán legjobban sújtó darabja az Intelmek nevű "eligazításunk" a miheztartás végett. Az Intelmekről úgy tanítják, hogy Szent István iratta fiának Szent Imrének. E műről azonban az egész Árpád-kor nem tud. A XV. században került csak elő, magyar törvényekhez volt hozzácsapva. Elsősorban ebből következtet a "kegyes" történetírás arra, hogy Istvánnak köze van hozzá. Ezt evidenciaként kezelik tudósaink. Ennek ellenére sokan foglalkoznak vele, mindenekelőtt szövegelemzések formájában, hogy bizonyítsák is. Igen érdekes egy írás. Állítólag 1020 körül írták, viszont mind a tíz fejezetének kezdő sorai - "In nomine sancte Trinitatis et individuae Unitatis" - XII. századi szófordulatok. A tíz fejezetből az első hat az egyházról szól. Arról, hogy mi a kötelessége az uralkodónak a papokkal szemben - fordítva semmi. További négy a világi országnagyokról. A nép, a nemzet nem létezik. A szerző sohasem használja "István országa" esetében a regnum (királyság) szót, helyette az alacsonyabb rendű comitatusról (tartomány) beszél. Ez akkora sértés, szinte elképzelhetetlen, hogy ilyet bárkinek elnéztek volna. Aztán István fiát az "előző királyok" követésére buzdítja. "Eleink követését a királyi méltóságban a nyolcadik hely illeti meg. Tudod, hogy mindeneknél nagyobb királyi ékesség az előttünk valóknak törvényeit követnünk és tisztes szülőinknek szerinte cselekednünk. Mert ki is megveti eleink törvényeit, annak nincs gondja, az isteni törvényekre sem... Mert nehéz neked eme tartománynak uralmát tartanod, ha nem leendesz az előtted uralkodó királyok szokásainak követőjévé." Vagyis a pogány fejedelmeké? Más elődök ugyanis nem lehetnek az ő esetükben. Azt hiszem, ez elég világos szöveg, bár az apologetikusok erre azt mondják, hogy a szerző "úgy általában" gondolt a korábbi mindenféle keresztény uralkodókra.... Persze ezt bizonyítani nem tudják, csak valahogy meg kell magyarázni a magyarázhatatlant. Viszont nem értem akkor a "szülők követését". Azt is csak úgy általában kell érteni? Az egész hozzáállás hasonlít a bibliamagyarázásokra. Ott soronként és a pillanatnyi érdekek alapján döntik el, hogy mikor kell szó szerint vagy csak szimbolikusan érteni az "igazságot".

Elgondolkodtató, hogy az uralkodó a trónörökösnek nem teszi kötelezővé az utód nemzését. Talán ez az egy, amiben Istvánra és fiára ismerhetünk az intelmekkel kapcsolatban. Vazul és fiai esetében is láttuk, hogy Vajk-Istvánt az Árpád-ház és azon keresztül a nemzet sorsa nem érdekelte, csak a kereszténységé. Az ő gondolkodásának súlypontja a kereszténységben található, nem a nemzetben, azt szolgálta, nem a népét. A vendégekkel (hospes) kapcsolatos megjegyzése évszázadok óta manipuláció tárgya a nemzet felbomlasztása érdekében. Annak idején a hospes kizárólag csak a papokra és lovagokra vonatkozott, nemzetiségekről szó sem volt. Az Intelmek egy közönséges fejedelmi tükör rengeteg betoldással, feltehetően a XII. századból. Lehet, hogy valami hasonló István udvarában is volt, de hogy ez a szöveg nem Magyarországon készült, az nyilvánvaló. Legvalószínűbb lotharingiai ill. burgundiai eredete. Szerzője egyetlen olyan fogalmat (rang, hivatal stb.) nem használ, nem ismer(?), amely magyar hovatartozást mutatna. Ennyit ne tudott volna egy itt élő főpap? Egyébként az egész szöveg annyira nemzetidegen, azt semmibe vevő, hogy ha ennek ellenére mégis köze lenne szentünkhöz, akkor az ezért szégyellje magát. Olyan ez a kioktatás, mint egy öreg janicsár eligazítása egy janicseri-oglu (janicsárinas)
számára. Hiába szajkózzák az apologéták állandóan. Szó sincs benne semmiféle nemzeti megmaradásról. Egy steril udvari szöveg papokról és udvari emberekről. Mintha egy "tartomány" csak azokból állna.

Szent István mentette meg a magyarságot? Az ő műve, amely halálakor azonnal összeomlott? Miatta maradtunk fenn? De hiszen addig oly jól elvoltunk. Legtöbb nyomorúságunk éppen vele és miatta kezdődött.


Bognár József vissza a magyar útra.jpg

Visszatekíntés Az Időben.... 

 

Úzok vagy oguzok

 

Az úzok vagy oguzok (Ghuzz, Guozz, Kuz, Oguz, Oğuz, Okuz, Oufoi, Ouz, Ouzoi, Torks, Turkmen, Uguz, Uğuz, és Uz neveken) az 1. évezred közepén Kaszpi-tengertől keletre feltűnt lovasnomád nép, amelyről több görög és bizánci forrás is említést tesz, ezenkívül fontos információkkal szolgálnak róluk az orkhoni feliratok és más ótörök történelmi művek, például a 8-9. századból származó Korkut apó könyve (Dede Korkut Kitabı) című eposz.

Az úzok nyugati törzsei a 9. század végétől Kelet-Európában éltek, egyes csoportjaik „fekete kunok” néven a középkori Magyar Királyság területén telepedtek le. Keleti, Közép-Ázsiában maradt törzseiktől származtak a középkori szeldzsuk-törökök, a mai nyugati török népek (törökök, azerik, türkmének) ősei. Valószínűleg az Európába költözött úzok leszármazottai a Moldova területén élő gagauzok.

Az úz, guz, oguz ugyanannak a népnek a neve. Egyes történetírók turkoman vagy koman (kun), az oroszok polovec néven is nevezték őket.

Geórgiosz Kedrénosz, a 11. század végén élt görög író hunoknak nevezi őket. Anna Komnéné 50 évvel később szintén azt írja, hogy „akiket unnoknak mondunk, azok a köznép nyelvén úzoknak szoktak neveztetni”. A görög írók az úzokat jól ismerték. Anna Komnéné apja I. Alexiosz Komnénosz keletrómai császár udvarában úzok szolgáltak.

A kunok ősi – és talán névadó – szállásterületén, a Kuma folyó mentén Uzil nevű város is állt. A kunok között élő úzokat „fekete kunok” néven is emlegették.

Az oguz törzsek a 6. században tűntek fel az Első Türk Birodalom (552–630) alávetett népei között. A kínai források "kilenc törzs" (tokuz oguz) néven emlegetik őket. Ekkor a Türk Birodalom északi részén, az Altaj-hegység és a Bajkál között éltek; központjuk feltehetően a Szelenga völgyében volt. Az oguz – és a velük rokon ujgur – törzsek a kínaiak által tielö-nek nevezett nagy törzsi csoportosulás keleti ágát alkották és viszonylagos különállóságukat a türk fennhatóság alatt is megőrizték. A kínai függőséget lerázó Elteris kagán (682–691) a 744-ig fennálló Második Türk Birodalom megalapítója öt hadjáratot vezetett az oguzok ellen, akik csak nagy harcok árán hódoltak be. Amikor idősebb fia, Bilge kagán trónra lépett (716, akkor neki 12 hadjáratban kellett biztosítania uralmát délen a kínaiak, északon az oguzok és keleten a kitajok ellen. Bilge kagán öccse és hadvezére, Kül tegin rovásírásos sírfelirata beszéli el a súlyos harcokat az oguzok ellen. Ezután valamilyen megegyezés jöhetett létre az oguz nemzetségfőkkel, mert Bilge kagán együtt szólítja meg alattvalóit, a türk és oguz bégeket.

A Második Türk Birodalom bukása után az oguz törzsek nyugat- és délnyugat, a Balhas-tó és az Iszik-köl vidékére, majd az Aral-tótól északra fekvő sztyeppvidékre vonultak. Itt tőlük keletre a török nyelvű karlukok, északra kipcsak-törökök, északnyugatra a besenyők, délre pedig a mohamedán Számánida emirátus helyezkedett el.

Nyugati oguzok

A Számánida emirátus 893-ban megtámadta az oguzokat, akiknek egyik része a besenyők szállásterületét elfoglalva azt a 9. század végi népvándorlást indította el, amely végül is a magyar honfoglaláshoz vezetett. A velük szomszédos besenyőket nyugat felé űzve, lakhelyüket elfoglalták és itt a kazárok szomszédságába jutva, a Volgától az Azovi-tengerig terjeszkedtek. A besenyőket a Dnyeperen és a Dnyeszteren túlra, a magyarok addigi szállásterületére, egészen a Dunáig szorították.

Az oguzoknak ezt nyugati ágát Bíborbanszületett Konstantin bizánci császár a besenyők (pecenegis), a magyarok ("türkök"), Kazária és Alánia szomszédságában írja le, mint Bizánc szövetségeseit, akik később a kijevi fejedelem oldalán 965-ben a kazárok, 985-ben a volgai bolgárok ellen harcoltak. Az úzok a császár leírása szerint a 9. században a Volga és a Jejik folyók mellett laktak.

A türkökkel való együttélés hatása lehet, hogy a később nyugatra vonult oguzok – az úzok – méltóságnevei türk eredetűek. Fejedelmük a jabgu volt, ami megfelelt a türk kagán utáni legnagyobb hadvezéri rangnak. A fejedelem helyettese a kudarkin megfeleltethető a nyugati türkök kül-erkin összetett méltóságnévnek, ahol a kül, mint régebbi méltóságnév, gyakori alkotórésze volt a méltóságneveknek, az újabb erkin a 10 nyugati türk törzs közül az 5 nyugatinak a főnöke volt, ezek közül az első kettőnek a vezetője volt kül-erkin. A tarkan és janal (inal) méltóságnév is megvolt a türköknél.

A 11. század közepén az úzok a kunok nyomása alá kerültek és a Volgától nyugat felé kellett szállást foglalniuk, a besenyőket nyugat felé szorítva. 1055–ben átkeltek a Dnyeperen is. Az orosz fejedelemk 1060-ban összefogtak az általuk nagyon veszélyesnek tartott úzok ellen, akiket ők torkok-nak neveztek. Nagy hadsereget és hajóhadat szerveztek, de az úzoknak sikerült elmenekülniük előlük. Az 1060-as évek elején az úzok a Szeret és a Prut között tanyáztak. A besenyők tömeges Bizáncba települése miatt megnyílt az útjuk az Al-Dunához is, amin átkelve az egész Balkánon portyáztak. Az 1064-1065-ös hadjáratok azonban balul végződött, nem tudták megőrizni függetlenségüket. Egy részüket az orosz fejedelmek telepítették le határvédelemre, akik Uzasz nevű vezetőjükkel gyakran harcoltak a lázadó besenyők ellen, mint a nomád elemekből alakult orosz vazallus fekete süvegesek törzsszövetségének vezető csoportja. Más részük Bizáncnak hódolt be, segédcsapatokként harcoltak a bizánci hadseregben. 1071-ben, a manzikerti csata idején sokan közülük átszöktek a másik oldalra, keleti testvéreikhez, a szeldzsuk törökökhöz.

Úzok az Al-Duna vidékén

1060 körül már a Bug és Szeret között, majd az 1064-1065-ös balkáni hadjárat után a Kijevi és Perejaszlávi Fejedelemség déli határvidékén találjuk az úzok egyes csoportjait. Az 1060-1070-es években, Konstantin Dukász bizánci császár uralkodása alatt kisebb csoportokban az Al-Duna mentére és Erdélybe is beköltöztek.[1][2] Bulgáriába, Trákiába és Macedóniába is gyakran beütöttek. Végül az éhség, dögvész és a besenyők annyira elpusztították őket, hogy az utóbbiakkal szövetségben a bizánciak ellen viselt harc után a 12. században nevük is végképp elenyészett. Néhány csoportnak azonban sikerült elkerülnie a teljes asszimilációt. Valószínűleg tőlük származnak a mai Moldovai Köztársaság területén élő gagauzok – mintegy 300 000 fő. A Havasalföldön és Moldvában élő úzok töredéke beolvadt a térséget elfoglaló románságba, hasonlóan a többi török eredetű néppel.

Úzok Magyarországon

Az 1068-ban betört nomád portyázó csapat etnikai mibenlétét nagyon nehéz megállapítani, ezekben az években a Kárpátok keleti oldalán nagyon összetorlódtak a besenyők, úzok és kunok, valószínűleg vegyes összetételű seregről lehetett szó, akiket a kerlési csatában Géza és László herceg legyőzött. Hasonlóan bizonytalan annak a Kutesk „kun” vezérnek az etnikuma, akihez a trónfosztott Salamon magyar király visegrádi fogságából kiszabadulva ment.

A források nem jegyeztek fel nagyobb tömegű úz betelepülést Magyarországra, de kisebb csoportok betelepülését jelzik a szórványos Uz, Uza, Uzdi, Uzlar helynevek, illetve a tork (türk) népnevet jelző helynevek, mint a barcasági Türkös. A Barcaságban számos úz élt, akik határőrizők voltak, mígnem a Német Lovagrend betelepült és áttelepítette ezeket az elemeket máshová, helyette szász telepeseket hozott a vidékre. A Német Lovagrend a későbbiekben hadjáratot vezetett a havasalföldi kunok ellen és földjeiket elfoglalva nemcsak őket, hanem számos úzt és besenyőt térítettek meg.

A Keleti-Kárpátokban van az Úzi-szoros, ennek völgyében az Úz-patak. Ózd város neve is az úz népnévből ered.

IV. László magyar király 1279-ben kibocsátott oklevelében a kun fővezérek közt 275 úz urat említ. A magyar krónikások az úzokat feltehetően a "fekete kunok" néven írták le a kipcsak "fehér-kun" törzsekkel szembeni megkülönböztetésül, talán a fekete süvegesek törzsszövetségére utalva.

Az 1853-ban az Aszódon felfedezett pogány sírokat Érdy János úz vagy palóc temetőknek tartotta.

Keleti oguzok

Az oguzok többsége a 9. század végén történő szétválás után keleten maradt és a Számánidák alatvalójaként hamar áttért az iszlámra. Georgiosz Cedren szerint a Kaszpi-tenger keleti partján laktak. E keleti oguz csoportokat a Szeldzsuk-dinasztia szervezte meg, s róluk ezeket az oguzokat ezentúl szeldzsuk törököknek hívták. 1039-ben Tugrul vezetésével Mervnél tönkreverték a Számánidák hatalmát korábban megdöntő Gaznavidák hadseregét és viharos gyorsasággal meghódították Közép-Ázsiát, Iránt, Kis-Ázsiát és a Közel-Keletet. A birodalomalapító Tugrul utóda, Alp Arszlán a manzikerti csatában 1071-ben legyőzte a bizánci hadsereget. Az így létrejött szeldzsuk birodalom a 11-13. század között hatalmas terület felett uralkodott, és a későbbi Oszmán Birodalom közvetlen elődjének tekinthető.

Az oguzok kisebb töredékei Irán és Kelet-Anatólia környékén is nomadizáltak. Közülük két klán köré szerveződött a Fekete Ürü és Fehér Ürü törzsszövetség, amelyek a 14. századtól egészen 1501-ig jelentős szerepet játszottak a kaukázusi térség életében. A későbbi Szafavida Birodalom alapítója, I. Iszmáil perzsa sah is egy Fehér Ürü szultán, Uzun Haszan unokája.

 

„Szent” István bűne és a turáni átok

 

Mikor nem rég kijelentettem, hogy számomra „Szent” István nem szent, sokan felkapták a fejüket, hisz, hogy merek ilyet mondani, hisz ő hozta be a kereszténységet a magyarok közé, és ő volt első királyunk. Na, igen ő hozta be: kárunkra.

„Ősi legendák szerint, midőn eleink István király akaratának engedelmeskedve felvették a keresztséget és megtagadták ősi hitüket, a táltosok megátkozták a magyarságot. Legyen sorsuk széthúzás és belviszály, soha, semmibe ne egyezzenek, belső féreg rágja a nemzetet, lassú pusztulás végezzen vele… „

A kereszténység terjesztői persze ostobaságnak minősítette az átkot, mára még is közhellyé vált a magyarok széthúzása. Ha nálunk bárki, bármilyen sikert ér el, honfitársai rögtön rátámadnak, gyalázzák, gáncsot vetnek neki.

Mi ez, ha nem az ősi átok beteljesedése?

Napjaink közéleti állapota aligha szorul bővebb bemutatásra, hiszen nyilvánvaló, hogy a vezető magyar politikusok törekednek az ország, a nemzet kettészakítására. És még csak azt se mondhatjuk, hogy ez új jelenség a hazai politika életébe; elég belelapoznunk a történelemkönyvekbe, hogy hasonló helyzetek tucatjaival találkozunk… A körülöttünk élő népek előszeretettel dörgölik az orrunk alá, hogy a magyarok ötszáz éve minden megvívott háborújukat elveszítették. Mi ehhez nyugodtan hozzátehetjük, azért veszítettünk, mert az ország vezetői (sőt, egy-egy hadseregünk vezérkari tisztjei is) ahelyett, hogy a külső ellenséggel hadakoztak volna, tehetségük javát az egymás elleni áskálódásra fordították. Ez vezetett közvetve a mohácsi vészhez, a Rákóczi-szabadságharc bukásához, az 1849-es kudarchoz, ahhoz hogy vesztesen kerültünk ki az első és a második világháborúból, de még az 56-os forradalom is ezért bukott el. Úgy tűnik tehát, hogy az átok nagyon is működik Vagy csupán saját gyengeségünket magyarázzuk vele? Lehet-e hibáinkért valami természetfeletti erőt okolni? És egyáltalán elképzelhető, hogy felelősen gondolkodó nemzetvezetők, amilyenek őseink máguskirályai voltak, holmi vallási nézeteltérés miatt végzetes átkot mondjanak saját véreikre?

Turáni-alföld.

Turáni-alföld.

A turáni átok a magyarság feltételezett őshazájáról, az ázsiai Aral-tó környéki Turáni-alföldről kapta a nevét. Az akkori idők magyar idők magyar ősvallásáról alig tudunk valamit, mert kevés a hiteles forrás. Az bizonyos azonban, hogy szabad vallásgyakorlat működött a nép körében, azaz mindenki abban hitt, amiben akart. A magyarok hittérítők, kereskedők és utazók révén ismerték már a keleti- és nyugati kereszténységet, az iszlámot, a zsidó hitet és más, kisebb ázsiai vallásokat is. Sűrűn megfordultak köztük idegen népek képviselői, akiket nem korlátoztak hitbéli életükben, sőt ha valaki akart, csatlakozhatott is hozzájuk! Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a magyaroknak nem lett volna saját hite.

Éppen ezért kevéssé valószínű, hogy holmi hitbéli vita miatt a táltosok megátkozták volna saját népüket.

A turáni átok kiváltó oka nem az új vallás, az új hit volt, hanem az, hogy ennek az újnak mondott (és feltűnően könnyen elfogadott) vallásnak idegen papjai voltak, s a nép engedte, hogy idegen urak üljenek a magyarság nyakára. Mágusaink úgy tartották, hogy az ős magyar vallás minden más hit alapja, és őse volt, belőle alakultak ki a nagy egyházak, amelyek azonban letértek Isten útjáról. Az pedig, hogy a magyarok egy ilyen egyháznak hódoltak be, azt jelentette, hogy Isten népét többé már nem Isten irányította a máguskirályon keresztül, hanem más emberek. Még tovább sarkítva a dolgot: már nem Isten uralta az embereket, hanem azok akarták uralma alá vonni a Teremtőt! Ez pedig már olyan vétség, amely kiválthatta a súlyos turáni átkot. „Ha egy nép elhagyja Istenét, az isten elhagyja népét, a népnek pusztulni a kell…”

ősi-hitManapság a pogánynak mondják az ősmagyarokat, és ezt a pogányságot úgy képzelik el, mint a kereszténység ellentétét, holott a nyelvészeti bizonyítékok igazolják, hogy a pogány kor szókincsükkel nevezzük meg a kereszténység világát, hogy a magyar nyelv a honfoglalás előtti szavaival az egész Bibliát le lehet fordítani. Ez pedig azt mutatja, hogy korábbi hitünk nem állhatott messze a kereszténységtől. A lélek, isten, hagymáz (ördög), bölcs, boszorkány, stb. mind-mind ősmagyar szavak. A vízzel való meghintés régebben is tisztított, ahogyan a kereszteléskor is a víztisztító jelképként szerepel. A Mennyei Úr régen is minden létező dolog teremtője volt, és az engesztelő áldozat is létezett.
teremtőA táltosok megértettették az emberekkel, hogy mindegy, melyik vallás jelét vetik magukra; ha Isten nevét mondják, a világmindenség erejével töltekeznek újra. Tulajdonképpen a kereszt sem Jézus halálára utal, mert ez egy ősi szimbólum. Aki a világmindenséget akarja ábrázolni, az két vonalat mutat: egyet éjszakról délnek, egy pedig keletről nyugatnak. Esetleg felmutat az égre, majd le a földre, aztán körbe a látóhatáron. Ez is kereszt; talán a legősibb jelképek egyike, amelyet a keresztény egyház felhasznált és félremagyarázott!
ős-keresztMindezzel Rómában a mindenkori pápa is tisztában volt. Egy hamis hit nevében szerveztek világbirodalmat, de nem számoltak a magyarokkal, az igaz hit őrzőivel, akik mindent jobban tudtak, mindent jobban csináltak, leleplezhették őket. Ezért kellet idegeneket a nyakunkra ültetni, amit viszont csak a vallás nevében tehettek meg. Ráadásul szükségük volt egy belső emberre, egy olyan főúrra, aki a hatalomért mindenre képes. Ez volt Géza fejedelem és fia, István király.

Benczúr Gyula: Vajk megkeresztelése, azt a verziót ábrázolja, amely szerint Istvánt Szent Adalbert keresztelte meg

Benczúr Gyula: Vajk megkeresztelése

Géza Taksony fejedelem fia volt, és csalás nélkül aligha válhatott volna belőle is fejedelem, mivel az ősi rend szerint nem ő örökölte volna a hatalmat, hanem Taksonynak rangsorban utána következő legidősebb férfirokona. (Később ugyanígy nem Istvánnak, hanem Koppánynak kellet volna követnie őt a fejedelmek során.) Hogy megerősítse magát a posztján, Géza szövetségeseket keresett, ám a magyarok közt nem találván eleget, idegenek felé fordult, és ez kapóra jött az egyháznak. Róma hűbéresén, I. Ottón keresztül segítséget ígért Gézának, ha a fejedelem elpusztítja a régi rendet és a régi vallást, amely a kereszténység vesztét okozhatta volna. Az érdekek itt találkoztak.
Géza-fejedelemGéza fiát, Vajkot (Istvánt) német papok nevelték, és feleséget is bajor uralkodóházból választott neki. Megszilárdította a fejedelmi poszt már-már csupán névleges hatalmát, és a feudalizmus béklyóit rakta a népre. Az idegen papok partnert láttak benne a kereszténység és a német hatás terjesztésében, ezért segítették céljai elérésében, miközben fiát teljesen a befolyásuk alá vonták. Ma úgy mondanánk, hogy a gyermek Istvánt sikeres agymosásnak vetették alá. István pedig elszakította a magyarságot a keleti gyökereitől, az eredendő ősvallást és az ősi tudást semmisítette meg, amely pedig még a keresztény térítők egy részét is megragadta és felismerésre késztette. Olyannyira, hogy némely templomban magyar írást használtak, magyarul miséztek és ősi magyar szövegeket gyűjtöttek össze. Róma azonban ettől félt leginkább, hiszen úgy tűnhetett, hogy nem a keresztények térítik a magyarokat, hanem az ősi tudás győzi meg a térítőket. Ez nem maradhatott ennyiben, ezért István Kr. u. 1000-ben a következő rendeletet adta ki:

„ …a magyarok, székelyek, kunok, valamint az egyházi magyar keresztény papság által is használt régi magyar betűk és vésetek, a jobbról balra haladó pogány írás megszüntetődjék és helyette latin betűk használtassanak…Továbbá a templomokban található pogány betűkeli felírások és imakönyvek megsemmisítessenek és latinra cseréltessenek! Valamint pedig azok, akik régi pogány iratokat beadnak, 1-től 10 denárig jutalmat kapjanak. A beadott iratok és vésetek pedig tűzzel és vassal pusztítsanak el, hogy ezek kiirtásával a pogány vallásra emlékezés, visszavágyódás megszüntetődjék.”
rovás-írás
Ez a rendelet lehetett a kezdete ezeréves balsorsunknak. Nem csak vallásukat hagyták veszni a magyarok, de hagyományaikat, értékrendjüket és történelmüket is. Ezek nélkül pedig nem lehet igazi jövője egy nemzetnek még akkor sem, ha turáni átok nem működne!

ős-hit

 

Az Árpád kor vége Kecskemét előtt!

 

Az Árpád-kor eddigi megítélésétől merőben eltérő, hihetetlen gazdagságot mutató régészeti leleteket tártak fel a Kecskeméti Múzeum munkatársai a bugaci pusztában, ahol egy hatalmas bazilika mellett a Duna–Tisza-közének egykori régióközpontjára találtak. A korabeli, Kecskemét jelentőségű település központjában egy Szent Péter-ereklyetartóra bukkantak, ami Európai szinten is szenzációnak minősíthető. Rosta Szabolcs, a Kecskeméti Múzeum igazgatója szerint a leltekből kitűnik, hogy Magyarország egy gazdag nagyhatalom volt abban az időben.

bugaci ásatás

A feltárás előzménye

Már korábban feltételezték, hogy egy középkori település lehet Bugac környéken, amelynek pontos helye 2002-ig nem volt ismert. 2009-ben egy szerb–magyar turisztikai pályázat eredményeképpen, a megyei önkormányzat támogatásával elindult a feltárási projekt. „Ennek az eredményeként – régészléptékben – nagyon gyorsan a felszínre tudtuk hozni egy hatalmas bazilikának, egy valószínűleg bencés kolostornak a nagy részét” – számolt be az eredményekről Rosta Szabolcs.

Az Árpád-kor átértékelése

Írott források csak elvétve szólnak erről a környékről. Egy 1219. évi dokumentum alapján a hatvanas években Györffy György professzor megállapította, hogy ebben a térségben lehetett Péterimonostor vagy Pétermonostor. Most, a harmadik ásatási év végén immár bizonyosan kijelenthető, hogy sikerült azonosítani Pétermonostorát.

Azért fontos ez az eredmény, mert a méretek alapján az is kijelenthető, hogy ez volt a központja a 12-13. századi Homokhátságnak, legalább akkora jelentősége volt ennek a településnek, mint ma Kecskemétnek, tehát a Duna–Tisza-közének a regionális központja volt itt.

Az urbanizációnak egy igen előrehaladott állapotára találtak az Árpád-korból. Egy hatalmas bazilikával, udvarházakkal, kőépületekkel rendelkező kisvárost kell elképzelni, amely mintegy két kilométeres hosszúságával a korban nagy településnek számított.

Régészeti szempontból már az szenzáció, hogy olyan minőségű és mennyiségű leletanyagot sikerült kinyerni az egyébként alig száz évig fennállt kolostorból és a környékről, amire bátran lehet azt mondani, hogy Magyarországon az elmúlt évtizedekben nem nagyon volt – ebből a korszakból legalábbis – ehhez hasonló leletanyag. Olyan szenzációs leletek kerültek a birtokunkba, amelyeknek nemcsak magyarországi párhuzamai nincsenek, de nyugat-európaiak sem biztos, hogy vannak. Az egyik ilyen leletcsoport a dél-franciaországi limoges-i zománcok lelete. A több ezer leletanyag, kegytárgyak, pénzek alapján is kijelenthető, hogy a késői Árpád-kor lehetett Magyarország egyik, ha nem a leggazdagabb időszaka.

Szent László konszolidációja után 150 évig az ország területére idegen katona nem tette be a lábát, és ebből egy történelmi léptékben robbanásszerű fejlődés következett be, amire az itt feltárt leletek bizonyítékul szolgálnak. Hatványozottan sok arany és aranyozott tárgy és érték került elő, ahhoz képest, milyen kép él a köztudatban erről a korról.

A kolostorkomplexum története

A kolostor alapítását nagyon pontosan tudjuk keltezni, így tudjuk, hogy mikor alapították és mikor szűnt meg. Ennek a pontos meghatározását nem csak a régészeti, hanem az egyéb természettudományos módszerek is lehetővé teszik. Például egy égésrétegből ma laboratóriumokban nagyon pontosan meghatározható annak az ideje.

Azt lehet a leltek alapján megállapítani, hogy élt itt egy nagy népesség 1050 és 1130 között, amely magyar keresztény lakosság volt. 1130 és 1150 között épült egy kis kolostor és egy hatalmas bazilika. Utóbbi háromhajós, félköríves szentélyzáródással volt ellátva. Mindezt 1200 körül egy fallal vették körbe, amivel bezárták az első kis udvart, majd 1220-1230 körül egy jelentős átépítést végeztek, amikor a bazilika elé építettek egy nyugati előcsarnokot, és valószínűleg ekkor kapott két nagy tornyot a bazilika. A gazdagságot a vörös márvány bőséges használatából, különféle faragványokból lehet felismerni.

Ez az élettér 1241–1242-ben a tatárjárás hatására teljes egészében megszűnt. Elmondható, hogy az itt feltárt gazdagságot ez a térség máig sem tudta újra megteremteni. Vagy elüldözték a népességet, vagy legyilkolták őket. Bibliavereteket, misekönyvvereteket, kódexek előlapjait találtak a bazilika közepén gödrökben elégetve. A tatárjárás után a környékre betelepülő kunok megszabadulhattak mindentől, amit nem tudtak hasznosítani. Az 1300-as években a kunok létrehoztak ugyan egy falut Pétermonostora helyén, de az épületkomplexumot módszeresen lebontották, széthordták építőanyagként.

bugaci ásatás

A leletekről

Hasonló leletekből egyesével és elszórtan sok található az országban, de a feltárás során az volt az igazán megdöbbentő, hogy szinte az összes lelettípust megtalálták, ami a tatárjárás kori katalógusban szerepel. Ráadásul változatos, elegáns kivitelben.

Például olyan nagy számban találtak mérlegeket és mérlegsúlyokat, ami alapján vagy királyi pénzváltót feltételezhetünk Pétermonostorán, vagy az átlagemberek is használhattak mérleget, ami rendkívüli gazdagságot mutat. Találtak római zarándokjelvényt az 1200-as évekből, amely a Szent Péter-bazilikából származik. Találtak tatárjárás előtti pénzt, amely bizonyosan nem kereskedelemmel, hanem magánúton került ide a Szentföldről.

Találtak továbbá egy Szent Péter-ereklyetartót, amely európai szinten is szenzációsnak nevezhető, és ugyancsak a település kiemelt jelentőségére utal. A tatárjárás után ez is tűzre került, maga az ereklye így az enyészeté lett. Ezért igazán nagy jelentősége magának az ereklyetartónak van, amelyet a Kecskeméti Múzeumban fognak restaurálni.

 

Az ősi magyar vallás

 

 

A vallásos hit kérdése nálunk, Magyar Vallásúaknál elsőrendű fontosságú. Mi a vallásos hitet nem azonosítjuk a „vakhittel”, ami kritika nélkül elfogad minden állítást, mint igazságot, vallási kérdésekben pedig mint megdönthetetlen dogmát. Nálunk a vallásos hit az értelemmel, a megérthetőséggel, a józan ésszel van szoros összefüggésben. Mi nem hiszünk elavult, ósdi gyermekmesékben, noha ilyen képzetekben neveltek bennünket szüleink, tanítóink, papjaink előző keresztény korunkban. De azóta világossá vált előttünk, hogy az ún. „keresztény hittanból” a józan ész világánál igen sok nem állja meg a helyét. Ha a bibliát olvassuk, és jobban belemélyedünk annak tartalmába, azt látjuk, hogy egyes szép részektől eltekintve az bizony nagyon is „emberi” alkotás, tele erkölcstelen, visszatetsző, bűnöktől hemzsegő részletekkel, gyűlölettel, vad indulatokkal; egyszóval a mi szemünkben ez egy nép története, vallási köntösbe öltöztetve. Tehát nem „isteni sugallatú” Írás, bárhogy is szeretnék ezt annak elhitetni az érdekeltek. A kereszténység – főleg a katolikus egyház – története pedig csak még jobban aláhúzza ezt a megállapításunkat. Igen kevés más olyan vallás van, – talán az iszlámot kivéve – melynek olyan elrettentő, véres és kiábrándító története van, mint a katolikus egyháznak.

Ezért volt a személyes keserű tapasztalatok mellett döntően elhatározó ok nálunk, hogy elfordultunk a kereszténységtől, elvetettük annak tanait és visszatértünk honfoglaló őseink tiszta Egy-Isten hitére és a természet, valamint az élet tiszteletére.

Őseink hitfelfogása a természet megfigyelésén alapult. Ők hittek egy Istenben, az Ős-Tenben, Aki a világmindenséget teremtette, azt fenntartja és kormányozza. Megfigyelték azt is, hogy van négy olyan tényező, – ők „életfenntartó elemeknek” nevezték – melyek egyikének a hiánya is lehetetlenné tenné az életet a Földön.

Ezek: a Levegő, a Föld, a Tűz (Nap) és a Víz. Nem kell bővebben magyarázni, hogy ez a felfogás mennyire helyes és időtálló. Ezért őseink tisztelték ezeket az „elemeket” és a mi vallási jelvényünket is ez képezi: egy egyenlő szárú kereszt, melynek mindegyik ága egy-egy ilyen „elemet” jelképez, az egész a sugaras napkorong közepén. Vallási jelmondatunk is ezt fejezi ki: Él a Magyarok Istene! Rajta kívül más, idegen isteneket nem ismerünk!

Őseink hitték továbbá azt, hogy az egész világmindenséget, benne Földünket is az Isten örök és megváltozhatatlan természeti törvényei irányítják. Ezeket kell minél alaposabban megismernünk, ezekhez kell tartanunk magunkat, ezek megtartásával kell életünket leélnünk. Ha a balga ember ezek valamelyikét megsérti, az minden esetben megbosszulja magát. Mint az Ős-Tentől származó örök törvények, ezek képezik a mi „szentírásunkat” és nem az emberek által írt biblia. Mivel törvények nélkül nem volna lehetséges közösségi, társadalmi élet, azokat is meg kell tartanunk. Ezeket is megszegheti az ember, de akkor számolnia kell a következményekkel, a büntetéssel. Hitünk szerint az elkövetett bűnt csakis jóvátétellel lehet semlegesíteni, nem pedig gyónással és három miatyánk elmondásával. Őseink felfogása szerint az élet az Ős-Ten legnagyobb ajándéka e földön, amit meg kell becsülnünk és védenünk. Mi az anyaság szent hivatásában látjuk ennek az ajándéknak a kiteljesedését, a sokgyermekes magyar családokban és ennek megfelelően annak méltó tiszteletét is. Hiszünk abban, hogy halálunkkor lelkünk visszaszáll oda, ahonnan földi életünk idejére jött: Istenhez.

Ez a Magyar Vallás leegyszerűsített hitfelfogása néhány szóval elmondva. Ebben hiszünk és ezekből a hittételekből származnak azok az erkölcsi parancsok, melyek egyéni és nemzeti életünket is irányítják. Így válik a Magyar Vallás mindnyájunk világító fáklyájává, magyarokat egyesítő erővé.

Mindezzel szemben állnak a kereszténység tanai. Jézus az emberszeretetet hirdette: ez helyes és jó tanítás. De azt már más szemmel nézzük, hogy követői évszázadokon át ezt az egyszerű tanítást nem tartották meg, hanem a „jézus-szerete” vallásából egy hatalmas, nemzetközi vallási-gazdasági-politikai szervezetet hoztak létre. A hívők és Isten közé közvetítőkként helyezték magukat és valósággal kisajátították az „üdvözülés” lehetőségét azáltal, hogy csak a megkeresztelt üdvözülhet és nélkülük nincs üdvösség. A híveket állandó rettegésben tartják azzal, hogy a halál után a bűnös ember elkárhozik és örökké tartó pokollal bűnhődik földi életében elkövetett bűneiért. Itt joggal kérdezhetjük: miért ilyen bűnre hajlónak teremtett az Isten bennünket? Az Ő mindenhatóságában teremthetett volna minket bűnre való hajlandóság nélkül is? De e hittételek felett áll az ún. „megváltás” dogmája: Isten, az Atya a Szentháromságban, megbocsájtja az emberek bűneit, mert egyszülött „Fia” kereszthalálával kiengesztelte Őt. Ez a keresztény vallás központi magva; ez képezi az egésznek az alapját. Közelebbről nézve, ez a hittétel igen furcsán fest a józan ész világánál: Van egy Isten, aki bosszúálló és csak úgy tudja megbocsátani az emberek bűneit, ha a „Fia” életével megváltja azokat. Ilyen vérszomjas, bosszúálló Isten csak emberi agy szüleménye lehet. Felfogásunk szerint Istennek semmiféle emberi jellemvonása nem lehet; így nem lehet sem vérszomjas, sem bosszúálló. Éppen mindenhatóságából következik, hogy semmi szüksége nem volt „Fia” kereszthalálára a bűnök megbocsátására, mert ha úgy tetszik neki, minden életáldozat nélkül is megbocsáthatná azokat önmaga szabad elhatározásából.

Minek kell tehát neki ilyen életáldozat? Azonkívül: Jézus, mint a Szentháromságban a második isteni személy, a „Fiúisten”, az első-számú isteni személy, az Atya haragja kiengesztelésére áldozza fel életét. Tehát az Isten egyik része feláldozta magát a másik részének. Ilyesmi a józan ész számára képtelenség, ilyennek az elhívése valóban csak „vakhittel” lehetséges, ami nem mérlegeli annak helyességét.

Az ilyen hittételeket elhinni a kereszténység eddigi századaiban könnyebb volt, mint ma, amikor az emberiség műveltsége magasabb, látóköre hihetetlenül kiszélesedett és minden tekintetben kritikusabb a főleg nem-tudományos és nem bizonyítható állításokkal, tanokkal szemben. Arra talán csak igen kevesen gondoltak, hogy miért van szüksége a katolikus egyháznak a ragyogó, pompás szertartásokra, templomokra, bazilikákra, az aranytól csillogó templomi berendezésekre, szertartási eszközökre, papi öltönyökre, miseruhákra, püspöksüvegekre, pásztorbotokra, stb., az egyházi festészet, szobrászat, építészet, az egyházi zene és irodalom remekműveire, az egész egyházi papi hierarchiára, a világunkat átszövő hatalmas szervezetre; a bíborosokra, a püspökök és papok tömegére, a pápával az élen a Vatikánban? Mindez a csillogás és világi ragyogás éles ellentétben áll a jézusi egyszerűséggel, szegénységgel és alázattal. De mindez kell az egyszerű hívő számára, hogy elkápráztassa őt, hogy ezek láttára alacsonyrendűségi érzés szülessen benne és ezáltal fordítsa lelki világát önkéntelenül is az ilyen hittanítások kötelező elfogadására; vagyis az emberi szellemre ilyen külsőségekkel rakják rá a gondolkodást nem kívánó szellemi igát. „Ami jó volt a szüleimnek, az jó nekem is” – halljuk mindennap. De lehántani mindezt a külső csillogást, gondolkodni és megkeresni az igazságot e vallás és egyház körül: ezért kell a sok elterelő ragyogás és pompa. A lelki uralom a hívek felett biztosítva van nemzedékről nemzedékre azáltal, hogy a keresztény családok új szülötteit azonnal megkeresztelik, „nehogy a pokolba jussanak”. Így a gyermeket a családban, az iskolában nevelve ebben a hitfelfogásban, annak eszébe sem jut az ilyen keresztény „hittételeket” megvizsgálni, kiértékelni és értékük (vagyis jobban mondva értéktelenségük) szerint kezelni, esetleg el is vetni azokat. A pápa világjárása is alapjában véve ezt a célt szolgálja, mivel a „szent üzlet” rosszul megy. A hatalmas, ujjongó tömegek látása elragadja az egyszerű hívő képzeletét és lelkileg igazolva érzi magát, hogy milyen sokan vannak a hozzá hasonló keresztények . . . Ez az egyszerű hívő gondolatmenete, még ha nem is gondolja végig ugyanígy, de a benyomása, a belső érzése ugyanez marad.

Ha pedig bárki eljut arra a szellemi, értelmi magaslatra, hogy levetkőzteti mindezt a talmi csillogást, pompát és ragyogást és elfogulatlan szemmel tanulmányozza a kereszténység – elsősorban a katolikus egyház – közel 2000 éves igaz történetét, akkor megdöbbenve fog rájönni arra, hogy mi lett az egyszerű, alázatos „jézusi-emberszeretetből” a kétezer év alatt? A kereszténység felszabadítása óta az ádáz, dühös hitviták folytatódtak a mai napig, amiknek következményei a különféle eretnekek, szakadás szekták elítélése, üldözése, véres pusztítása, az inkvizíció kegyetlen terroruralma, a vallásháborúk, a pápaságnak a világi hatalomra való törése, a pápai és bíborosi udvarok sokszor elképesztően erkölcstelen, züllött élete, a főpapság vagyonszerzése, például a bűnbocsánati levelek csengő aranyakért való árusítása, csaló örökösödések, vagyonok elkobzása, az egyházi főpapság hatalomhoz való görcsös ragaszkodása. A szegények számára hozott kezdeti vigasztalást az Isten előtti egyenlőségre, felváltotta a „feljebbvalók iránti engedelmesség” parancsa s minden földi szenvedés kárpótlásul a mennyei boldogság ígéretét adták a szegény, tudatlan néptömegeknek.

Egy pillantással átsuhanva „az egész látóhatáron”, megdöbbentő a józanul gondolkodó ember számára ezek szemlélete és arra az elkerülhetetlen következtetésre jut, hogy ilyen vallás és egyház nem lehet az Isten műve, az Ő képviselete, hanem az emberi hatalomvágy, uralomvágy és vagyonszerzési vagy emberi alantas törekvéseinek világszervezete. Ennek a kapzsiságnak és hatalomvágynak az ellensúlyozására azon szegény szerzetesrendek és apácazárdák működése, melyek szegényen, önzetlenül a jó tevésben élik mindennapi életüket, sajnos, nagyon is elégtelen az egyensúly helyreállítására a gonoszság és a jóság között az egész egyházi világszervezetben.

El kell azt ismernünk, hogy a keresztények milliói közül sokan valóban a jézusi szeretet jegyében igyekeznek élni, s ezáltal a hitet és egyházat erősíteni; hogy voltak lánglelkű papjai, püspökei, akik az igazi jézusi emberszeretetet és a szociális igazságot hirdették – de ezek száma elenyészően csekély a pénzsóvár és hataloméhes főpapok tömegével szemben és igen ritka kivétel volt. A kereszténység akkor vesztette el a döntő csatát, amikor a szegények, az elnyomottak pártjáról – mint üldöztetésük alatt – átállott a felszabadulásuk után a gazdagok, a hatalmasok pártjára, meghagyva szegény hívő-tömegeiknek az engedelmességet feljebbvalóik iránt és a mennyei boldogság igéretét a földi szenvedések után. Itt vesztette el a döntő ütközetet a lelkekért, mert az emberek tömegei lehetnek tudatlanok, tanulatlanok, de teljesen, menthetetlenül ostobák azért mégsem. A keresztény tömegek az elmúlt évtizedekben mind jobban kezdtek rádöbbenni az igazságra, hogy mi is van a vallás és az egyház körül és lábukkal szavaztak: nem jártak többé templomba, nem gyakorolták vallásukat, mint csak száz évvel ezelőtt is. Sajnos, az elhidegült szívű látszat-keresztények igen nagy tömegei mentek át a marxizmus táborába, ami szintén a társadalmi igazságot hirdeti követőinek. Hogy ez hogyan sikerül nekik, ez más kérdés. De a tény tény marad: a vallásukat őszintén gyakorló keresztények száma erősen megcsappant, a templomok üresek, a szemináriumok, a szerzetes- és apácazárdák lakói mind ritkában lesznek, az egész világ az erkölcstelenség, a kábítószerek és az erőszak mocsarába süllyedt, valóban a „Sátán hatalmába került” . . . Mindez főleg azért, mert a keresztény egyházak nem töltötték be hivatásukat úgy, ahogy azt Mesterük tanította és parancsolta. A következmények itt vannak a szemünk előtt . . . Az egyház pedig kétségbeesetten próbálkozik mindennel, hogy előbbi befolyását, hatalmát a hívők tömegeire visszaszerezze; de úgy látszik, már késő.

Igen leverő és fájdalmas szemlélni mindezt nekünk is, (mert csalódni mindig fáj!), de nem lehet kitérni a logikus következtetés elől: az egyház sok évszázados mulasztásait, tévedéseit, szörnyű bűneit nem lehet többé meg nem történtté tenni. Az ilyen egyházban nekünk nincs mit keresnünk és EZ VOLT a döntő oka annak, hogy a Magyar Vallásra tértünk át. Ezeréves európai történelmünk is azt igazolja, hogy védtük a kereszténységet, adóztunk neki erőnkön túl, mi voltunk a „védőbástya”, a „védőpajzs” majdnem saját nemzeti öngyilkosságunkig. Nos, mindennek véget kell vetni és jobbat kell keresnünk és találnunk helyette.

Meg is találtuk és ezt Magyar Vallásnak nevezzük. Ebben hiszünk, ezt hirdetjük, ezt gyakoroljuk s benne a testvéri szeretetet is. Ez nálunk a családban, a nagy magyar családban kezdődik. Már eleget szerettünk idegeneket, túl sokat szolgáltunk idegen érdekeket. . . Itt az ideje, hogy magunkkal, a magunk megmaradásával, túlélésünkkel, boldogabb jövőjével törődjünk. Ezt akarja a Magyar Vallás.

Piramisok magyarország hegyei alatt?

Pálos Pilis és a pilisi piramisok

A Pilis-hegység Magyarország szakrális, spirituális középpontja, még a buddhista dalai láma is a Föld szívcsakrájának nevezte látogatásakor ezt a megszentelt területet, lévén rendkívül erős energiamezők lokalizálhatók errefelé. Az V. században nem véletlenül választotta központjának Atilla hun nagykirály ezt a titokzatos terepet, s ugyancsak nem véletlen, hogy az Ős-Budának is nevezett Ős-Székesfehérvár nem a mai helyén álldogált az Árpád-korban, hanem a Pilis területén. Egy 1543-ra datálható török szultáni levél egyenesen arról értekezik, hogy a Pilis alatt (!) egynapos járást kitevő titkos katakombarendszer található, mely talányos titkok tucatjait rejti. Ős-Buda romjai még a XVIII. században is ismertek voltak, ezt olyan remekbeszabott régészeti leletek igazolják, mint a "W.B." (Weissenburg-Fehérvár) felirattal ellátott pilisi kődarabok, mellyel a helyi sváb lakosság jelölte az egykori várrom széthordott köveit Mária Terézia idejében. Az úgynevezett "felvilágosodás" korában azonban történt valami, ami végérvényesen elpusztította dicső őseink letűnt korok nagyságát felidéző maradványait. A "modernség" és materializmus által meghajtott zsidó származású Habsburg, II. József mindent gyűlölt, ami akárcsak egy pillanatig is emlékeztethette a spirituális életszemlélet magasabbrendű mivoltára és a magyarság ősiségére, épp ezért a pilisi romok és a Pilis titkait őrző Pálos Rend legkérlelhetetlenebb ellenségének bizonyult tízéves országlása folyamán, mindent üldözött és rombolt, ami a régenvolt aranykor mesés momentumait felidézhette a magyarság elméjében. 1786-ban a "kalapos király" parancsára és a haladó, liberális szellem nevében betiltották a Pálos Rendet, a Pilis megmaradt titkait pedig végérvényesen lerombolták.

 

 

Gúla alakú rom a Rám-hegyen... pilisi piramismaradvány? (Szilvi képéért köszönet)

 

A Pálos Rend az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend, Boldog Özséb alapította 1250-ben. A testvérek a Pilisben építettek maguknak kolostort, ám valami nem stimmelt a szerzetesek körül, tudniillik a zsidó-keresztény dogmák magolása helyett inkább az ősmagyar múlt felé fordították figyelmüket, s az ősi rovásírások gyűjtőiként, valamint a letűnt "pogány" tudás hordozóiként váltak szűk körben ismertté. Kolostoraikat "Dobogó" nevű szakrális települések közelében építették fel, így a pilisi Dobogókő mellett fellelhető rendházuk a Cserhát béli Dobogó-tetőn, a Mátrában található Dobogón és az Eger melletti Dobogó-bércen is. A pálosokkal kapcsolatos izgalmas titkokat tovább bővíti a Képes Krónika, mely több helyen piramisokat ábrázol királyaink koronázási szertartásának hátterében. Ha elfogadjuk azt az evidenciát, hogy az Árpád-ház Ős-Budán, azaz Ős-Fehérvárott székelt, akkor ezek a III. István és Imre király mögött látható piramisok csakis a Pilisben állhattak egykoron, s valószínűleg a szakrális terület alatt húzódó titkos járatokkal, valamint a pálos kolostorokkal voltak összefüggésben, összeköttetésben. Vajon bennük tárolták azt a felbecsülhetetlen értékű ősi tudást, amit a pogánynak titulált eleink rovásírással feljegyeztek? Vajon miféle spirituális információk rejlettek ezen piramisok mélyén, hogy a vadmaterialista ösztönélet felkent apostolai egész egyszerűen mindet (?) elpusztították? A következő adatok azt hiszem iránymutatóak lesznek e tekintetben.

 

<iframe width="420" height="315" src="//www.youtube.com/embed/qXxbLx_fimo" frameborder="0" allowfullscreen></iframe>

 

A TURUL

TU -URÚ -LU = teremt-védelmez-ember = VILÁG TEREMTŐJE ÉS VÉDELMEZŐJE - Forrás: http://turul.aries.hu/
Szent Turul madarunk
A Turul elnevezés tehát tökéletesen hordozza magában azt a tartalmat, amit szimbolizál, azzal a kiegészítéssel, hogy őseink ekkor a teremtett világ alatt a magyarságot és őstörzseit értették.

Összegzésképpen, rendkívül érintőlegesen, az eddigi három tanulmányom alapján is kimondhatjuk tehát, hogy Szent Turul madarunk, több százezer évvel ez előtt,
itt a Kárpát medencében Karácsony = Kerecseny sólyomként,
az újjászülető és felkelő nap szimbólumaként született.

Kivándorló őseinkkel együtt eljutott a világ minden részébe és például a sumer-mahgar eszmerendszerben, megőrizve Napisten mivoltát, új Turul nevét is itt megszerezve, a teremtő és védelmező Jóisten alakját öltötte fel, akit Nimróddal azonosítottak.

Ezáltal a mindenkori teokratikus hatalom jelképévé vált. A nevében fellépő földi hatalom uralkodói nagyságát növelte, jogát az égből valóként eredeztette.

Innen indult, a közben elárjásodott és elsemitásodott akkori civilizált „nyugati” világ rendkívül változatos formájú megjelenésével történő meghódítására, hogy két-három ezer évvel ezelőtt visszatérjen, eredeti alakjában, új névvel és új felruházott hatalmával az igazából soha el nem hagyott szülőföldjére, ahol ma is őshonos, a Kárpát medencébe.

BOTOS LÁSZLÓ: A Szomorú magyar történelem teljes megismeréséhez

 

BOTOS LÁSZLÓ: A Szomorú magyar történelem teljes megismeréséhez
2009.04.19
„A tudomány eredeti hivatása a valóság hű megismerése, az igazság mozaikjai elkezdtek újra összeállni. Amikor a hatalomnak alárendelt történetírás színvonalát a független történetírás megközelíti, az igazság többlete végleg a valóság hű történelem felé billentheti a mérleget. Korunkban genetikai, mikrobiológiai, állat és növényföldrajzi tudományok bekapcsolódásával a természettudomány egyre nagyobb szerepet kap a népcsoportok vándorlásainak feltérképezésében. Az a tény, hogy a természettudományban a tárgyilagosság szempontja kevésbé kopott meg, arra vezetett, hogy külföldi tudósok és kutatócsoportok egyre nagyobb számban ismerik fel, hogy nem a múlt eltörlő, hanem a múlt-feltáró történelem áll közelebb a valósághoz. Érdekes módon a legújabb természettudományos eredmények éppen arra a felismerésre vezettek, hogy a magyar nép Európa ősnépe. Tizenhét tagú nemzetközi kutatócsoport a Science Magazine-ban 2000, november 10, közölt tanulmányában bebizonyította, hogy a magyarok Kárpát-medencei múltja 40,000 évre vezethető vissza. (Semino et al. 2000. Szabó István Mihály, 2003). A fém megmunkálásra vonatkozó hasonló bizonyítékok (Dayton, 1978, Bizánczi, 1999), valamint az írástörténeti kutatások eredményei (Varga, 2001) együttes súlya úgy tűnik, perdöntő lehet a hun-magyar rokonság kérdésében és már nem sokáig lehet visszatartani az igazság óráját. Mindezek a vizsgálatok Attila személyére és tettéire is egészen új fényt vetnek, mélyebben világítják meg tetteinek mozgató rugóit s igazi jelentőségét.

Bevezetőül két nagyon fontos elhallgatott tényre kell felhívnom olvasóink figyelmét. Az egyik, a ló megszelídítése és ember szolgálatába való állítása. Minden ősműveltség a folyók mentén alakult ki, hogy a folyók sodrását felhasználhatják közlekedés, kereskedés és mindennemű javak szállítására. A mostani korszerűnek nevezett tudomány és történelem elfelejti, s bátran mondhatom, tudatosan kihagyja, nem említi, mint a haladás az emberi tárgyi műveltség, szerintem talán legnagyobb jelentőségű fejleményét, a ló megszelídítését, amely lehetővé tette a belföldi területek benépesítését. Ennek hiányában az emberiség fejlődése nem szélesedhetett volna ki a mostani méretekben. Hogy kik voltak az elsők, kik felismerték a ló rendkívüli jelentőségét az ember életének könnyebbé tételében? Azt teljes pontossággal meghatározni nem tudjuk. Nem tudjuk, mert ennek keltezése a messze ködbe, az ismeretlenségbe vész. De annyit tudunk teljes biztonsággal, hogy az első lovas népek turáni-magyar fajú népek voltak.
Dr. Padányi Viktor és Dr. Szilvay Gyula kutatásai egyöntetűen azt állapították meg, hogy az első lovas, kocsis nép a második évezred első századában tűnt fel és az ékírásos megfejtések kasszú néven említik. Hammurápi Akkád szemita uralkodója a kasszuktól behozott lovas harckocsisokkal győzte le Larsza uralkodóját. Hammurápi eldicsekszik a drágán vett lovak és harckocsijaik számával. Ez a bizonyíték a kiváltságos helyzetre, amit a ló és a harckocsi bevezetése jelentett a hadászatban. E kiváltság, az új harcászat, fegyvernem, csak a leggazdagabbaknak volt elérhető. A kasszuk uralma váltotta fel Hammurápi Babilon és Előázsia feletti uralmát. A kasszuk több mint ötszáz éven át uralták ez ősi várost és az Eufrátesz – Tigris környékét. Székvárosuk a Zab folyó pártján volt. Asszur néven ismert, ami szumirul ló-várost jelent.
A kasszú ókori népet még a XIX-ik szd-i európai, indo-európai történelem sem tudta sem a szemita, sem az indo-germán népek közé sorolni.
„ A lovat K. e. 2 évezred közepéig, a szumir civilizáción kívül sehol a világon, tehát sem Egyiptomban, sem Indiában, sem Kínában, sem a Mediterrán Medencében, sem pedig a későbbi Európának nevezett kőkorszakbeli árja területen nem ismerték és a lótenyésztés a lovaglás is a lovasság létrehozása az ókor egyik korformáló történelmi lépése volt s így azt a népet, amelynek mind ez köszönhető, az ’alacsonyrendű munkát végző kocsisok és lovászok’ kifejezéssel intézni el, akkor ehhez nincs(kommentár. Én egyezem nézetével ez képtelenség. Európába a ló és kocsi a hunok, avarok, de leginkább a magyarokkal vált ismeretessé. Ezért a lovagkor a XI. és XIV. század közötti időben érte el csúcspontját.
Ennek ismeretében nem lehet véletlen, hogy a kocsi használata, a mi közvetítésünkkel terjedt el nyugaton. Nyugat ezt a közlekedési eszközt vette át a magyar nevével együtt. Németül „Kutsche”, franciául „coche”, angolul „coach”, és olaszul „coccio”. Ezért a „barbár” szóhasználat a mostani értelemben nagyfokú tudatlanságot árul el. Ami hihetetlen, de még az ismert, befutott történészek körében is állandóan használt szóhasználat, ami most megvetni való, bárdolatlant, tudatlant jelent. Ennek korabeli értelme kívülálló, vagyis valamilyen birodalmon kívülit jelentett.
A másik lekicsinylést kiváltó szó, melyet még ma is helytelenül használunk a „pogány”. E szó, korunk legnagyobb csalafintasága, amit előszeretettel használnak ellenünk ellenségeink a nem kellően értesült történészek és a római katolikus egyház. Ezt a pogány mibenlétet Badiny-Jós Ferenc professzor fejti ki legjobban Az Istenes Honfoglalók tanulmányában:

A bevezető részben Grandpierre Endrét és Attilát idéztem: „Mindezek a vizsgálatok Atilla személyére és tetteire is egész új fényt vetnek, mélyebben világítják meg tetteinek mozgató rugóit s igazi jelentőségét.”
Az alábbiakban fogom kifejteni Atilla igazi nagyságának a mibenlétét, célját és vallásos cselekedetének indítékait, amelyek „az igazából pogány” Rómának – mivel ellenük irányult – valóban barbár háborúskodásnak látszott.
Atilla a Rómában túszként eltöltött időben megismerte a bűnös, kizsákmányoló, minden népet meghódítandó és rabszíjra tenni akaró, sok-sok fájdalmat, megaláztatást előidéző római világhatalmi rendszert. Ahol a meghódított népek mind rabszolgák voltak. Látta szenvedésüket és megismerte azon római törvényeket, melyek a leigázott népnek, még a reményt sem adta meg sorsának enyhülésére. Ezt a kegyetlen embertelen rendszert összehasonlíthatta az igazságos szittya-hun törvényekkel, ahol minden ember szabad volt. Még a meghódított nép is saját királya és törvényei szerint élhetett, ha elfogadta a szittya-hun vezetés alárendeltségét. Így, ezen gyakorlat alapján vált nevében több nemzet hunná, mint pl. a gót is. Ez a nagy állameszmei különbözőség, a két nagyhatalom között, a sokkal humánosabb szittya-hun állameszme volt az indítéka Atilla Róma elleni harcainak.
Az orrgyilkosság, amit a frank mennyasszony, Brunhilda, hajtott végre, az alvó orrlyukán keresztül kötőtűt szúrva fel az agyba, ami az azonnali halál okozója lett. E bűntényt palástolva terjesztették azt a hazug híresztelést, hogy a tökrészeg Atilla orrvérzés következtében, fulladás áldozata lett a nászéjszakán. Ez a körmönfont hazugság egyenesen nevetséges, mert nászéjszakán senki, de senki sem issza magát tökrészegre. Különösen nem Atilla, akiről számos korabeli feljegyzés említi, evésben, ivásban, öltözködésben nagyfokú mérsékletességét.
E gyilkosság előre jól kitervezett gót (német) alapossággal történhetett. Ha nem így lett volna, akkor Onegesius, Atilla után a második hatalmasság a hunok között, a halál hír hallatán nem vált volna azon nyomban a hunok legádázabb ellenségévé. A gyors pálfordulásból az világlik ki, hogy alig várta a hírt, hogy az előre kiagyalt gót lázadás élére állhasson, és az esküvői hangulatban mulatozó hunokat meglepve megfosztja hatalmuktól. Itt megjegyzendő, hogy Onegesius nem volt hun nemzetiségű, de a cselekedeteiből ítélve, gót származást, legalább gót elkötelezettséget feltételezhetünk.
Legújabban Robers Wess ír Atilláról: „Attila sokkal kevésbé volt olyan vad mint a rómaiak, akik ezreket dobtak a vadállatok elé gyönyörködés céljából. Sokkal kevésbé olyan kegyetlen, mint Iván a Rettenetes, Cortes vagy Pizarro”. Tovább menve fejtegetésével: „Róma megkegyelmezésével Attila több irgalmasságot mutatott, mint Denserich, Belizár, a Vikingek, a németek, vagy a spanyol zsoldosok, akik fosztogattak minden tekintet nélkül.” „Atilla, mint egy rendkívüli civilizáció-terjesztő, egy történelmi szükségesség – az ő elfogulatlansága és gazdag szemlélődése messze megelőzte Nagy Sándort és Caezárt – nagyon is ismeretlen előttünk, nyugatiak előtt.
A hunok jellemzése és külalaki leírása több történész hagyatékából: Ammiánus és Jordanes írásaiban, mint emberi állatok szerepelnek: ez oly magas fokú gyűlöletüket tükrözi vissza a hunok iránt, hogy elvesztették tárgyilagosságukat.
A németek és az olaszok, akik ekkor ellenségeink voltak, szintén szörnyűen utálatos nemzetnek, törzsnek neveztek bennünket. „Kegyetlenebbek a vadállatoknál.”
A kínai krónikákban magas alkattal írják le őket, világos barna hajjal, nap barnított arccal és nagy erős orral. Természetes hogy e nézet egy másik kultúrájú nép észrevételei.
Friesing Ottó szerint a hunok szörnyek. De Gardizi egy érdektelen utazó, jó vágású, kellemes kinézésű embereknek ismeri el őket.
Zászlós Zsóka György írja, hogy Atilla sosem irtott ki egyetlen nemzetet, mint ahogy azt a rómaiak tették, mikor elfoglalták Carthágot és Etruszkiát. Atilla meghallgatta Ste. Genevieve-et és megkegyelmezett Párizsnak és Rómát sem pusztította el. „Jámborságuk és naivitásuk, az emberben való bizalmuk gyakran könnyű prédává tette őket azokkal szemben, akik ügyesen használták a diplomáciát. Mi örököltük ezt a jellemet. A németekből ez hiányzott, ők jól alkalmazták a fortélyos, ravasz diplomáciát. Ez a naivság tükröződik Atilla tettében, amikor Onegesiust az idegent emelte e vezető pozícióba.
Most vizsgáljuk meg azokat a szittya-hun majd magyar törvényeket, amelyek Atilla indítékai voltak a kor megváltoztatására. A törvények mindig a nép és nemzet érdekében, a népi nemzetgyűlésen hozattak. Megfellebbezni ezt, erre egyszerűen nem volt senkinek hatalma. Halálos bűnnek minősült a közszolgálati ügyekből igazolatlan kimaradás, ami árulással ért fel. Minden fegyverforgató magyar számára kötelező volt a nemzetgyűlésen való részvétel. A szkíta- magyarok szittya törvények szerint éltek. Ha valaki ellenvetésül vagy ellenzékül felvetné, hogy a szittyák nem voltak hunok, annak javaslom, hogy olvassa el Priskos Rhétor történész megjegyzését, aki Atillát szittya uralkodónak nevezi.
A továbbiakban Grandpierre Endre kutatási tanulmányait használom, részleges felsorolással és egyes esetekben a tárgyalt anyag kihangsúlyozáshoz, további kútfők alkalmazását. (B.L.) [10]
Az ősi nemzetgyűlés a szó igaz értelmében nemzetgyűlés volt, a nemzet igaz teljes felelősségű képviselete. A nemzet jött itt össze, hogy döntsön a saját sorsáról, a népközösség minden dolgáról és szükség esetén ítéljen is.

1. A vezér, a főbírók, országbírók felelőséggel tartoznak a nemzetgyűlésnek.
2. Minden vezető, tisztségviselő a nemzetgyűléstől nyeri megbízatását.
3. A nemzetgyűlés – miként erről Kézai tudósít – a legfőbb bíró ítéletét is megsemmisítheti, ha azt hibásnak találja.
4. A fővezér – illetve a vezérek tanácsa – akinek személye háborús időkben, mint egy nemzet önvédelmének megtestesülése – a hadiállapot tartalma alatt élet és halál ura, ámde ez nem eshet a közszabadság, a nemzetérdek és az igazság rovására.
5. A nemzetgyűléseken a falu nagyok révén az ország e legkisebb közösségei, a községek is képviseltették magukat.
6. A közügy, államügyek intézésében, az állam vezetésében, minden egyes magyar személyesen és tevőlegesen részt vett. A nemzetgyűléseken való kötelező megjelenés rájuk is vonatkozott.

A vármegye, a vármegyei szervezet hivatalosaink szerint Szt. István király alakította. Ennek megbomlása megkezdődött, amikor az eddig megközelíthetetlen magyar ősvárakba nyugati katonaságot helyeztek és ahol lehetett a várak helyébe kegyhelyeket, zarándokhelyeket, monostorokat építettek. Amikor megkezdődött a hajdani avar védősáncokra alapozódott ősi magyar vármegyei rendszer felbomlasztása, felszámolásának több évszázados, Mária Teréziáig húzódó folyamata.

Vezérek leválthatóságának törvénye.

Eredendő felfogás, ősfelfogás szerint a tisztség, bármilyen legyen is az, nem, nem kiváltság, nem holmiféle szolgálat fejében nyert örökös előjog, jutalom, érdem, hanem egyesegyedül és kizárólag a köz érdekében kifejtett szolgálat, s így a közösségnek elemi és elidegeníthetetlen joga, hogy mindazokat a tisztségviselőket visszahívja, amikor a jelek azt tanúsítják, hogy a tisztségben ülő hibákat, bűnöket vét, vagy akárcsak elkényelmesedik s nem látja el hivatalát azzal az odaadással, ahogy azt tőle jogosan elvárni lehet. Ennek az ősi szokásjognak, öntörvényű eljárásnak a kiiktatása a népuralom megcsúfolása.
Borzasztó tudatlanság azt állítani, hogy a képviselők, tisztségviselők leváltása kizárólag a hűbériségben volt érvényben. Meg kell jegyeznünk, hogy épp a hűbériségben szűntették meg ez ősi népszokást.
Tehát láthatjuk ősállamiságunk, ősjogunk sarkalatos törvényeit. Ennek kiiktatása a népképviseleti elv nyílt megtagadása. Ennek hiányában, a tisztségben ülők visszaélhetnek a ki tudja milyen párt érdemeként szerzett hatalommal. Nem lehet leváltani, még ha belepusztul is az ország. A hűtlen vagy hibás tisztségviselők leváltásának őstörvénye, a szkíta-magyar közszabadság egyik fontos követelménye előírja:
Minden tisztség, a legkisebbtől a legnagyobbig kizárólag a közösség akaratából, választás, még hozzá közvetlen választás útján kerülhet betöltésre.
Minden tisztségviselő, tiszttartó a legnagyobbtól a legkisebbig, a fővezértől az uralkodóig leválthatók, ha a közakarat ezt úgy kívánja, vagy ha intézkedéseivel szemben kifogások merülnek fel, illetve, ha magatartásukkal szemben kételyek, viselt dolgaikban tévedések, hibák, részrehajlások mutatkoznak.
Az őstörvény úgy szól (helyesebben kikövetkeztethető), hogy csak olyan személy kerülhet bármiféle tisztségbe, akinek eddigi élete, előélete, a nemzet közösségének tett szolgálata eleve tanúsítja, hogy méltó a közösség szolgálatára.

Tisztségviselőkkel szembeni elemi követelmények.

Másoknál jobbaknak, erényesebbeknek kell lenniük, példát kell mutatniuk szolgálatban és tisztességben. A tisztség a tisztességből fakad és tisztességet követel.
Nyilvánvaló, hogy nem a közösség, nem a nép, nem a nemzetnek kell a vezetőket szolgálja, hanem a vezetőknek a népet. Aki ezt az elvet nem vallja, vagy megszegi, ne lehessen vezető többé, ne kerülhessen és ne maradhasson semmilyen tisztségben.
Azt a vezetőt, aki a közösség megtévesztésére, kijátszására, véleményének, akaratának, érdekének elfojtására törekszik, felelőségre kell vonni.

Az ősjogok.

1. Népfelség jog.
2. A közszabadság joga.
3. A közügyekben való részvétel joga.
4. Az igazság megismerésének, birtoklásának és kimondásának joga.
5. A nemzethez, nemzetközösséghez tartozás joga.
6. A nemzeti önazonosság joga.
7. A nemzeti közösség élete, helyzete megismerésének joga.
8. A nemzeti múlt megismerésének joga.
9. Az ismeretekben való előhaladás joga.
10. A társadalmi, jogi, személyi egyenlőség és önvédelem joga.

A nemzeti közszabadság Magyarországon Anonymus idejében.

Milyen gondolatokat rejthetnek Anonymus feljegyzései? „Ha az oly igen nemes magyar nemzet az ő származásának kezdetét és az ő egyes hősi cselekedeteit a parasztok hamis meséiből vagy a regősök csacsogó énekéből, mint egy álomban hallaná, nagyon is nem szép és elég illetlen dolog volna.” Számunkra ez a szakasz azt a rendkívül izgalmas mozzanatot tanúsítja, hogy Anonymus korának paraszti hagyományaiból megismerhetők voltak a magyar elő-idők eseményei és a magyarság őstörténete. Ennek a felismerésnek, illetve ténynek valamint Névtelen jegyzőnk hasonló egyéb megnyilatkozásainak roppant hordereje van nemcsak Magyarország akkori parasztságának, de a magyarság eredetének, őstörténetének a megítélésében is. Anonymus ezek révén akaratlanul is elárulja, hogy Magyarország akkori parasztsága színmagyar volt, hiszen Anonymus semmilyen korlátozást nem alkalmaz a „parasztok” megjelöléshez, ez pedig annyit jelent, hogy az egész ország parasztsága magyar volt s behatóan ismerte és már akkor is őrizte a magyarság őshagyományait.
Lényegében ugyanez ütközik ki a Botond monda elbeszélése és több más részlet kapcsán a többi középkori krónikával egyezően. A Képes Krónika szerint pl. annak indokolására, hogy csak a hét vezér jött be Árpáddal, a következőket mondja: „csupán azt tudták okul felhozni, ’AMIT A KÖZNÉP MOND’ (vulgus dicit)”. A Krónika Hungarorum is arról ír, hogy a „köznép (vulgus)” hét magyarról beszél. Az idevágó adalékokat egybe vetve, meglehetősen tág kép bontakozik ki a köznép – a parasztság – hagyományőrző szerepéről. A KÖZNÉP (A PARASZTSÁG) HETUMOGERRŐL – HÉT VEZÉRRŐL – BESZÉL.

A KÖZNÉP A MAGYAROK SKITA EREDETÉRŐL BESZÉL

A KÖZNÉP MÉNRÓTRÓL (NIMRÓDRÓL) BESZÉL.
A KÖZNÉP HUNORRÓL ÉS MAGORRÓL BESZÉL.
A KÖZNÉP A CSODASZARVASRÓL BESZÉL.
A KÖZNÉP A FEHÉRLÓ MONDÁRÓL BESZÉL.
A KÖZNÉP LÉLRŐL ÉS BULCSÚRÓL BESZÉL.
A KÖZNÉP A BUZOGÁNYOS BOTONDRÓL BESZÉL.

Mindez azt bizonyítja, hogy a Kárpát-medence parasztsága színmagyar s egyben őshonos. De tanúsítja azt is, hogy hazánkban a X. században, a kereszténységre kényszerítés előtt olyan kiteljesedett népuralom (demokrácia) virágzott, amelynek nem volt párja az akkori Európában. Közösségi népuralom volt ez, olyan társadalom, amelynek valóságos mivoltát fel sem tudta fogni a környező világ. Egyszerűen nem értették, mi ez? És itt utalnunk kell „az első magyar király”, „az első magyar fejedelem” körüli zavarokra. Hivatalosaink még ma is Szent Istvánt említik mint első magyar királyt.
„A türkök (magyarok) hét törzsből álltak”, – írja Konstantin Porphyrogenitus – „de sem saját, sem idegen fejedelem fölöttük soha nem volt, hanem valamiféle vajdák voltak közöttük.”
Mások hasanlóan nyilatkoznak: „Nem volt uralkodójuk”, „Király, fejedelem nélkül éltek.” Ellentörténészeink nem tudják hová tenni, hogy magyarázzák Gordiaszt, Maugert, Álmost, vagy a szkíta őskirályokat. Megoldhatatlan talány a számukra. Uralkodó nélkül, hogy lehet élni? Ki érti ezt? Ha meg van uralkodó, hogy uralkodhat a közösség? A nyugatiaknak bajos volt felfogni az ősi közszabadságot, a népuralmat, amelyben őseink éltek, kivált, hogy fejedelmeikről, királyaikról is felmerültek határozott letagadhatatlan adatok. Hogy egyeztethető ez a kettő össze, uralom, közszabadság, király s néphatalom?

A Népfelségjog avagy a Nemzeti Közhatalom Törvénye.

A népfelségjog a magyar nép szabadságának legősibb joga. Ez nem más, mint a nép korlátlanul érvényesülő szabadsága és hatalma önmaga fölött, annak kifejeződése, hogy létének kibontakozását nem gátolja semmiféle rátelepült ártalmas erő.
Nyugat népei a római rabszolgarendszer világából emelkedtek a feudalizmus, a jobbágyrendszer félrabszolgaságába. A magyarság viszont épp ellenkezőleg, a szabadságból süllyedt a hűbéri szolgaság, félrabszolgaság állapotába. Ennek szem elől vesztésével lehetetlen megérteni a magyar nép X. – XIII. századi kétségbeesett szabadságküzdelmeit éppúgy, mint további sorsának alakulását.
E két társadalmi különbözet, ami szükségessé tette a nyugati hűbéres államok részéről Magyarország mielőbbi, mindenek feletti meghódítását, leigázását, még mielőtt ez a magyar népfelségjogi, a magyar nép, minden izére kiterjedő szabadság átterjedt volna a nyugati félrabszolga államok népi öntudatába. A hűbérurak ezt nem engedhették meg, féltve saját hatalmaskodásukat.
Mivel ezt katonai erővel képtelenek voltak megvalósítani, mert a pozsonyi csatában tönkrevertük Európa egész egységes haderejét, céljuk megvalósítására csak egy lehetőség volt, az idegen beavatkozással való átkereszteltetésünk. Ez időben elfogadni a pápai alávetettséget, egyenlő volt az önállóság elvesztésével. Hogy ez minden nyugati (német) erőlködés ellenére sem valósulhatott meg teljes egészében, ez kizárólag egyes erőskezű királyainknak (Szt. László) és a magyar nép erejének, ellenállásának köszönhető.

A Népképviselet Érvényesítése a Társadalom Önirányításában.

Minden nemzetnek ősjoga, hogy maga intézze közügyeit. Biztosítani kell, hogy képviselőin keresztül a népakarat jusson érvényre. A népfelségjog kijátszása, súlyos mulasztás a kormány részéről, amely megtűri a néptől elszakadt álságos képviseletet.

Az Igazság Birtoklásának Ősjoga.

Ez elidegeníthetetlen joga minden emberi lénynek, népnek, nemzetnek. Ehhez tartozik a teljes igazság kimondásának, védelmének és érvényesítésének joga. Az igazság öntörvényű, a valósággal azonos elemi erő, nem pedig, miként ellenségei állítják, viszonylagos és esetleges vélekedés mindenkor az adott személytől függően, aki kinyilvánítja.
Aki az igazsággal, ennek érvényesítésével szembeszegül, tilalmakat rak, az magával az Istennel szegül szembe, elárulván ezáltal embertársait. Ez a szólás és véleményszabadság legdurvább megsértése, mivel az igazság egyedüli és kizárólag bűnös érő csoportoknak állhat érdekében. A kiszolgáltatott emberek, kiszolgáltatott népek. Bűnök, bűnös mesterkedések leleplezésihez is nélkülözhetetlen az igazság feltárása és kimondása.

Középkori Krónikáink Rejtelmes Mozzanata.

Krónikáink hasonlóan egymáshoz, mind elmondják, hogy „Attila király pajzsán címert viselt, ez koronás fejű madárhoz hasonlított. Ezt a címert a magyarok mindaddig, amíg a községek önmagukat kormányozták. Géza fejedelem, Taksony fia idejéig, a községek hadaiban mindenkor hordozták.”
Miről tanúskodnak kimondatlanul ezek a szemelvények? Miért szakadtak meg mind ezek a törvények, szokáshagyományok Géza nagy király korában? Valamiféle folytonosság szakadt meg. Ez idézetek azt tanúsítják, hogy valamiféle törés húzódik itt a nemzet életében. Titkos törés, amiről nem esik szó, még a történészeink részéről sem. Pedig ennek felderítése nemzeti érdek, különben nemzeti öntudatunkat pusztítja.
Foglaljuk össze, miről, miféle tragikus változásokról számolnak be a fenti idézetek:

1. Érvényét vesztette a tisztségviselők leváltásának minden egyes vezetőre, a legfelsőbbekre is, kiterjedő törvénye. Eltöröltetett a népfelségjog egyik legfontosabb tényezője, amely azt fejezte ki, hogy a nemzetvezetői a nemzeti közösség hatalma alá tartoznak. Ennek folyamányaként megszűnt a vezetők, köztisztviselők ellenőrzésének lehetősége.
2. Hatalmi nyomásra törvényen kívülivé tétették a szabad magyar közösség ősi nemzetgyűléseit.
3. Megszakadtak a X. század első kétharmadának támadó, győzelmes külháborúé.
4. A magyar központi királyi hatalom, seregei nem hordozták többé Attila turulos címerét, sem a zászlókon, sem a pajzsokon.
5. Végzetes törés következett be: A legfelsőbb hatalom szembefordult a néppel, amely saját hazájában jogfosztottá és kiszolgáltatottá vált.
6. Rejtélyes történelmi körülmények között ismeretlen erők megdöntötték az ősi magyar népfelségjogot.
7. Ez pedig egyértelmű azzal, hogy a magyar nép fölött ellenséges erő lett úrrá.

De hogyan s miként?

Kölcsey még nem tudhatta amikor versében írja:

„Nemzeti nagylétünk
Nagytemetője Mohács.”

Mert e szerencsétlenségünk csak egy függvénye a Géza nagykirály idején végbement nemzethasadásnak – Quedlinburg – mert ekkor adtunk fel minden nép és nemzetérdekű biztonságot.
Zakar András és Grandpierre K. Endre elmondják, mi okozta hirtelen a gyors magyar elgyengülést a X. század kezdetén, 955-től. Nézzük, mit tanít a német történelem: A Lech-mezei csata volt a Nyugat végső győzelme a magyarok felett, e csata után kényszerültek rá őseink a békés életmódra, és könyörögtek a keresztény vallás felvételéért. Azt is írják, hogy megbocsátották őseink iszonyú bűneit(,) és keresztény hittérítőket küldtek térítésünkre, akik megismertették velünk az egyetlen igaz vallás tanait. A németek ragaszkodnak ahhoz a kijelentésükhöz, hogy a Lech-mezei csata után elfogyott és megtört minden erőnk olyannyira, hogy még a sérelmek visszafizetésére sem maradt erőnk. Ez az, amit írtak, s ezt terjesztették szerte a világban, azonban mindez nem fedi a valót. A Lech-mezei csata után őseink bosszúja volt olyan büntető, mint amit harcos társaik elszenvedtek.
A magyar hadjáratok mindig három – nem kettő – hadból álltak. Két had támadott, míg a harmadik védekező, kisegítő feladatot szolgált, ahol kellett. A történészek, akik a csata leírásával foglalkoztak, mindig csak a két magyar hadról szóltak, Bulcsut és Lehelt említik csak, és semmit a harmadikról. Anonymus két teljes fejezetben világosan leírja, elmondja a harmadik hadunk szerepét Botond vezérletével, aki ezután feldúlta, elpusztította a német tartományokat.
Az igaz, hogy közbelépésével időben nem tudta megakadályozni bajtársai halálát, de utána megtorolta sorsukat. „Botond meg a többi megmaradt magyar vitéz, mikor látták, hogy társaik az ellenség gonosz csele miatt szorultságba jutottak, bátran és emberül helytállottak. Egymást nem hagyták el, hanem mindenképpen rajta voltak, hogy a veszedelemben maradt résznek segítségére legyenek.” „Mint sebzett oroszlánok, úgy rohantak ordítva a fegyverek közé, és az ellenséget szörnyű nagy öldökléssel terítették le. És noha le voltak győzve, mégis legyőzőiket erõsebben, diadalmasabban győzték le, sőt szörnyű nagy öldökléssel terítették le.” Ezen felül Botond vezetése alatt, feldúlták még a német államokat.
Kézai Simon krónikásunk szerint Ulmnál átkeltek a Dunán, a Fulda-i kolostorból nagy értékkel megrakva távoztak, és elpusztították az egész Sváb tartományt. Wormsnál átvágtak a Rajnán, és itt két haderővel találták magukat szembe. Az egyik hadat a Lotharingiai herceg, a másik hadat pedig a Sváb herceg vezette. Mindkét hadat leverték. Majd Francia területre tértek, ahol pusztítást végeztek a szerzetesek és keresztények között. Innen a Rhône folyótól mentek Raguzáig. Útközben feldúltak két várost, Susa-t és Turint. Így megnyílt az út Itáliába. Mikor elérték a Lombardiai-síkságot, azt gyors vágtában átszelték, útközben zsákmányukat gyarapították, azután hazatértek. „…a sereg nagyobbik részét, amelyik a Rajna felé igyekezett, üldözőbe vette. Midőn vágtatva utolérte a mezőn, az rögtön egybetömörült, mint a méhek, mert a magyarok, nyilaikkal sebesítve, sem megállni, sem hátrálni nem engedték őket.”
A Lech-mezei vereségbe ősapáink még mindig nem tudtak belenyugodni. Bulcsu és Lehel mint kiváló neves hadvezérek halálát találták megalázónak. Megalázták őket, és „akasztás” általi halálukkal megalázták a nemzetet. E tettet 800 év múltával megismételték, ami aláhúzza, sőt bizonyítja előérzetüket a német terjeszkedésre vonatkozóan. Zolta fejedelem és köre különösképpen felháborodott méltatlan halálukért, mind a vezéreknek, mind harcosaiknak. Ezért csak mélyült az ellentét a németekkel szemben. Zolta fejedelem teljes vezérkarával elhatározta a megtorlást az okozott sérelmekért. Ezen tervüket nem is titkolták. Zolta fejedelem egy második megtorló hadjáratot szervezett, a Lech-mezei vereség után. Indulattól fűtve és a német urak anyagi hozzájárulásával – akik ismételten segítségért fordultak belső küzdelmeik pártfogására – egy hatalmas hadat küldött Ottó király ellen. Botond az egyik sereg vezére, a másodiké Szabolcs, és Orkony volt a harmadik raj hadvezére. Őseink ismét három különálló haddal indultak el. Mindez mutatja, hogy számottevő katonai erő maradt otthon, de utána a csappanás. Ha ezt nem a Lech-mezei vereség okozta, akkor kérdezzük, hogy mi? Sajnos erre nincs írásos bizonyíték. Ha létezett is egy titkos szervezkedés, összeesküvés kiirtásunkra, az semmi esetre sem maradhatott fenn írásban, ezért ez irányban kutatásaink hiábavalók is lennének. Ha a magyar történészek említettek is volna ezzel kapcsolatban valamit, az egyház minden bizonnyal megtalálta volna a módját annak törlésére, megsemmisítésére, úgyszintén az elfogult finnugoristák, vagy a Habsburg uralom hívei. Azért, mert e korból nincs „saját” jegyzetünk, és mert a nyugati történészek nem vették figyelembe Anonymus és Kézai krónikáit, a magyar történészek egyszerűen folytatták a német hagyatékok tartalmát, „hogy a magyar erő megtört a Lech-mezei vereség után”.
Később a magyar történelemmel foglalkozók ugyancsak teljesen figyelmen kívül hagyták ezt a két kútfőt, amit előzőleg említettünk, mert Botond és Zolta fejedelem cselekedetei nem illettek a „jóindulatú német keresztény térítés tanába”. Rövidesen, a második sikeres hadjárat után, Botond titokzatos betegség következtében elvesztette minden erejét, és hirtelen meghalt. A magyar történelem alig emlékezik rá.
Az „idegenek” által lejegyzett történelmi munkákból: az akkori magyar annyira vágyta a békét, hogy ezért minden nemzeti érdekét, sőt vallását, szabadságát, azaz sérthetetlenségét feladta. Minden áron béke, ez volt a cél.
Ki tudja ezt elhinni? Ezt kérdezi Grandpierre.
Egy nemzet nem tudja megváltoztatni társadalmi szokásait egyik napról a másikra. Őseink békéért való esedezése kitalált szöveg a történészek részéről, akik ezzel akarják elhitetni, hogy egy elgyengült nemzet lettünk, s egyetlen menekvésünk már csak a nyugati kereszténység.
Pilgrim püspök levele így szól VII. Benedek pápához, K.u. 974-ben: „ A szövetség nyomán létrejött békét kihasználva, megkezdtük a hittérítői tevékenység gyakorlását.”
A levél szerint őseink és a németek között szövetség jött létre. Ez azt jelentette, hogy a németek csendben elfoglalják hazánkat. Az az érdekes, hogy minden egyes irat, ami fennmaradt, csak a kereszténység terjesztését hangsúlyozza. Ez volt a kezdete függetlenségünk elvesztésének. I. Ottó, aki létrehozta, kiépítette a német nagyhatalmat, a keletre terjeszkedést, a „Drang nach Osten”-t, ő szabta meg a quedlinburgi egyezményt. Előtte már sokszor kijelentette, hogy célja Magyarország hatalmának megtörése. I. Ottó nem volt pápa, sem pátriárka, ő német császár volt. Ezért írja Grandpierre, hogy nem vallási, hanem politikai célok hajtották. Akár hogyan álcázta, szándéka a magyarság meghódítása volt.
I. Ottó a quedlinburgi szerződés idejében a magyarellenes erőt képviselte, s a kereszténység terjesztése csak leplezte szándékát. Már előbb említettük, hogy őseink a Lech-mezői vereség után is katonailag erősek maradtak. Ha valóban megmaradtak, akkor hogyan fogadhattak el ilyen szégyenletes egyezményt, mint a quedlinburgi?
Thierry Amadée egy nemzetközi államcsínyt említ. Thierry közli, hogy amikor megkötötték az egyezményt, Ottó azonnal hozzálátott tervének végrehajtásához. És pedig közel a határhoz, Passauban egy központot létesített, ahol a magyarellenes ügyintézés szerveződött. A központnak Pilgrim püspök volt a vezetője. Ekkor a pápa felruházta minden hatalommal, ami szükséges volt népünk megtérítéséhez.
Ottó elhatározta, hogy a fiatal Géza hercegnek egy német feleséget ad, Adelhaidot. Adelhaid célja volt megnyitni a magyar határokat honfitársai előtt.
Ez volt Ottó terjeszkedési politikája, és még háborút sem kellett indítania céljai eléréséhez.
Vannak nemzetek, amelyek gyengébbek a háborúban, de agyafúrtak, találékonyak a békekötésben. Quedlinburgban nem volt kölcsönös szerződés, csak mi tettünk engedményeket, a németek semmit. Mibe került ez a behódolás?
· Feladtuk minden hagyományunkat (mágusüldözés).
· A határvidék védelmét is.
· Szabad bejövetel a hittérítőknek és másoknak, akik Magyarországon akartak letelepedni.
· Engedélyezni templomok építését, anyaközségek felállítását.
· Minden korlátozás nélkül szabad kezet adni a keresztény tanok terjesztéséhez és gyakorlásához (élve eltemetés stb.).
· Géza herceg házasságot fog kötni Adelhaiddal.
· Rangos állások, földbirtokok adományozását ígéri az Adelhaid-dal jött tízezer német testőrnek.
Thierry Amadée mondja, hogy a quedlinburgi szerződés ahhoz hasonlítható, mintha áruinkat nagy haszonnal szállitanánk egy másik országba, és ráadásul rájuk kényszerítenénk a mi erkölcsi értékrendszerünket.
Ezután megnyitottuk kapuinkat a nyugati beözönlés előtt, nem hadi, hanem egy folyamatos békés megszállásnak. Nyilvánvaló, hogy egy ilyen megszállást gazdasági, eszmerendszeri és politikai elnyomás követ. A magyar küldöttek Quedlinburgban külön biztosítékot adtak, hogy a határ nyitva lesz minden válogatás nélkül bárki részére, és segítséget fognak nyújtani földadomány és egyéb lehetőségekkel, hogy a társadalmi ranglétrán meg legyen a felemelkedésük és hogy sokasodjanak. Így rövid időn belül Magyarország elvesztette nemzeti jellegét. Ha a nemzet lázadásban mutatta ki elégedetlenségét az idegen megszállók miatt, akkor azt külföldi katonai segítséggel leverték.
Adelhaid testőrei elfoglalták Géza palotáját és ő „fogoly” volt saját otthonában. A németeknek ez a megoldás jobban megfelelt, mintha megölték volna, mint tették Atillával. De ki készíthetett egy ilyen szégyenteljesen egyoldalú békefeltételtervet a nemzet nevében? A hivatalos kormány képtelen erre, csak az a csoport lehetett, amelyik előkészítette az államcsínyt, azok, akik adományokat fogadtak, fizetéseket kaptak, békét ajánlottak és kereszténységet hirdettek. Pilgrim, Wolfgang és Brúnó képezték ezt a titkos belső erőt, amely idegen célok érdekében dolgozott. E csoport végrehajtotta azt, amit Ottó nem tudott hadászatilag megtenni. Ez a magyarázat arra, hogy a magyar nagyhatalom hogyan vesztette el erejét, befolyását, minden lényeges háborúvesztés nélkül és alárendeltje lett az ellenségnek, a németeknek.
Anonymus semmilyen korlátozást nem alkalmaz a „paraszt megjelöléséhez – mint már említettük – Grandpierre meglátása szerint: „Az egész ország lakossága magyar volt.” Ehhez pedig az alábbi adatok okvetlen kapcsolódnak, megvilágítva az akkori európai helyzetet és bizonyságot nyújt, az előrehaladottabb magyar földművelésről, valamint ellehetetleníti az állandóan hangoztatott szláv nép elnyomatását és azt, hogy a földművelést tőlük, a szlávoktól tanultuk el. Mindez egyszerűen, magyar lelki beállítottságánál fogva nem történhetett meg, mert a magyar nép sohasem tört más népek felségterületeinek elfoglalására, elbitorlására erőszakos beolvasztására.
II. Szilveszter Pápa (999-1003) és Róma püspöke az időben nem gyakorolt nagyobb hatalmat, mint bármelyik egyéb püspök. A franciaországi Cluny Bencés kolostorban nőtt fel. Ezt a kolostort 910-ben alapították(,) és gyorsan nagy befolyásra tett szert a kereszténység terjesztésében. A kolostor hivatása volt erősíteni a pápai hatalmat. A Cluny barátok, mint hittérítők földművelésre tanítva nagy számmal térítettek meg híveket a Római Egyház számára. E műszaki terjesztést használták az emberek megtérítésére, és épp ez a bizonyíték, hogy ebben a korban a nyugatiak nem ismerték a földművelést, és hittérítésre is rászorultak. Az a tény, hogy a Cluny barátok nem kísérelték elődeinket e módszerrel téríteni, bizonyítja, hogy mi ismertük a földművelés tudományát. Még pontosabban, a barátok csakis tőlünk vehették a mezőgazdasági ismereteiket, mert csak nálunk volt földművelés abban az időben. Őseink már Levédiában (Turkisztán) alkalmazták a földművelést, ahol ideiglenesen megtelepedtek, mielőtt Etelközbe és a Kárpát-medencébe költöztek. Stein Aurél, magyar utazó, Turkisztánban (öntözéses) földművelés-maradványokat talált azon a területen, melyet Levédiának nevezünk. Időmeghatározása a IX. századra teszi ez öntözéses mezőgazdaság korát. Az nyilvánvaló, hogy Árpád magyarjai már a Kárpát-medencébe történt hazajövetelük előtt használták a fejlett földművelés módszerét a termény mennyiségének növelésére. A szlávok viszont a “civilizált nyugati” népek közé sorolják magukat, holott ebben az időben legeltető vándorszokás szerint éltek. Idővel megtanulták a szántást és vetést az avaroktól, de mivel lovaik nem voltak, ezért asszonyaikat szerszámolták fel a szántáshoz. A helyzet fordított volt, mint ahogy hirdették. Mi nem a Nyugattól tanultunk, hanem a Nyugat tanult tőlünk.
Középkori történetirásunk tanúsága szerint, isteni erők pártfogó támogatása hatja át a magyar ősidők népi hiedelemvilágát.
Mielőtt tehát a magyarok megkeresztelkedtek és keresztényé váltak – tudósít Kézai – a hírnökök ezekkel a szavakkal hívták egybe a magyarok hadseregét.
„AZ ISTEN ÉS A MAGYAR NÉP SZAVA, EZEN ÉS EZEN A NAPON, EZEN ÉS EZEN A HELYEN MINDENKI KÖTELES FEGYVERBEN MEGJELENNI, HOGY MEGHALLGASSA A KÖZGYŰLÉS TANÁCSKOZÁSÁT ÉS HATÁROZATÁT.”
Grandpierre írja: „Később azonban az ország kereszténységre térítésének álcázott titkos katonai megszállását követően döbbenetes változás következettbe ebben a vonatkozásban is. Ha eddig Isten szavának hírvivői teljes szabadságban és biztonságban hirdethették országszerte az Isten szavát, ezentúl már csupán merőben másként, titokban, az uralomra került hatalom ellenében tehették ezt. Ha eddig fényes nappal hirdethették országszerte az isteni szót, a tragikus fordulatot követően már csak ’ejten éjen ’, titokban tehették meg ezt élet-halál kockázatot vállalva.”
Láthatjuk, ekkor, ez időkben szakadt meg a Szent Korona Eszme valós használata, amit felváltott a Szent Korona Tan, amely megszakította, halállal bűntette az ősi Öregisten népet és nemzetet védő igazságos nyílt megvallását és ezzel gyökértelenné tettek bennünket, s egy tőlünk idegen nép történelmét, a Torát fogadtatták el velünk követendő példaként, megtagadtatva velünk a Mi Istenünket, a magyarok Istenét.

Összeállította Botos László

http://www.magtudin.org/Ismeretek%20I.htm

[1] Grandpierre K. Endre: Attila és a hunok, Kapú, 2004. Február, XVII. Évfolyam.
[2] Dr. Szilvay Gyula: A besenyők története, Buenos Aires, 1976.
[3] Padányi Viktor: Történelmi tanulmányok, Munich, 1959, 58 old.
[4] Dr. Badiny-Jós Ferenc: Az Istenes Honfoglalók, Ősi Gyökér , May-June and July-Aug. 1986, The Godly Conquerors, translated by László and Margaret Botos, Canberra, 1987
[5] Roberts, Wess: The Leadership Secrets of Attila the Hun, Warner Books, New York, 1989, p. 12, 13
[6] U.o. p. 13.
[7] Maenchenhelfen, Otto: The World of the Huns, University of California Press, 1973, p. 169-179
[8] Zászlós-Zsóka György: Toszkánai harangok, Astor Park FL. 1983
[9] Roberts, Wess: Leadership Secrets of Attila the Hun. Warner Books, 1985. 30 old.
[10] Kolozsvári Grandpierre Endre: Torténelmünk központi titkai (sorozat) IV. Öskutatás
[11] Grandpierre K. Endre: Magyarok Istenének elrablása. Budapest. 1993.
[12] Anonymus, névtelen történész a XII. századból.
[13] Anonymus: Gesta Hungarorum. Pais Dezső fortításából, Budapest, 1975.
Grandpierre: I. m. 174 old.
[14] Kézai Simon: Magyar Krónika, Szabó Király fordításából. Grandpierre, I. m. 138-139 és 174 old.
[15] Anonymus: I. m.
[16] U. o.
[17] Endlicher, Monumenta Ápádaina. 131 old. (Grandpierre I. m. 222 old.)
[18] Thierry, Amadée: Attila Mondák. 99 old.
[19] U. o. 98 old.
[20] Rudnay Egyed: I. m. (Champly: Histoire de l’Abbaye de Cluny. Paris. 1879)
[21] Hóman Bálint: Őstörténelmünk keleti forrásai. Budapest, 1938. Bendeffy László: A magyarság
kaukázusi őshazája. Budapest. 1942. Macartney: The Magyars in the Ninth Century, Cambridge 1930,
207 old
[22] Stein Aurel: Közép Ázsiai Utam.
[23] Thierry, Amadée: Histoire d’Attila et de ses Successeurs, 1866

A jurta kialakulása

Leírások, ismertetések gyűjteményeA jurta kialakulása

Kunyhók, szállások

Kör alaprajzú hajlékok

Nehéz eldönteni, hogy a hajlékok közül a kerek vagy a négyszögletes alapforma a régebbi. Talán a féltető lehetett a legkorábbi, később azonban a kör alaprajz vált elterjedtté. A bronzkor idején Európa legnagyobb részén a kúpos kunyhók voltak többségben. Kerek a Sarkvidéken élő eszkimók "iglu" nevezetű, hóból és jégből épült kunyhója is. Kör alaprajzú építményben lakik ma is Afrika számos törzse. A Földközi-tenger vidékének ősi pásztorszállásai kőből rakott kerek, álkupolás építmények voltak. A kör alaprajz a vándorló, nomád népek között vált a legkedveltebbé. Az észak-amerikai indiánok "tipi"-je - az egyszerű karóvázas, könnyű borítású, szállításra alkalmas sátor - szinte tökéletesen megegyezik a szintén nomád lappok rudas sátraival, azzal a csekély különbséggel, hogy az előbbiek borítása bőrből készül, az utóbbiaké fakéregből.

'Tipi' kiterített palástjával (Észak-Amerika) 

Rudas sátor kéregborítással (Lappföld)

A család fölé boruló kerek hajlék, a közepén égő tűzzel ősi és egyben általános szimbólum. Ez a kép a téralakítás folytonosan érvényben levő kozmikus törvényszerűségeit hordozza magában, biztonságot nyújt és helyet ad a világban. A kör és a gömb formák az emberre emocionálisan hatnak, a téglalap és a hasáb viszont a racionalitást hangsúlyozza. Egy kínai mondás szerint: a kör a világegyetem tökéletessége, a négyszög viszont a földi lét korlátozottsága.

Nem véletlenül váltak a rítusok terévé az égboltozat kupolasátrát idéző kerek alaprajzú és gömb formájú építmények; ezek lehetőséget adnak a közösségi életre, a kultuszok gyakorlására. Gondoljunk a kőkor hatalmas kultikus csillagvizsgáló építményére, a Stonehenge-re vagy a keresztény bazilikák szentélyeire. A primitív, kerek hajlékban a katedrálisok ősformáit kell látnunk.

A jurta

Honfoglaló őseink a nomád állattartó népek közé tartoztak, állandó hajlékuk nem lévén, sátrakban laktak. Minden valószínűség szerint - a források nagy része ezt bizonyítja - a magyarság kör alaprajzú nemezsátrakban élt. Feltételezhetjük, hogy ősi nemezsátrunk a belső-ázsiai nomád török és mongol népek jurtájához hasonlított. E hajléktípus a szerkezet, az építeni tudás igen magas szintjét képviseli, joggal mondhatjuk, hogy a népi építészet csúcsteljesítményei közé tartozik.

A jurta vázszerkezete

Milyen is a jurta? Gyorsan fölállítható és szétszedhető, lóra, kocsira málházható, könnyű szerkezetű kupolasátor. Vázépítménye két részből áll: oldalfalát falécekből álló rácsszerkezet alkotja, amely hajlítható, összetolható, széthúzható. Az ollós vázat bőrszíjak erősítik össze. Tetővázát gömbhéjszerűen álló íves lécbordák alkotják, amelyek egy középső kerékabroncsba futnak össze. Felületére nemezborítás kerül, lószőrből font kötelekkel rögzítve.

A jurta belső térelosztása

A jurta közepén tűz ég, füstje a tetőabroncs nyílásán távozik. A berendezést szőnyegek, bőrök, ülőpárnák és evésre szolgáló alacsony asztalkák alkotják. A falon és a földön elhelyezett szőnyegek szigetelnek is. A földre terített gyékényszőnyeg több ázsiai népnél az ágy, a szék és az asztal szerepét tölti be. A jurta belsejében nemek szerinti elkülönülés figyelhető meg: jobb oldalon van a férfiak helye, a bal oldal a nőké és a gyermekeké. Ez az elkülönülés nyomaiban a magyar parasztszoba hagyományos térbeosztásában is észlelhető.

A letelepedéssel a magyarság folyamatosan lemondott a sátorban lakásról, bár az állandó lakhelyül szolgáló épületek mellett, nyári szállásként hosszú ideig igénybe vette a sátrakat. A nomád hagyaték még évszázadok után is felismerhető nyomaiban, legprimitívebb hajlékaink őriznek valamit az ősi sátorkultúrából.

Kúpos kunyhók

Kúpos kunyhó (Göcsej) 

Kúpos kunyhó tűzhellyel és ülőgödörrel (metszet) (Erdély)

Egyszerű kúpformájuk van a szálfákból álló vázzal és növényianyag-borítással készült kerek kunyhóknak. Szálfakunyhó készítésekor először kúp alakba egymásnak támasztanak néhány hosszabb dorongot, majd tetejüket gúzzsal összekötözik. Ezután a vázra sűrűn egymás mellé rövidebb karókat fektetnek, végül avarral, szénával, földdel vastagon befedik az egészet. Csak a kunyhó tetején hagynak nyílást a füstnek és a világosságnak. A bejáratot - előteret képezve - külön kis tetővel látják el. A kunyhó közepén van a tűz helye, kétoldalt alvás céljára összehányt széna vagy sövényből font vacok, a bejárattal szemben az eleségesláda. Ez a sátorszerű kunyhó szerkezetében és belső térelosztásában teljesen megegyezik az Eurázsiában és Amerikában megtalálható kerek hajlékokkal. A finnugorok "kotának" nevezik az említett hajléktípust.

Kontyos kunyhó (Hortobágy)

Kúpos kunyhó sokféle anyagból készülhet. Nádból építik az Alföld jellegzetes pásztorhajlékát, a kontyos kunyhót. Ez faváz nélkül, 3-4 méter hosszú nádkévékből készül. A kévéket csúcsosan egymáshoz támasztják, majd a gyűrű alakban körbefutó nádkévékkel 2-3 helyen összekorcolják. A csúcsot körbecsavart gyékénykötél erősíti. A nád bugáját a csúcson meghagyják, ez lesz a kunyhó kontya. Ajtaja nádkévékből vagy deszkákból készül. A kunyhó falán keresztben rudat szúrnak át, erre akasztják a bográcsot. Alatta rakják a tüzet, a füst a csúcson ütött résen át távozik. Gyakran pelyvás sárral, marhatrágyával tapasztják belülről, hogy a nád tüzet ne kapjon.

Méhkas alakú kunyhó (Bihar) 

Méhkas alakú kunyhó szerkezete

A kerek hajlékok másik típusa a favázas méhkas alakú kunyhó. A következőképpen készül: 15-20 darab 4-5 méter hosszú hajlékony husángot 3-4 méter átmérőjű körben a földbe vernek, felső végüket összeguzsolják, majd különböző magasságokban gyűrűszerűen összefonják. Borítása lehet nádból, vesszőből vagy más anyagokból is. Gyakran előtér, eresz is készül hozzá. Berendezése minden esetben hasonló az előbbiekéhez: középen a tűzhely, két oldalon fekvőhelyek, hátul az élelem.

Jurta formájú pálinkafőző kunyhó (Göcsej) 

Jurta formájú havasi pásztorszállás (Székelyföld)

Az eddig tárgyalt hajlékok - kivéve a jurtát - valamennyien tetőkunyhók, csak fedélrészből állnak, felmenőfaluk nincs. Az építmények fejlettebb formái külön oldalfallal és tetővel ellátottak.

Ellipszis alakú kunyhó szerkezete (Erdély) 

Ellipszis és kör alaprajzú pásztorszállások

A havasi pásztorszállások, az esztenák között a jurtához nagyon hasonló formájúak is találhatók. Falazatukat földbe vert karókra sövényszerűen font vesszők alkotják. A kúpos tetőzetet tartó szarufákat fölül kerékabroncs fogja össze. E célra gyakran igazi kocsikereket építenek be. Tetejükre szalmafedél kerül füstlyukkal. Az esztenák között olyan is akad, amelynek a tetőzetét középoszlop, "árgucfa" támasztja alá. A középoszlopos kerekház a bronzkor idején Európa-szerte igen elterjedt volt. Az esztenák fejlettebb változata már négyszögletes alaprajzú, de kúpos tetőzetét megtartja.

Forrás: Tarján Gábor: Mindennapi hagyomány (Pro-Print Könyvkiadó 2002)

Bodrogi Tibor

Mesterségek születése

Az olyan csoportoknál, melyek nem változtatják túl gyakran táborhelyüket, és ahol az általános technológiai szint is magasabb, már kidolgozottabb, rendszerint mozgatható hajlékokat találunk. Ennek legegyszerűbb formája a hegyes tetejű sátor, melynek póznáit bőrrel vagy fakéreggel fedik be. A sátor gyorsan felállítható, szétszedhető és könnyen szállítható. Néhány területen, így az észak-amerikai síkságokon és Közép-, valamint Belső-Ázsiában a sátorkészítés egészen magas színvonalon áll.

Tipi (Észak-Amerika)

A krou indiánoknál a sátrak (tipi) 10-12 méter magasak, és húsz ember számára is fedelet nyújtanak. A tipi póznáira összevarrt bölénybőröket feszítenek, alul a bőrök szélére köveket raknak, hogy a heves szél ne vigye el az építményt, a sátor csúcsa viszont nyitott, hogy a tűzhely füstje szabadon távozhassék. A sátorban a földre bőrt, prémeket helyeznek, és az építmény hideg teleken is kényelmes hajlék. A tipi póznáit kutya- vagy lóháton lehet szállítani.

Jurta (Közép-Ázsia)

Hasonlóan fejlett sátorszerű építmény a közép-ázsiai népek jurtája. A kazah jurta könnyű fából készült, összecsukható rácsozatból áll, melyet nemezzel borítanak. A füst a jurta tetején levő nyíláson át távozik, ha esik, vagy havazik, a nyílást elzárják. Belül a földre szőnyegeket tesznek, és a belső teret függönyökkel több részre osztják. A jurta fél óra alatt lebontható, részeit ökör, ló vagy teve hátán szállítják.

Forrás: http://mek.oszk.hu/04600/04682/html/mestersegek0001.html

Lizzy Mayrl

A jurta kialakulása

Úgy tűnik, hogy a lakóhelyek fejlődése a neolitikumban egy mélyebb barlangból egy kevéssé mély barlang irányába fejlődött, amit oldalfalakkal láttak el, ezáltal egy félig földalatti lakóhellyé alakult át. A veremházakat és a felszíni épületeket sokáig párhuzamosan használták, amit valószínűleg az évszakokhoz való alkalmazkodással magyarázhatunk meg.

A veremlakások falát vagy maga a földfal, vagy a padlóig érő tető képezte. Japánban kerültek elő olyan leletek, amelyeknél a tető a padlóig ért, vagyis nem vált el egymástól a fal és a tető. A tetőtartó faoszlopok mélyen be voltak ásva a földbe, fent pedig keresztbe összekötve.

Kerek kunyhó süllyesztett padlóval (Japán) 

Szögletes kunyhó süllyesztett padlóval (Japán)

Egy kínai leletben a tűzhely körüli négy lyuk tanúskodik a tetőt tartó oszlopokról. Az ajtó délre nyílott. Minél inkább emelkedett a padló szintje, annál inkább kellett figyelni a falak stabilitására. A falakat szorosan egymás mellé állított oszlopok alkották. A tető és a fal szalmás sárral bevont vesszőkből állt.

Kerek ház alaprajza (Kína) 

Kerek ház rekonstrukciója (Kína)

A két alapvető lakóhelyforma (a földbemélyített rudas sátor és a földbe süllyesztett ház) párhuzamos létezése két elméleti feltevés további kutatását igényli.

1. A jurta kialakulása a süllyesztett veremházból

Kezdetben a tűzet egy mély gödörben tartották, a gödörre pedig növényekkel letakart botokat fektettek. A későbbiekben a tűz helye középre került, a tető is kör alakú lett és a rudak végének összekötésével lényegesen magasabb lett. A padlószint feltöltődése megkövetelte az oldalfalak megemelését, amit a tetőt tartó oszlopokkal oldottak meg. Ezzel elvált a fal a tetőtől és megteremtődött a ház földfelszíni felállításának előfeltétele.

A jurta kialakulása a veremházból

Eddig egy létrán lehetett a tetőn át bejutni, mostantól viszont bejárati ajtóra volt szükség az oldalfalban. Utolsó fejlődési fázisként létrejött a füstelvezető tetőgyűrű és az összetartó fésűrácsozat.

2. A jurta kialakulása a földbemélyített kúpos rudas sátorból

A földbemélyített kúpos rudas sátor sokszoros kiindulópontja a mai jurta kialakulásának. A belső tér megnagyobbításának és a nagyobb stabilitásnak az igénye okozhatta a kúp kitágítását és elválasztását a padlószinttől egy függőleges fallal, majd egy felhelyezett tetővel való befedését. Ez egy valószínűleg véletlenül végbement, de logikus fejlődésnek tűnik.

A jurta kialakulása a rudas sátorból

A rudas sátor és a jurta sok kevert formája ismert és még ma is használt.

Forrás: www.yourtent.com/deutsch/mayrl_filzrausch.htm

A nomád lakóhelyek fejlődése

A nomád lakóhelyek fejlődése

Tunguz csum: egy könnyen felállítható, lebontható és szállítható nomádsátor (kezdetben fakéreggel, később állatbőrökkel letakarva).

Félcsum: korai nomád periódus, kb. 6. század Krisztus után (birkagyapjúból készített nemezbevonattal).

Alsó sorban: újkori szerkezetű jurta (kör alakú sátor, mongol nevén ger (nomád otthon). Gyorsan felállítható és lebontható, könnyen szállítható birkagyapjú nemez borítású lakóhely. Nemcsak a mongolok, hanem minden közép-ázsiai nomád törzs ezt használja lakóhelyként Dél-Szibériától a Nagy Falig. Újabban a dél-szibériai Magas-Altajban lakó letelepedett türk törzsek is ezt használják nyári szállásként.

Tágabb értelemben véve tunguzoknak nevezzük mindazon népeket és népcsoportokat, akiknél a mandzsu-tunguz nyelv valaha is használatban volt. Szétszórtan élnek a szibériai tajgán és tundrán, de előfordulnak Mongóliában és Kínában is. Akik még nomadizálnak közülük, azok rénszarvast vagy lovat tenyésztenek, vadásznak és halásznak. Vallásuk a buddhizmus mellett a sámánizmus, amelynek szertartásait ma ismét gyakorolják. Ennek lényege a természet benépesítése szellemi lényekkel, amelyekkel dobok és énekbeszéd segítségével lehet kapcsolatba kerülni.

Tunguz csum

Tunguz csum

Kazak kis uj

Kazak jurta (kis uj)

Mongol ger

Mongol jurta (ger)

A honfoglalók jurtája

Mit tudunk vagy képzelünk őseink lakhelyéről?

A jurta kialakulása

Jurták népe

Munkácsy Mihály Múzeum Békéscsaba

Honfoglalás-kori életkép jurtával (Békéscsaba)

A berendezett jurta, mellette a korabeli viseletbe öltöztetett férfi- és női alak, valamint a rekonstruált kantárral és nyereggel felszerszámozott ló figurája a honfoglalás 1000 éves évfordulójára készült el. A tárlatot térképek, színes fotók egészítik ki.

Forrás: www.museum.hu

Magyar Nemzeti Múzeum Budapest

A honfoglalók lakása a jurta volt. Ez egy kör alakú, nemezből készült sátor, amelynek átmérője 4-5 méter, középen tűzhellyel, amely egész nap égett. A bejárattal szemben a tűzhely mögött volt a családfő helye. A családfőtől jobbra eső része a férfiaké, a balra eső része a nőké és a gyerekeké volt. A díszhely, a vendéghely közvetlenül a családfő jobbján volt található. A jurta rácsos falát díszes szőnyeggel borították. A jurtában való lakásmód egyáltalán nem volt kezdetlegesebb az épített házakénál.

Honfoglaláskori jurta, mellette egy díszesen felszerelt lóval (Nemzeti Múzeum)

Honfoglaláskori ásatásokból földkunyhókat is tártak föl régészeink, így pl. Pentelén. Ezek a földbe ásott házak nem voltak nagyok, 2-3 x 3-4 méteresek. Ebben fűtöttek, főztek. A mai nyári földes konyhák elődeinek is mondhatnánk (Erdély). A honfoglaláskori falvakra azonban nem a földkunyhók voltak jellemzők. A Felgyőn végzett ásatások alapján kimutatható ugyanis, hogy a föld felé emelt épületek, mint a vertfalú házak, téglaházak, boronaházak, jurták alkották a magyar falvak képét. Sokfajta házaikkal inkább a mai falvak korai megfelelőinek mondhatók.

Honfoglaláskori jurta belülről, magyar férfiviselettel (Nemzeti Múzeum)

A honfoglalók viseletét leginkább a korabeli párhuzamok és a sírleletek alapján állíthatjuk magunk elé. Magas, merev nyakú inget, balra áthajtott és övvel megszorított kaftánt viseltek, amely alól kilátszott a buggyos bugyogó és a fémveretes, díszes, puhatalpú csizma. Övükön díszes tarsoly függött. Tarsolyukban hordták a tűzcsiholó acélt, a kovát és a taplót. A tarsolyfedő lemezek a honfoglaláskori ötvösség legszebb művészi alkotásai közé tartoznak. Csúcsos süveget hordtak, amelynek lehajtható széle prémes volt és bőrből vagy nemezből (vert gyapjúszálakból) készült. Hajukat hátul vagy két oldalt befonták és a lecsüngő varkocsokba karikákat és szalagokat fűztek.

Forrás: www.ujmagyarevezred.nl

Kiszely István

Őseink házai

A honfoglalás körüli években sok auktor emlékezett meg őseink lakhelyeiről. Természetszerű, hogy elsősorban azokat a számukra különleges lakhelyeket, a belső-ázsiai jurtákat említik meg, amilyeneket Európában nem ismertek; alig tesznek említést a kőházakról és a faházakról. Őstörténetünk hirdetőinek nagy tévedése az, mintha őseink össze-vissza bolyongtak volna és szálláshelyük a szétszedhető hevenyészett sátor lenne. Belső-Ázsiától a Kárpát-medencéig nyomon követhető őseink állandó lakása, háza. A Góbi-sivatagi Najma Tolgojtól a gödöllői Babat-völgyig ott találjuk a maradandó építkezéseket; sajnos mivel a telepfeltárás fáradtságos munka és a temetőfeltárás mutatós, ezért alig van teljesen feltárt szálláshely őseink idejéből. Ahol ez megtörtént, ott világossá vált a képlet: együtt találhatók a veremházak (ezekben őseink sohasem laktak, azt éléskamrának, konyhának, kemencének és jégveremnek használták) a fából vagy kőből épített lakóházakkal és a fából épített nyitott karámokkal. Emellett természetesen a férfiak tavasztól őszig elvitték nagyállataikat távolabbi vidékekre legelni. Ekkor ők, gyakran családtagjaikkal ideiglenes sátrakban laktak. Az idegen auktorok ezekre a csodálatos találmányokra, a jurtákra csodálkoztak rá és írták le a magyarok "házaiként".

Rekonstruált honfoglaláskori falusi település

"Sátor" szavunk török eredetű és eredetileg a belső-ázsiai sátortípusra vonatkozott. Az ázsiai népeknek kétféle ősi sátor típusát ismerjük: a kupolatetős kibitkát, amelynek egyik formája a jurt vagy jurta; ennek törzse henger alakú, kör alapra épül, oldala rácsos ollószerkezet, tetejét karikába fogott lécek takarják és általában nemezzel fedik be. A másik a sátortetős fajta, amelynek gyűjtőneve a "fekete sátor" (tente noire) és főleg az arabok és a tuaregek használják. A jurta első említése a Kr. előtti 150-110 közötti időből származik, amikor a nomádok o-sun fejedelméhez nőül adott kínai hercegnő, Hszi-csün versében így szólal meg: "Sátor az én házam énnekem, és ponyva itt a fal". A Krisztus előtti idők jurtájáról, annak nemeztakarójáról és berendezési tárgyairól az altaji fejedelmi sírokból sok adattal rendelkezünk. A magyarok sátrát Jakubi Kr.u. 891-ben így jellemezte: "a török gubba (jurta) kupola, hajlított bordázatú (mullada'a), ló- és ökörbőrből készült szíjak fogják össze és nemezzel van befedve". Jurt képét láthatjuk az egyik Dunhuang-i barlangban, amely a Tang dinasztiabeli császárnak a türkök elleni harcát ábrázolja.

A jurta "yurt" formában ősi török szó, jelentése: "ház", "otthon". Ezt az Ázsia középtengelyében húzódó sztyepövezet természeti viszonyainak megfelelően a nagyállattartó lovas népek élettapasztalata formálta ki; igényeiknek megfelelően alakult és az ázsiai puszták szélsőséges természeti viszonyaiban tökéletesen megfelelt a célnak. Elterjedése egybeesett a lovak használatával. Ősi és mai előfordulásában a Kínai Nagy Faltól egészen a Kárpát-medencéig ott terjedt el, ahova nagyállattartó népek érkeztek. Az európai ember felfogása szerint az épített ház "magasabbrendű", mint a sátor, a keleti népeknek ilyen ítélete fordított. Őseink minden szállásterületén voltak ugyan nedves és egészségtelen kőházaik is, de a maradandó lakásuk először fából készült.

A gazdagabb embereknek sokáig voltak házaik, de életük zömét a kertjük végében felállított és nagy keleti pompával berendezett jurtában töltötték. A jurta - sátor - használata sokáig megmaradt őseinknél idénylakásként. Jurtáink megléte a XII. századig követhető nyomon; erről a Nyugatról jött vendégek csak a legnagyobb tisztelettel nyilatkoztak.

A nagyállattartó lovas népek jurtája hengerszerű, teje csonkakúp- vagy félgömbalakú, a tető közepén kerek nyílás van. A jurtákat mélyen ásott körcsatorna, azon kívül sánc vette körül. Itt száll ki a füst, de a lyukon világosság is szüremkedik be. Felületén a szél támadó ereje megtörik, oldalt kitér. A jurt közepén állandóan tűz ég, így belső tere télen gyorsan felmelegszik, nyáron pedig, mivel a füstlyukon kimenő meleg levegő helyébe alulról hidegebb áramlik, afféle "légkondicionáló", illetve az egész légteret érintő levegő-kicserélő berendezésnek tekinthető. A jurta anyaga és kialakítása nyáron a forróság, télen pedig a hideg ellen jó védelmet nyújt. A jurt ajtaja az ősi türköknél és a mi őseinknél kelet felé nézett. A viszonylag kis ajtón a küszöböt átlépve csak lehajtott fejjel lehetett közlekedni.

Őseink jurtájának berendezésről csak szórványos adataink és analógiáink vannak. Asztal a jurtákban nemigen volt, mert az étkezés a földön törökülésben egy kerek tál körül történt; az ételeket az elérhetőség megkönnyítése céljából sokszor kis asztal-féle emelvényre tették. Fontos berendezési tárgy volt a nagymennyiségű és minden letakaró szőnyeg, amely a jurta ajtóval szembeni megemelt, alvásra alkalmas részén volt több rétegben egymásra rakva. Az ágyi részen sok párna volt és nemez- vagy szőrmetakarók takarózás céljából. A "koporsó" a tulipánosláda elődje; ebben tartották a kelengyét, a ruhákat és más értékeket. Fontos bútordarab volt a bölcső, ez megelőzte a padot és a magas asztalt. A tűz körül a földön állatbőrök voltak. Bár a "szék" ősi török szó, az első székek méltóságjelző trónusok voltak. A jurtaváz felső lécén akasztókampók helyezkedtek el, amelyre a fegyvereket, nyergeket, szíjakat, szerszámokat és az edényeket akasztották fel. A sátor rúdjára kilenc ősükre emlékeztető ábrát akasztottak, a tulipánosláda fölé pedig a sátrat védő jó szellem ábrázolását helyezték el valamilyen formában. A családfő helye az ajtóval szemben a tűzhely mögött volt; az attól jobbra eső rész a férfiaké, a balra eső a nőké volt. A családfő jobbján ült a megtisztelt vendég. Az "alsóbbrendű" vendégek helye a bejárat közelében, az asszonyok és a felszolgáló cselédek között volt.

Honfoglalóink ősi szókincséhez tartozik a "ház", "lak", "hajlék", "tető", "ács", "ól", stb., ami azt jelenti, hogy őseink állandó lakóépületek ismeretével költöztek be a Kárpát-medencébe. A honfoglalást megelőző századokban őseink háza négyszögletes alapú volt. Ilyenek Európa keleti részén is nagyszámban kerültek elő a VIII-X. század közötti időből. Téglaerődítményt emeltettek a kazárok Szarkelben és tudjuk, hogy a kagánok milyen kő-és téglapalotákat emeltettek maguknak. A fedeles ház építőanyaga szálfa volt. A Csongrád-felgyői honfoglalás kori telepen árokkal körülvett kerek épületek kerültek elő.

A veremházaknak nevezett földbe mélyített építmények körül teljes a régészek félreértése. Ezek az 1,5 méter mélyen a föld mélyített és 4 méter hosszú téglalap alakú nyeregtetős, náddal, zsuppal fedett építmények az újabb feltárások tükrében nem lakóházak, hanem jégvermek, konyhák, kamrák és kemencék voltak; azokban sohasem laktak. A nádházak - akárcsak a maiak - csak ideiglenes otthonnak számítottak. A sövényfalú ház csak a XIII. században jelenik meg erődítményeknél, nem lakásul szolgáltak. A földfalú ház (izik) rossz kifejezés, ugyanis ezek a házak vályogból készültek; már 1095-ből van ilyenre adatunk. Etelközi tartózkodásunk idejéből az Orosz Évkönyvekből tudjuk, hogy őseink faházakban laktak. Ilyen faház-cölöpöket és fal-beásásokat találtak régészeink pl. Gödöllő Babat-pusztán; ezek mellett voltak gazdasági célú "veremházak" és nyitott karámok is, ami szintén arra bizonyíték, hogy a veremházakat lakás céljaira őseink nem használták. Kőházak már Belső-Ázsiából is kerültek elő többek között a Najma Tolgoj-i lelőhelyről. A borsodi földvár ásatásakor a sánc alatt régészeink leégett X. századi települést tártak fel, ahonnan többek között 5x5 méteres kőház is került elő, amelynek 80 cm-es falát agyagba és habarcsba rakott kövekből készítették és a belső oldalon gondosan elsimították.

Forrás: istvandr.kiszely.hu

A jurta felállítása (László Gyula rajza)

Mándoky Kongur István

Őseink nemezsátra

Nem tudjuk egészen biztosan, hogy milyen volt, mert sajnos pontos ábrázolásaink nincsenek róla. Az arab és perzsa források, az utazók, földrajztudósok feljegyzéseiben az van, hogy favázas, nemezzel borított sátrakban éltek. Más forrásokból tudjuk, hogy azon a területen, ahol a magyarok a honfoglalás előtti időkben éltek, tehát a Fekete-tenger északi területén, a klasszikus nevén Etelköznek nevezett területen, Levédiában, az urali területeken, és ott, ahol Julianus barát is megtalálta a magyarok egy szórványát, azokon a területeken jó leírások vannak, hogy milyen sátrakban éltek. A nagysága már mellékes, mert ott is a vagyoni helyzet függvénye volt, ki mekkorát készített magának. Aztán a hazánkba beköltöző besenyők, úzok, és azután legvégül a kunok ilyenekben laktak. A kunokról pedig már pontosabban tudjuk, erről már XIII. századi rajzok is vannak, nemcsak leírások.

Tehát ún. török típusú nemezsátor lehetett, aminek az a jellemzője, hogy az oldalrácshoz kötött tetőrudak nem egyenesek, mint a mongoloké, hanem ívben hajlanak. (De a mongol típus is régi török sátortípus. Az ún. najman-kerej sátortípus továbbélése, mert a mongolok a najmanok, kerejek és kongrátok földjét hódították meg és azokét vették át. A mongolok tudniillik korábbi Bajkál-melléki őshazájukban ezt nem ismerték, nem ilyet használtak.)

A mongol jurta

Tudnivalók a ma legismertebb jurtatípusról

A jurta kialakulása

A mongol népek

A mongol népek őshazájának Belső-Ázsia északkeleti részét tekinthetjük, elsősorban a Bajkál-tó vidékét és Északkelet-Mongóliát magába foglaló területet. A mongol törzseket először Dzsingisz kán egyesítette a XII. században. Hagyományos anyagi kultúrájuk központjában a nomád állattartás áll. Állatállományuk zöme kecske, kis termetű, rendkívül igénytelen szarvasmarha és zsírosfarkú altaji juh. Legértékesebbnek a lovat, sivatagi vidékeken pedig a tevét tartják. A mongol nomadizmus ciklikus jellegű, azaz egy adott területen belül a négy évszak szerint költöznek más-más szállásra, legelőterületre.

Lovaik számára gyakran a szállástól több száz km távolságra biztosítanak téli legelőt. Nyári szállásnál hűvös levegőjű dombhátat választanak, az őszinek tágas, napos déli lejtőt, télinek és tavaszinak széltől védett, napos, környékén is szélárnyékos helyekben gazdag területet. A téli és tavaszi szálláson, a helyi adottságok szerint, kőből, sárból, vagy fából építenek kerített enyhelyet, karámot, melynek egy részét befedik, menedékül a gyengébb és a fiatal állatok számára. Az enyhelykészítés régebbi módja a következő: a nomád szállás jurtáit kör alakban állítják fel, s az így képzett nyitott gyűrűt összetolt kordékkal zárják, csak egy helyen hagyva kaput.

Mongol jurták (XIX. századi fotó)

A mongol nomád pásztorok jellegzetes hajléka a kerek alaprajzú, gyorsan fölállítható, szétszedhető és szállítható, favázas, nemez borítású jurta. Vázát szőrkötéllel összekötött, 4-8 részből álló rácsfal, kerek tetőgyűrű, a kettő közt rézsútosan haladó tetőrudak és az ajtó alkotják. A rácsfal téglalap alakú részeit enyhén hajlított nyírfalécekből készítik: egy teljes hosszúságú léc tíz másikkal kereszteződik, s minden kereszteződést csomózott végű bőr-"szeg" kapcsol össze. Két léc felül kiálló vége alkot egy-egy rácsfal-"fejet", alsó végeik a rácsfal "lábát". A lécek lezárta rombuszt a rácsfal "szemének", a rácsfalak találkozási helyét "szájának" nevezik. A rácsfalak közé kötik be a magas küszöbű ajtótokot az egy- vagy kétszárnyú, díszesen festett ajtóval. Az egyenes (a kazahoknál hajlított) tetőrudak vékonyabb végét a tetőgyűrű peremébe fúrt lyukakba illesztik, hurokkal ellátott, vastagabb végét a rácsfal "fejére".

Belsőmongoloknál ismeretes a tetőszerkezet egy olyan fajtája, melyben a tetőrudak csuklósan illeszkednek a tetőgyűrűhöz, s nem választhatók el attól. Az ilyen jurta váza gyorsabban felépíthető, mint az előbbi, csupán szállítása nehézkesebb. A favázat kívülről - télen belülről is - nemezlapok borítják. Az egykori nemezajtó ma már ritka. A tetőgyűrűt négyzet alakú nemezlap fedi, melyet szabad kötele segítségével félbe lehet hajtani. A tetőgyűrű alátámasztására olykor két faoszlopot használnak. A rácsfalakat, a tetőgyűrűt, a nemezlapokat kötélrendszer erősíti meg. A nemezlapok fölé, sokszor a rácslap belső oldalára is, ponyva kerül. Hideg időben a jurta alját kívülről nemez- vagy faszegéllyel veszik körül, melegben a nemezlapok alját fölhajtják. A jurta ajtaja a halháknál és a belsőmongoloknál délre néz, az orjátoknál délkeletre, a darhatoknál - akárcsak a törököknél - keletre.

A jurta közepén áll a tűzhely - régen szabad tűzhely, köveken vagy üstlábon álló üsttel -, ma kerek vastűzhely, amelynek kéménye tetőgyűrűn át a szabadba nyúlik. Egyes mongol csoportoknál, a darigangáknál, üdzsümücsineknél, húcsitoknál stb. agyagból, vályogból "gyúrják" a tűzhelyet. A tűzhely mellett ládákban tartják a tüzelőt és a vasfogót. Befelé menet az ajtótól jobbra az edények és élelmiszerek állványa áll, rajta és mellette csészék, merőkanál (sárgaréz vagy fa), katlan, fasajtárok, réz teáskanna, tálak, magas kéregedények, keskeny fakannák tejnek, teának, vajnak, vizesvödrök, famozsár, újabban mosdótál is, fateknő, hús- és tésztapároló lyukacsos edény, pálinkafőző. Zsákokban, tömlőkben, ritkábban ládákban tárolják a kölest, rizst, teát, lisztet, sót. A tetőrudak akasztóul, fogasul is szolgálnak.

Az ágy körüli ládákban és rajtuk tartja az asszony egyéb szerszámait, varróeszközeit. A ládákban kapnak helyet a ruhák is. A faágy (rajta kemény párna, takarók, bőrök) helye és a tiszteleti hely vidékenként másutt lehet: a halháknál az ágy - "a női oldal" - a jurta keleti oldalán, egyes ojrát és burját csoportoknál az ajtóval szemben az észak-nyugati falnál, a darhatoknál az ajtótól jobbra, az északi oldalon áll. Az ágy belső végén (fejnél) is láda, majd a túlsó oldal legbelsőbb részén a tiszteleti hely, a fal mellett díszesebb ládák, alacsony, fiókos vagy ajtós szekrényke, rajta oltár, kultikus tárgyak. A jurtaajtótól (kifelé menet) jobbra eső (a halháknál a nyugati) oldal a vendégoldal s egyben a férfiholmik, fegyverek, lószerszámok, nyereg, pányva helye. A jurta földjét mintás nemeztakarók, ülőszőnyegek takarják, csak a tűzhely körül csupasz. A jurta berendezéséhez tartozik még egy-két alacsony asztalka, s ahol kisgyermek van, esetleg bölcső.

Az északi burjátok egy része valaha nem jurtában, hanem kónikus sátorban lakott. A nemezzel fedett kónikus sátor, melynek nincs tetőgyűrűje, s tetőrúdjai fönn egy pontban találkoznak, más mongol népeknél, így a halháknál is ismeretes, ezt azonban inkább raktárul használták.

A félnomád burjátok szállása már fából épül: nagyjából a jurta formáját követő, nyolcszegletű gerendaház, tetején füsteresztő nyílással, szabad tűzhellyel, fa- vagy téglapadlóval, olykor kis kamrával (ambár); a ház átmérője 10 méter, bejáratánál fedett szélvédő falak állnak.

A letelepült burjátok orosz, a belsőmongolok kínai típusú házban laknak. A letelepedés lassú folyamata során jelentek meg az állandó településeken a magas gerendakerítéssel körülvett jurtaudvarok, a jurta mögött kínai jellegű kis kamrával, az udvar sarkában latrinával. Vannak jurta formájú téglaépítmények is, ezeken olykor ablak is van.

A nomád szállás alapegysége az 1-5 jurtából álló ajil. Az ajilban három felnőtt nemzedék, család vagy nagycsalád lakik. A hot már több ajilt foglal magába, melyben eredetileg a tágabb rokonság, ma a közös gazdaság egy-egy nagyobb egységéhez tartozó családok laknak. A szálláson belül a módosabbak és rangosabbak jurtái a nyugati, a szegényebbeké a keleti részen helyezkednek el.

A mongol kor egyik szállásformája volt a kerektábor, melyet a kordék gyűrűje vett körül, olykor döngölt földsánc is.

Forrás: A kultúra világa - A világ népei (Budapest, 1965)

Utazók a mongolok jurtáiról

Amikor Jeruzsálem ismét a mohamedánok kezére került, a pápa kapcsolatot keresett a mongolokhoz, hogy megpróbálja megnyerni őket szövetségesül. 1246-ban Giovanni Piano de Carpini ferences szerzetest küldte követségbe Batu kánhoz, aki továbbküldte Küyük nagykánhoz. Amikor megérkezett Küyük táborába, egy jurtába szállásolták el. Hazatérte után részletes beszámolót írt útjáról, ami napjainkig fennmaradt és arra indította Björn Landströmöt, hogy lerajzolja, amit Carpini láthatott.

Mongol katonai tábor, ahogy Carpini láthatta

1253-ban egy újabb, még jobb megfigyelőképességű ferences szerzetes, Wilhelm van Ruysbroeck (Rubruck) indult követségbe a mongolokhoz. Hazatérte után részletes beszámolóban tájékoztatta királyát, amiben részletesen írt a jurtáról is.

"A sátor, amiben alusznak, kör alakúra összekötött ágakon nyugszik és az oldalai is faágakból vannak. Tetején az ágak egy körbe futnak össze, ami egyfajta kéményként viselkedik. A sátor vázát aztán fehér filccel takarják le, amit gyakran mésszel, fehér agyaggal vagy csontliszttel színeznek, hogy fehérebben ragyogjon. De néha feketére is színezik... Ezeket a sátrakat olyan nagyra építik, hogy az átmérőjük a 30 lábat is eléri. Egyszer megmértem egy kocsi keréknyomainak szélességét, ami 20 láb volt és a kocsin álló sátor mindkét oldalon kilógott még 5-5 lábnyit a kerekek fölött. 22 ökröt számoltam össze, amik a sátrat tartalmazó kocsit húzták, ezekből 11 volt egymás mellett a kocsi előtt és újabb 11 ezek előtt. A kocsi rúdja olyan hosszú volt, mint egy hajóárboc és a sátor ajtónyílásánál állt nyugodtan egy ember, aki az ökröket hajtotta..."

Mongol jurta váza, ahogy Landström lerajzolta 

Mongol jurta filcborítással, ahogy Landström lerajzolta

Björn Landström a Rubruck által látottakat is rekonstruálta, a szekéren álló jurtát azonban csak rövid távú költözésre tartotta alkalmasnak. Szerinte hosszabb út előtt a jurtát szétszedték és tevehátra kötözve szállították.

Mongol jurta tevére málházva, ahogy Landström lerajzolta

Forrás: Björn Landström: Buch der frühen Entdeckungsreisen in Farben (Stockholm, 1964)

Mongol jurta váza 

 

Mongol jurta készen

A mongol jurta

Tudnivalók a ma legismertebb jurtatípusról

A jurta kialakulása

A mongol népek

A mongol népek őshazájának Belső-Ázsia északkeleti részét tekinthetjük, elsősorban a Bajkál-tó vidékét és Északkelet-Mongóliát magába foglaló területet. A mongol törzseket először Dzsingisz kán egyesítette a XII. században. Hagyományos anyagi kultúrájuk központjában a nomád állattartás áll. Állatállományuk zöme kecske, kis termetű, rendkívül igénytelen szarvasmarha és zsírosfarkú altaji juh. Legértékesebbnek a lovat, sivatagi vidékeken pedig a tevét tartják. A mongol nomadizmus ciklikus jellegű, azaz egy adott területen belül a négy évszak szerint költöznek más-más szállásra, legelőterületre.

Lovaik számára gyakran a szállástól több száz km távolságra biztosítanak téli legelőt. Nyári szállásnál hűvös levegőjű dombhátat választanak, az őszinek tágas, napos déli lejtőt, télinek és tavaszinak széltől védett, napos, környékén is szélárnyékos helyekben gazdag területet. A téli és tavaszi szálláson, a helyi adottságok szerint, kőből, sárból, vagy fából építenek kerített enyhelyet, karámot, melynek egy részét befedik, menedékül a gyengébb és a fiatal állatok számára. Az enyhelykészítés régebbi módja a következő: a nomád szállás jurtáit kör alakban állítják fel, s az így képzett nyitott gyűrűt összetolt kordékkal zárják, csak egy helyen hagyva kaput.

Mongol jurták (XIX. századi fotó)

A mongol nomád pásztorok jellegzetes hajléka a kerek alaprajzú, gyorsan fölállítható, szétszedhető és szállítható, favázas, nemez borítású jurta. Vázát szőrkötéllel összekötött, 4-8 részből álló rácsfal, kerek tetőgyűrű, a kettő közt rézsútosan haladó tetőrudak és az ajtó alkotják. A rácsfal téglalap alakú részeit enyhén hajlított nyírfalécekből készítik: egy teljes hosszúságú léc tíz másikkal kereszteződik, s minden kereszteződést csomózott végű bőr-"szeg" kapcsol össze. Két léc felül kiálló vége alkot egy-egy rácsfal-"fejet", alsó végeik a rácsfal "lábát". A lécek lezárta rombuszt a rácsfal "szemének", a rácsfalak találkozási helyét "szájának" nevezik. A rácsfalak közé kötik be a magas küszöbű ajtótokot az egy- vagy kétszárnyú, díszesen festett ajtóval. Az egyenes (a kazahoknál hajlított) tetőrudak vékonyabb végét a tetőgyűrű peremébe fúrt lyukakba illesztik, hurokkal ellátott, vastagabb végét a rácsfal "fejére".

Belsőmongoloknál ismeretes a tetőszerkezet egy olyan fajtája, melyben a tetőrudak csuklósan illeszkednek a tetőgyűrűhöz, s nem választhatók el attól. Az ilyen jurta váza gyorsabban felépíthető, mint az előbbi, csupán szállítása nehézkesebb. A favázat kívülről - télen belülről is - nemezlapok borítják. Az egykori nemezajtó ma már ritka. A tetőgyűrűt négyzet alakú nemezlap fedi, melyet szabad kötele segítségével félbe lehet hajtani. A tetőgyűrű alátámasztására olykor két faoszlopot használnak. A rácsfalakat, a tetőgyűrűt, a nemezlapokat kötélrendszer erősíti meg. A nemezlapok fölé, sokszor a rácslap belső oldalára is, ponyva kerül. Hideg időben a jurta alját kívülről nemez- vagy faszegéllyel veszik körül, melegben a nemezlapok alját fölhajtják. A jurta ajtaja a halháknál és a belsőmongoloknál délre néz, az orjátoknál délkeletre, a darhatoknál - akárcsak a törököknél - keletre.

A jurta közepén áll a tűzhely - régen szabad tűzhely, köveken vagy üstlábon álló üsttel -, ma kerek vastűzhely, amelynek kéménye tetőgyűrűn át a szabadba nyúlik. Egyes mongol csoportoknál, a darigangáknál, üdzsümücsineknél, húcsitoknál stb. agyagból, vályogból "gyúrják" a tűzhelyet. A tűzhely mellett ládákban tartják a tüzelőt és a vasfogót. Befelé menet az ajtótól jobbra az edények és élelmiszerek állványa áll, rajta és mellette csészék, merőkanál (sárgaréz vagy fa), katlan, fasajtárok, réz teáskanna, tálak, magas kéregedények, keskeny fakannák tejnek, teának, vajnak, vizesvödrök, famozsár, újabban mosdótál is, fateknő, hús- és tésztapároló lyukacsos edény, pálinkafőző. Zsákokban, tömlőkben, ritkábban ládákban tárolják a kölest, rizst, teát, lisztet, sót. A tetőrudak akasztóul, fogasul is szolgálnak.

Az ágy körüli ládákban és rajtuk tartja az asszony egyéb szerszámait, varróeszközeit. A ládákban kapnak helyet a ruhák is. A faágy (rajta kemény párna, takarók, bőrök) helye és a tiszteleti hely vidékenként másutt lehet: a halháknál az ágy - "a női oldal" - a jurta keleti oldalán, egyes ojrát és burját csoportoknál az ajtóval szemben az észak-nyugati falnál, a darhatoknál az ajtótól jobbra, az északi oldalon áll. Az ágy belső végén (fejnél) is láda, majd a túlsó oldal legbelsőbb részén a tiszteleti hely, a fal mellett díszesebb ládák, alacsony, fiókos vagy ajtós szekrényke, rajta oltár, kultikus tárgyak. A jurtaajtótól (kifelé menet) jobbra eső (a halháknál a nyugati) oldal a vendégoldal s egyben a férfiholmik, fegyverek, lószerszámok, nyereg, pányva helye. A jurta földjét mintás nemeztakarók, ülőszőnyegek takarják, csak a tűzhely körül csupasz. A jurta berendezéséhez tartozik még egy-két alacsony asztalka, s ahol kisgyermek van, esetleg bölcső.

Az északi burjátok egy része valaha nem jurtában, hanem kónikus sátorban lakott. A nemezzel fedett kónikus sátor, melynek nincs tetőgyűrűje, s tetőrúdjai fönn egy pontban találkoznak, más mongol népeknél, így a halháknál is ismeretes, ezt azonban inkább raktárul használták.

A félnomád burjátok szállása már fából épül: nagyjából a jurta formáját követő, nyolcszegletű gerendaház, tetején füsteresztő nyílással, szabad tűzhellyel, fa- vagy téglapadlóval, olykor kis kamrával (ambár); a ház átmérője 10 méter, bejáratánál fedett szélvédő falak állnak.

A letelepült burjátok orosz, a belsőmongolok kínai típusú házban laknak. A letelepedés lassú folyamata során jelentek meg az állandó településeken a magas gerendakerítéssel körülvett jurtaudvarok, a jurta mögött kínai jellegű kis kamrával, az udvar sarkában latrinával. Vannak jurta formájú téglaépítmények is, ezeken olykor ablak is van.

A nomád szállás alapegysége az 1-5 jurtából álló ajil. Az ajilban három felnőtt nemzedék, család vagy nagycsalád lakik. A hot már több ajilt foglal magába, melyben eredetileg a tágabb rokonság, ma a közös gazdaság egy-egy nagyobb egységéhez tartozó családok laknak. A szálláson belül a módosabbak és rangosabbak jurtái a nyugati, a szegényebbeké a keleti részen helyezkednek el.

A mongol kor egyik szállásformája volt a kerektábor, melyet a kordék gyűrűje vett körül, olykor döngölt földsánc is.

Forrás: A kultúra világa - A világ népei (Budapest, 1965)

Utazók a mongolok jurtáiról

Amikor Jeruzsálem ismét a mohamedánok kezére került, a pápa kapcsolatot keresett a mongolokhoz, hogy megpróbálja megnyerni őket szövetségesül. 1246-ban Giovanni Piano de Carpini ferences szerzetest küldte követségbe Batu kánhoz, aki továbbküldte Küyük nagykánhoz. Amikor megérkezett Küyük táborába, egy jurtába szállásolták el. Hazatérte után részletes beszámolót írt útjáról, ami napjainkig fennmaradt és arra indította Björn Landströmöt, hogy lerajzolja, amit Carpini láthatott.

Mongol katonai tábor, ahogy Carpini láthatta

1253-ban egy újabb, még jobb megfigyelőképességű ferences szerzetes, Wilhelm van Ruysbroeck (Rubruck) indult követségbe a mongolokhoz. Hazatérte után részletes beszámolóban tájékoztatta királyát, amiben részletesen írt a jurtáról is.

"A sátor, amiben alusznak, kör alakúra összekötött ágakon nyugszik és az oldalai is faágakból vannak. Tetején az ágak egy körbe futnak össze, ami egyfajta kéményként viselkedik. A sátor vázát aztán fehér filccel takarják le, amit gyakran mésszel, fehér agyaggal vagy csontliszttel színeznek, hogy fehérebben ragyogjon. De néha feketére is színezik... Ezeket a sátrakat olyan nagyra építik, hogy az átmérőjük a 30 lábat is eléri. Egyszer megmértem egy kocsi keréknyomainak szélességét, ami 20 láb volt és a kocsin álló sátor mindkét oldalon kilógott még 5-5 lábnyit a kerekek fölött. 22 ökröt számoltam össze, amik a sátrat tartalmazó kocsit húzták, ezekből 11 volt egymás mellett a kocsi előtt és újabb 11 ezek előtt. A kocsi rúdja olyan hosszú volt, mint egy hajóárboc és a sátor ajtónyílásánál állt nyugodtan egy ember, aki az ökröket hajtotta..."

Mongol jurta váza, ahogy Landström lerajzolta 

Mongol jurta filcborítással, ahogy Landström lerajzolta

Björn Landström a Rubruck által látottakat is rekonstruálta, a szekéren álló jurtát azonban csak rövid távú költözésre tartotta alkalmasnak. Szerinte hosszabb út előtt a jurtát szétszedték és tevehátra kötözve szállították.

Mongol jurta tevére málházva, ahogy Landström lerajzolta

Forrás: Björn Landström: Buch der frühen Entdeckungsreisen in Farben (Stockholm, 1964)

Mongol jurta váza Mongol jurta készen

A kirgiz jurta

Amit a többi jurtatípusról még tudni lehet...

A jurta kialakulása

A kirgizek

A kazah és kirgiz nyelv a török nyelvek kipcsak ágához tartozik. A jenyiszeji kirgizekről az első kínai feljegyzések az i. e. II. évszázadból származnak. Ezek a kirgizek a XI. században megdöntve Belső-Ázsiában az ujgur birodalmat, a mai Mongólia központtal hatalmas kiterjedésű birodalmat alapítanak (840-920). Birodalmuk bukása után visszahúzódnak a Jenyiszej vidékére, ahol csak a XVIII. század elején, az orosz kolonizációnak e területre való behatolásának kapcsán említik őket ismét.

Kirgiz jurta 

Kirgiz jurta

A Tien-San vidékén élő kirgizekről már a XVI. század óta vannak adataink. Így tudjuk azt is, hogy a kirgizek a XVII. század elején kazah fennhatóság alá kerültek, később pedig a kalmük hódítókkal kell megküzdeniük. A kirgizek antropológiai vonásai, továbbá anyagi és szellemi kultúrájuk néhány sajátossága alátámasztja azt az elképzelést, hogy a tien-sani kirgizek valóban az Altáj és a Jenyiszej vidékéről kerültek e területre.

Kirgiz jurta

A kirgizek a gazdálkodási mód tekintetében igen nagy hasonlóságot mutatnak a kazahokkal. A természeti adottságoknak megfelelően náluk is uralkodó gazdálkodási mód és életforma volt a nomád állattenyésztés. Állatállományuk nagysága is megközelítőleg azonos volt, eltérés csupán abban mutatkozott, hogy a kirgizek a kazahok kelet-nyugati irányú vonulásaival szemben, észak-déli irányban nomadizáltak. A kirgizek települési viszonyai alig tértek el a kazahokétól.

Forrás: A kultúra világa - A világ népei (Budapest, 1965)

Kirgiz jurta télen

Jurtaábrázolások

Ahogy a művészek látták

A jurta kialakulása

Horst Klengel

Sátor és ház

Az előázsiai nomádokra a sátor a jellemző. Ezt az ékírásos szövegekben a sztyeppe házaként emlegetik. Ez a sátor hosszúkás négyszögletes alaprajzú, borítása hosszúszőrű kecskék gyapjából van szőve. Fekete vagy barna színű és kb. egy méter széles darabokból van összevarrva. Az egészet egy oszlop tartja és minden irányban kötelekkel van kifeszítve. A belseje rendszerint két részre van osztva, külön a férfiak és a vendégek, illetve a nők és a gyerekek részére.

A régi nomádok sátorhasználatát sok szöveg említi. Figyelembe kell azonban vennünk, hogy a letelepültek is használták, főként olyankor, ha az állataikat legeltették, hadjáraton vagy utazáson voltak. A szöveghagyomány azonban azzal jellemzi a nomádokat, hogy az igazi házakat nem is ismerték és a sátor volt a tényleges lakóhelyük. Egy óbabiloniai (a 2. évezred első fele) jegyzékben a sátorlakó fogalmát nomád értelemben használták.

Asszírok által felgyújtott sátor és megölt arabok (dombormű a ninivei királyi palotából)

Az újasszír korszakból (i. e. 9-6. század) származó domborműveken képi ábrázolással is találkozhatunk. Ezek legtöbbje azonban olyan sátrakat ábrázol, amiket az uralkodó és hadserege a hadjáratokon használt. De feltehetjük, hogy ezek a sátrak nem különböztek lényegesen a nomádok sátraitól. Ezekre látunk példát azokon az arab sátrakon, amelyeket Asszurbanipál király (668-627) gyújtatott fel a hadjárata során. A domborművet a fővárosában, Nininvében találták. Ez egy csúcsos sátor, amit két oldalsó rúddal megtámasztott középső rúd tart.

Az asszírok valószínűleg átvették a nomádok sátorépítési tapasztalatait, de egy kicsit nagyobb méretű sátrakat használtak. Egy egyszerű nomád birkapásztor sátra nyilván eléggé primitív lehetett, valószínűleg nem volt nagyobb, vagy jobban felszerelt, mint az arab tevepásztorok sátra (amit a domborművön látunk). A gazdagabb vezetők kifejezhették egy nagyobb sátorral is a hatalmukat, de a szükségszerűség, hogy a sátrat szamárháton kellett szállítani, határt szabott a méretnek. Minél több állatot kellett a szállításra igénybe venni, annál többet kellett etetni és itatni, korlátozott gabona és vízmennyiség rendelkezésére állása mellett.

Asszír katonai tábor (dombormű a ninivei királyi palotából)

Az asszír katonai tábort ábrázoló híres ninivei alabástromdombormű egy fallal kerített teret ábrázol két sátorral, amelyek az arabokéra hasonlítanak, csak nagyobbak. A két pihenő teve előtt széna van felhalmozva. Egy férfi nyitott tűzhelyen kenyeret süt. A sátorba egy éppen belépő harcost itallal üdvözölnek. A másik sátorban egy birkát nyúznak, a sátorrudakon szerszámok lógnak. A kosok és kecskék látnivalóan a friss hússal való ellátást szolgálják.

A sátrakból a víznyerő helyeknél sátortábort lehetett létrehozni. A felmálházott szamarakkal és tevékkel nagyobb folyókon is (mint pl. az Eufrátesz) át tudtak kelni és van ékírásos bizonyíték a hegyekben vezetett hadjáratokban való részvételre is. A nomádok valószínűleg használtak állandó házakat is, de a városok szűk sikátorait valószínűleg nem kedvelték, inkább a falak előtt táboroztak.

Forrás: Horst Klengel: Zwischen Zelt und Palast (Lipcse, 1972)

Asszír katonai tábor (modern illusztráció)

 

 

Jurták a kínai Nagy Fal előterében (Ortélius térképe 1584)

 

A Dzsangar eposz illusztrációi

A mongol és más belső-ázsiai török, valamint különböző szibériai népek egyik legjellegzetesebb folklór-műfaja a hőseposz. Az európai tudományosság számára legelőször megismert mongol eposz a kalmük Dzsangar, első lejegyzése B. Bergmann nevéhez fűződik (1804-1805.). A Dzsangar azon mongol eposzok közé tartozik, mely több mongol, sőt dél-szibériai török nép körében is ismert, de legteljesebb változatait a kalmükök között gyűjtötték, s ezért méltán tartják nemzeti eposznak. Az eposz kutatása jelenleg nemzeti ügy Kalmükiában. A Dzsangar eposz mintegy 35 000 sorból áll, s az énekeknek jelenleg több mint hetven kalmük változata ismert.

Az illusztrációk a Dzsangar eposz 1958-as orosz nyelvű kiadásából valók, Vlagyimir Andrejevics Favorszkij (1886-1964, Hollósy Simonnal tanult együtt Münchenben!) és G. Ecsejsztov alkotásai. Ők az eposz történéseit illusztrálták, nem hiteles jurtaábrázolásra törekedtek, de mégis remek hátteret adnak a jurták világában zajló élethez.

Kalmük életkép jurtákkal és palotával (V. A. Favorszkij) Ünnepi étkezés nyitott sátortető alatt (V. A. Favorszkij) 

Árnyékot adó nyitott sátortető (V. A. Favorszkij) 

Jurta belseje (V. A. Favorszkij)    

Jurtából kilépő férfi (V. A. Favorszkij)    

Jurta belseje (G. Jecsejsztova)

Forrás: Dzsangar - kalmük nemzeti eposz (Moszkva, 1958)

 

Az Arvisurák időrendi táblázata...

 

A dátumokat a többféle – nem egyeztetett – időszámítási módok, az időtörések hiányos ismerete és a földi forgásidő változásai miatt CSAK tájékoztató jelleggel kezeljük!

Legősibb adatok

i.e. 4 320 000 A végtelen Élet ideje (indijó megállapítás szerint)

i.e. 443 658 A laraki papok szerint ekkor jelentek meg először Kaltes Asszony szekerén érkezők a földünkön.

Kr.e. 50 000 – Kr.e. 11 658 (Globális kataklizma)

i.e. 48 863 Egyiptomi beavatott papok feljegyzéseket készítettek.

i.e. 40 000 körül. Nippur pateszi lerakja az első sumér város alapjait.

i.e. 33 520 10 néptörzs alakul ki a Földön.

i.e. 19 500 Az ataiszi szabir népcsoport elkezdi időszámítását

i.e. 15 500 Az ataiszi szavárd népcsoport elkezdi időszámítását.

i.e. 13 508 A tűzszerzés éve. Az időszámítás és a fémművesség kezdete a Földön. Miskolc megszerzi Kemi Istenasszony szájából a tüzet.

i.e. 12 788 A 11. kaltesi (Szíriusz B ) látogatók a földön.

i.e. 12 679 A 12. kaltesi (Szíriusz B ) látogatók a földön

i.e. 12 577 A 13. kaltesi (Szíriusz B ) látogatók a földön

i.e. 12 475 A 14. kaltesi (Szíriusz B ) látogatók a földön

i.e. 12 373 A 15. kaltesi (Szíriusz B ) látogatók a földön

i.e. 12 281 A 16. kaltesi (Szíriusz B ) látogatók a földön

i.e. 12 069 A 17. kaltesi (Szíriusz B ) látogatók a földön

i.e. 11 867 A 18. kaltesi (Szíriusz B ) látogatók a földön

i.e. 11 765 A 19. kaltesi (Szíriusz B ) látogatók a földön

i.e. 11 663 A 20. kaltesi (Szíriusz B ) látogatók a földön

i.e. 11 658 A Nagy Özönvíz. Ataisz kiemelkedése. A Hold nekicsapódik a Földnek és Atlantisz szigete süllyedni kezd.

Kr.e. 11 658 – Kr.e. 5038 (Ataisz süllyedése)

i.e. 11 442 Második kísérlet a Hold Földhöz csapására. A kaltesiek eltérítették, de kisebb özönvizek pusztítottak.

i.e. 11 000 körül. A 22. kaltesi (Szíriusz B ) látogatók a földön.

i.e. 9700 körül. Lagas, az első sumir király várost alapít.

i.e. 9000 körül: A 23. kaltesi (Szíriusz B ) látogatók a földön.

i.e. 8508 Anyahita lehozza a Szíriuszról a 12 gondolatrezgő követ, melyek ma a Szent Koronában vannak. A 24. látogatás.

i.e. 7000 A 25. kaltesi (Szíriusz B ) látogatók a földön

i.e. 5758 A kaltesiek figyelmeztetik az Ataisz-belieket, hogy a sziget veszélyben van. Megkezdődnek az ataiszi gyarmatosítások, kivándorlás a szigetről. A 26. kaltesi látogatás.

i.e. 5758 Káldi földön megalapítják Amu-ómot.

i.e. 5750 Elindul Ataiszról a Káldi, Szavárd és Élám területfelkutató misszió, majd megalapítják birodalmaikat Mezopotámiában.

i.e. 5702 Ataisz szigetén megszűnik a pateszik (papfejedelmek) uralma. Lugalok és fejedelmek felváltva uralkodnak a sziget elsüllyedéséig.

i.e. 5050 Eridu megalapítása Káldi-Földön (Irak), Eridu vezér által.

i.e. 5044 Buda kőfaragó fejedelem megalapítja Káldi-Föld és Zagrosz között Anina-ómot.

i.e. 5044 körül. Buda újraalapítja Úr városát (Mezopotámia).

i.e. 5038 Ataisz szigete végleg elsüllyed.

Kr.e. 5038 – I.sz. 1. (Jézus kora)

i.e. 5012 Az Anyahita kegyhely felavatása Úr városában (Mezopotámia).

i.e. 5008 Ataisz süllyedése utáni első kaltesi földreszállás Úr városában.

i.e. 4950 Mezopotámiában a folyóközi árvizek elől tömegek vonulnak északra Úr térségéből.

i.e. 4920 Agabáék megérkeznek a Sárga-folyóhoz (Kína).

i.e. 4518 A Bika Világhónapjának kezdete. I.e. 2358-ig tart.

i.e. 4236 Az egyiptomi vallás kezdete.

i.e. 4184 Ménes birodalma áttért a Nílus áradását figyelembe vevő évszámításra. (9324 tűzszerzési év)

i.e. 4080 Megalakul a „Melegvíz-források Birodalma”, „Viroláj-birodalma” és „Nimród-biro­dalma”.

i.e. 4080-4038-ig. Visszatérnek hazánkba az Ataisz szigetéről a jégkorszak miatt elvándoroltak, az elmenekült beavatottak utódainak nagyobb csoportja, akik a jégkorszakot túlélt tarkósokkal, bolhádokkal új népet alkotnak.

i.e. 4040 Megalakul a 24 Hun Törzsszövetség Agaba vezetésével, Ordosz központtal (Kína).

i.e. 4020 Első Birodalmi Nagyszala – Ordosz (Kína).

i.e. 4018 Megszületik Nimród ikergyermeke Bábel és Tabira. Az anyjuk Tuli rimalány.

i.e. 4010 körül. Felépül a Bábel tornya.

i.e. 4000 Nimród Birodalmában felépül Ninive városa. Építője Ninive, beavatott építő tudós.

i.e. 4000 körül. Az Ataiszból elszármazott emberek száma 210 tömény, azaz 2100000 lélek.

i.e. 3984 Pestisjárvány Ordoszban.

i.e. 3970 Havaruti Nagyszala Ménes Birodalmában (Egyiptom). A 27. kaltesi látogatás.

i.e. 3800 körül. Megszületik a legmagasabb szintű beavatott, Etana. Édesanyja Szagamóni Aranyasszony.

i.e. 3578 Megszületik Gilgames, a 2/3 részben isteni eredetű uruki király.

i.e. 3540 A 12. feljegyzett özönvíz a Közel-Keleten Ataisz süllyedése óta (Kr.e. 5038.). Erről hallott Ábrahám (Ábrám), és erről tudósít a Biblia.

i.e. 3000 körül. Heves napkitörések okozta roppant hőség a Földön.

i.e. 2688 Elkezdődnek a 12 évig tartó egyiptomi piramis építkezések.

i.e. 2676 Befejeződnek az egyiptomi piramis építkezések.

i.e. 2480 Bóta, úz (őspalóc) fővezér indítványára megköttetik a hunok és a kinajok között a Béke és Rokonság szerződése. A szerződés értelmében a hun, agaba és kinaj népek szabadon költözhetnek egymás területein. Közös tanács bírálta a vitatott eseteket. Tanulmányi cseretáborok is létrejöttek.

i.e. 2358 A Kos világhónapjának kezdete, i.e. 198-ig tart.

i.e. 1705 A japán "honfoglalás" ideje. Szőreg Nagy Süán sámángyőztes és kapitány helyettese, a manzsu Tenno keletre hajózott Ordoszból. Tennó feleségül vette az ajnó vezér lányát Tikajót.

i.e. 1677 Túliás földkörüli hajóútja során Atlantisz vízfelszín fölötti maradványaira bukkan

i.e. 1500 körül. Megszületik a Rasna-Szövetség a mai Olaszország területén, népeit etruszkosoknak nevezik, azaz etruszkoknak. A Rasna Szövetség alapja a papkirályok által megírt Hármas Törvénykönyv volt.

i.e. 1500 körül. Atlantisz végleg a víz alá süllyed.

i.e. 1490 körül. Kitör a Szantorisz vulkán. Hegynél magasabb hullámokat, tengerárt okoz. Keréta (Kréta) sziget lakossága elpusztul. Több földrengés követi a kitörést.

i.e. 1190 Népszámlálás az etruszk Rasna-Szövetségben. 98342 lélek élt a területen (Olaszország).

i.e. 1190 Atlantiszról menekülő éhező beri-beri népcsoport kifosztotta Hattusast, lerombolja, ezután a Hati-kasszu birodalom összeomlott.

i.e. 1112 Müjáki csata. A 24 Hun Törzsszövetség döntő csatája a kinajok ellen. A hunok győztek.

i.e. 775 Megszületik Vejuli-Róma és Barna-Farkas ikergyermeke, Romulusz és Rémusz. Romuluszból 22 évvel később Róma első királya lett.

i.e. 716 Romolusz veje, a núbiai Numa Pompilius kerül Róma trónjára.

i.e. 703 A pannonok szövetséget kötnek a keltákkal (káldorok).

i.e. 690 Tullus Hostilius lesz a Római Birodalom harmadik királya.

i.e. 650 Ancus Martius, a negyedik római király.

i.e. 640 A közel-keleti Hétvári Élet-Temploma átköltözik Ordoszba.

i.e. 602 A kurd eredetű zagroszi Tarkvinus Priscus Róma ötödik királya lesz. Ő építi fel a Capitoliumot.

i.e. 571 Servius Tullius, Róma hatodik királya lesz. Veje meggyilkoltatta.

i.e. 539 Tarkvinius Superbus kerül Róma trónjára. Ő a hetedik király. Zsarnoksága miatt egy felkeléssel megbuktatják.

i.e. 335 A Buddhizmus erős hatást gyakorol Ordoszra, ezért a hunok útnak indulnak.

i.e. 206 Matyó kínai császár (Moto, Mao-tun) áttöri a Kínai Nagy Falat.

i.e. 198 A Halak világhónapjának kezdete.

i.e. 35 Sziszeki egyzemény. Kövezsd hun származású kínai császár szerződést köt Augustus (Octavianus) római császárral, melynek értelmében a Római Birodalom és a Hun-Szkíta Nagybirodalom határa Dunna Asszony folyója (Duna). A szerződést a rómaiak megszegik, elfoglalják aranyröges birodalmunkat, Erdélyt és latinosítani kezdenek. Ezért indul el a Hun Birodalmi Hadsereg Kr.u. 360-ban, és foglalja vissza területét Kr.u. 430-ra.

i.e. 25 Kövezsd széki-hun vezér meghódítja a Kínai Birodalmat. Császár lesz.

i.e. 20 Felépül a Csörsz árok-rendszer a Duna vonalán. Nagy kiterjedésű katonai kiképző hely.

i.e. 8 Elkezdődik Eged fejedelem székvárosának, Egernek építése. I.sz. 4-ben lett kész.

I.sz. 1. – I.sz. 1490. (I. Mátyás megölése)

i.sz. 29 Jézus megalakítja Uruki egyházközösségét. Jézust ugyanebben az évben a Gilgames koronával királlyá koronázzák.

i.sz. 181 Megalakul a Magyar Törzsszövetség.

i.sz. 226 Uruk város népe szembefordul a pártus Garé isten hívőkkel.

i.sz. 226 Káld pateszi megalapítja a „Mennyei Birodalmat” Urukban.

i.sz. 266 A perzsák elfoglalják Uruk városát, lakosait Káld királlyal, Mani öspörössel és az uruki-mani hívőkkel Eviláth térségébe hurcolják.

i.sz. 290 Manit, a Gilgames család bölcsét, az ördögi lelkű Csőrös király, hatalmától félve elevenen megnyúzatta, bőrét szénával kitö­mette és a 290. évben városról városra hordatta. Fára magasan felakasztatta ezzel a felírással: „Így jár az, aki a mennyei eredetű uralkodók tizedének fizetését megszün­tette."

i.sz. 430 Kettéválik az uruki-mani püspökség, székhelyeik Uruk és Tuspán lesznek.

i.sz. 430 Az úzok elhagyják az ordoszi beavató központot és Budavárába költöznek át Buda (Atilla testvére) vezetésével. 433-435 között telepednek le.

i.sz. 568 Atilla leszármazottai megalakítják a nagy Avar Birodalmat. Ugyanebben az évben Baján (II. Ilona férje) Ogurd solymászait a csákvári Solymosra telepítette.

i.sz. 570. június 8. Mekkában megszületett Mohamed. Meghalt 632-ben.

i.sz. 619 Mohamed felesége, Khadidzsu meghalt.

i.sz. 622. július 6. Mohamed Medinába vándorolt.

i.sz. 630 A kinajok megdöntik a Keleti Türk Birodalmat.

i.sz. 800 Az Avar Birodalom három részre szakadt.

i.sz. 849 Megszületik Árpád, a későbbi Törzsszövetségi vezér, Enéh harmadik fia.

i.sz. 850 A Nyék törzs elszakad a Kazár Birodalomtól.

i.sz. 860 Szuvári csata. A fővezéri és a fősámáni hadak megütköznek. A kazárok nem nézték jó szemmel, hogy Ügyek szálláshelyei után nem fizettek adó-tizedeket, csupán sámán-tizedet adtak Asszorügyek részére. Ezért a kazárok büntető hadjáratot indítottak, vesztükre. Álmos fősámán csapatai győznek. Más harcosok is sorban elhagyják a kegyetlenkedő kazár birodalmat.

i.sz. 864. Keletről avarok menekülnek a terjeszkedő frankok elől, akik Álmos seregéhez csatlakoznak.

i.sz. 864. Lebéd kegyvesztett lett a kazároknál, ezért csatlakozott a Kéri, Keszi és Gyarmat törzsekkel együtt a Magyar Törzsszövetséghez.

i.sz. 868 A Magyar Törzsszövetség új székhelyévé Kevevárt (Kővár, Kiev) jelölik. Sámánfejedelme Álmos, lovasfejedelme Lebéd, tárkányfejedelme Asszuporog fia, Szőke Árpád lett.

i.sz. 875. Kürt, tiszta kabar törzs is csatlakozik a Magyar Törzsszövetséghez.

i.sz. 880. Jenő és Tarján törzsek is csatlakoznak a Magyar Törzsszövetséghez, mivel Káspivár és Asszorügyek között hazátlanul maradtak.

i.sz. 891. Verecke kabar fejedelem követeket küldött Kassáról, akik elmondták, hogy 891 őszén a morva papok hódításra buzdították a szláv népeket. Az agg Tétény fejedelemmel együtt felkérték a magyari féle népek szövetségét, hogy foglalják el a Jász-síkságot, így felszabadulhatnak a szlávok nagy nyomása alól.

i.sz. 891. Álmos összehívja az Öregek Tanácsát és a Vezérek Tanácsát Asszorügyek-várhelyre. A törzsek vállalták, hogy elfoglalják Atilla örökségét.

i.sz. 892. tavasz. A Nyék és a Tárkány törzs az ifjú Árpád vezetésével Kassa, kabarszállásra lovagol, hogy az utakat megtisztítsa mindenféle akadálytól.

i.sz. 892. A Magyar Törzsszövetség vezéreinek vérszerződése a Jászvásári Nagyszalán.

i.sz. 990. tavasza. Gézát a Turfánból hozott Gilgames koronával az uruki-mani szertartás szerint uralkodóvá és a Jász-síkság nagyfejedelmévé koronázták.

 

MINDEN IGAZ MAGYARNAK és TESTVÉRNEK!!!



Atilla nagykirály


 
Annak az Atilla-portrénak, melyet az első évezred egyik vagy "a" legnagyobb uralkodójának személyisége köré ellenségeinek gyűlölete és az európaiak rosszindulatú alkotó képzelete vont vajmi kevés köze van a valósághoz. A középkor keresztény szemléletében Atilla Isten ostora ("flagellum Dei") volt, akivel Isten a bűnös világot sújtotta, pedig legnagyobb hőse volt annak a kornak, amelyben élt. Nevét évszázadok múltán is csodálattal és rettegéssel emlegették. Dante Atillát a pokolba küldte és a Michelangelo festette vatikáni sixtusi kápolnában Attilát az Isten is megfenyegeti. Milyen a valóságos Atilla-kép? Theodóziosz császár a két hun főember - Edekon és Oresztész - követjárása után Maximosz vezetésével követséget küldött Atillához. E követségnek volt a tagja Priszkosz rhétor és Vigilász tolmács. Priszkosz leírja Attila európai szemmel nézve is pompás és fényűző palotáját, fürdőjét és lakomáját; a vendégeknek arannyal és ezüsttel volt terítve és az asztalok roskadtak a húsoktól és a kenyerektől. Atilla személyének leírását Priszkosz elmondása alapján Jordanes őrizte meg. "Hatalmát büszke magatartása és kevélyen körüljáratott szemeinek parancsoló tekintete is elárulta…Elhatározásaiban szilárd, könyörgésre engesztelékeny és kegyelmes azokhoz, kiket egyszer hívei közé számított. Külsejében igazi hun, alacsony termetével, széles mellével, nagy fejével, apró szemével, ritka szakállával, lapos orrával és sötét testszínével egyesítvén magában nemzetének sajátosságait…" Jobban szeretett békében élni, mint fegyverrel uralkodni. Maga a római Onogesius úgy nyilatkozott, hogy inkább lenne szolga Atillánál, mint úr és gazdag a rómaiaknál.

Atilla valahol a Duna-völgyben született Kr.u. 396 körül; gyermektúszként tizenkét évesen Honorius császár udvarába került, ahol megismerte a rómaiak kül- és belpolitikáját. Hazatérve egyesítette és megbékítette a hun törzseket és igyekezett a germán és szláv törzseket hatalma alá vonni. Az "Isten kardja" mítosz nevéhez fűződik; a számára küldött hegyével fölfelé a földből kiálló kardból Attila arra következtetett, hogy e karddal Isten kezébe adta a világ fölötti uralmat. Az auktorok elmondása szerint 700 000 lovast tudott hadirendbe állítani. 451-ben a Catalaunum-i síkságon Chalons-sur-Marne közelében szembekerült Aetius római lovastiszttel, aki cseretúszként Attila udvarában nevelkedett, de Atilla visszavonta csapatait, mert sok jó harcost vesztett volna. Valentinianus császár húgát, Honoriát ajánlotta fel Atillának feleségül, de Attila azt visszautasította, Bizánc pedig 422-től adót fizetett Atillának. Rómát I. Leó pápa kérésére nem égette fel, mert erre őt az idős Róma püspöke kérte. 453-ban élete derekán meghalt utód nélkül, ahogyan a magyar történelem nagyjainál (Szent Istvánnál, Mátyás királynál stb.) ez azóta is megtörtént. Fiai - Csaba, Dengizik, Emnedzad, Uzindur, Gheism és Hernak - nem léptek apjuk nyomdokaiba; népük sorsának irányítására is alkalmatlanok voltak. Atillát valahol a Tisza mentén temették el; sírkamrájára -, mint minden hun uralkodóéra - halmot emeltek.

Atilla a hun-germán szövetségi rendszer egységét akarta megvalósítani, ezáltal kiegyenlítődött volna Európa északi és déli felének egyenlőtlensége. Az Atilla célkitűzéseit ismerő germán királyok a hun uralkodó halála után maguk is, majd később utódaik is ezt akarták megvalósítani, s ez a Karoling Birodalom keretében részben sikerült is. Attila joggal tekinthető az egységes kultúrájú Európa egyik megalapozójának, hiszen udvarában és célkitűzéseiben ott volt már az Európai Unió gondolata. Udvarában egyesült Róma, Bizánc, Germánia és a Hun Birodalom. Atilla udvarában kancellária működött, tűrte és támogatta a különböző ideológiákat és vallásokat; Szent Jeromos írja róla 403-ban: "a hunok zsoltárokat tanultak" és nyelvükre lefordították a Bibliát. Atilla megtanulta, hogy a legyőzötteket nem szabad porba sújtani, hanem sorstárssá kell fogadni őket. Atilla palotájában római és hun fürdő működött és konyháján a hun ételeket éppúgy készítették, mint a germánt, a rómait vagy a bizáncit; hun bort és germán sört egyaránt fogyasztottak.

(Forrás: http://baranta.gportal.hu/)

A koronázási jelvények


Középkori forrásokból tudjuk, hogy a koronázás kelléke volt az ezüst kettős kereszt egyméretű vízszintes részekkel (rovásírásunk „gy” betűje, ami az „egy”-et jelenti, ki az Egy? ISTEN), az ezüstgyűrű (melyet a bal kisujjon viseltek), az arany karperec (jobb csuklón), a kengyel, más lószerszámok, különböző ruhadarabok (köpenyek, bőrpáncélok, süvegek, ingek, csizmák, kesztyűk, harisnyák stb.) és a koronázási trónus. A koronázáshoz hozzá tartozott a lándzsa és az íj is. Ezek mindegyike a MAGYAR ŐSVALLÁS JELKÉPI! Ezek az idők folyamán mind elvesztek…
Megmaradt viszont a korona, az országalma, a jogar, a kard és a palást. Az országalma feltehetően későbben került az együttesbe. István kardját a prágai Vid székesegyházban a csehek bitorolják, ez volt az eredeti koronázási kard. A palástot István és Gizella 1031-ben ajándékozták a székesfehérvári koronázó templomnak. Ma koronázó palástként átalakított formában ismerjük. Eredetileg nagyobb volt. Az országalma egy aranyozott ezüstgömb, rajta a kereszt, mely az Árpád-házi királyok címerkeresztje is lett. A nem hiteles hagyomány szerint, ilyen kettős keresztet küldött a pápa Istvánnak a koronával és a lándzsával együtt. Az országalmán ma Károly Róbert magyar király címere van, de ez valószínűleg utólagos rátétel, így az alma és keresztje sokkal régebbi lehet. Az országalma az országot és a földet jelképezte. A jogar az ítélkezés, az igazságosság, a jogszolgáltatás jelképe; ősi keleti eredetű hatalmi jelvény. Elefántcsont előképeit korai ásatásokból ismerjük. A magyar jogar hegyikristály gömbjébe vésett három oroszlán is az uralkodói hatalom ősi keleti jelképe. Ez a kristálygömb mai ismereteink szerint a világ második legnagyobb átfúrt kristálya. A rajta levő oroszlánok: csiszolási stílusa alapján legkésőbb IX. századi keleti munka. Valaha a koronázási szertartásnak fontos része volt az országzászló, (Árpád-sávos) amely sajnálatos módon, a mohácsi csatamezőn odaveszett.

A Szentkorona-tan

A magyarok királyainak koronája az államiság jelképe lett, ebből alakult ki a világon egyedülálló Szentkorona-tan.

A közvéleményben ma is él az a tudat, mely szerint a Magyar Sacra Koronát II. Szilveszter pápa küldte/adta Istvánnak. A külhoni magyarság tudatában az „anyaország”-beliekénél sokkal erősebb az a tudat, magyarságtudat, mely szerint a Magyar Sacra Koronához hozzá tartozik a Kárpát-medence egész területe. Ennek oka az a jogviszony, melynek értelmében a Kárpát-medence a Magyar Sacra Korona tulajdona. Ebből következően a Kárpát-medence minden polgára, aki a Magyar Sacra Korona uralma alatt került be a Kárpát-medencébe, a Magyar Szent Korona polgára. Ez a jogi helyzet azért áll fenn, mert 1038. augusztus 15-én Nagyboldogasszony napján István (megbánva vétkeit) Székesfehérvárott, a templomban az országot a Magyar Sacra Korona képében a Mennybe emelt BOLDOGASSZONY-nak ajánlotta fel. Ez az Ég és a Föld között köttetett szerződés a Kárpát-medencét Nagyboldogasszony országává tette, és ezért ezen a jogi helyzeten a földi hatalmak nem változtathatnak! A törzsi szervezet felbomlása és a megyerendszer bevezetése szükségessé tette, hogy a Kárpát-medence egész szabad lakossága számára István jogi biztosítékot adjon a kiváltságok megtartására és a király leválthatóságára. Ennek módja ez volt, hogy István a Koronát a mindenkori király és nemesség, az ország (ember) fölé helyezte. A Magyar Sacra Korona jelképezi az országot mint területet, az országot mint egy uralom alá tartozó népességet, a közigazgatási intézményrendszert, a vallást, az uralkodó személyét, az uralkodói tulajdonságokat és képességeket, az igazságos ítélkezést és a jogi intézményrendszert, a vallási és társadalmi türelmet, az ország védelmét, és az országban lakó, együtt élő és befogadott népeket. A Szentkorona-tan nemcsak személyi vonatkozásokkal bír, de egyéb tárgyi vonatkozásokat is magába olvaszt: Magyarország területe éppúgy a Sacra Korona része, tulajdona, mint az uralkodó vagy nemesség – tehát a Korona, mint jogi személy, magába foglalja az ország egészét. Ennek értelmében bármely történelmi vész is szabdalta fel az országot, az a Sacra Korona testében mindig egységes maradt, miként a Szentkorona-tan is érvényben volt a török által megszállt részeken, vagy akár a független Erdélyi Fejedelemség területén is. Így van ez napjainkban is, amikor igazságtalan „trianoni” békediktátum következtében az ország feldarabolódott! Fontos, hogy az összes magyar ember ezen eszméket magáévá tegye! Az utóbbi időben mindent megtettek és tesznek most is nemes népünk félrevezetése érdekében, tehát értenünk kell, - ha most Magyarországról beszélünk, akkor ez alatt NAGYMAGYARORSZÁGOT kell értenünk, se többet, se kevesebbet! Azok a részei az országnak, melyek most elszakításra kerültek a mieink, ha tetszik, ha nem. Területestől, állampolgárostól, építményektől, történelmi eseményeikkel együtt, mert ezeken a helyeken ontották vérüket őseink, elődeink, (fekszenek megalázott, meggyalázott jeltelen sírokban), azért a földért melyet mostanra más országok bitorolnak, ezt meg kell értenünk, el kell mélyíteni a tudatukban, át kell adni gyermekeinknek is! Soha többé ne történjen meg az a gyalázat, ami megtörtént 2004, dec. 5-én tudjuk, - mindnyájan tudjuk, mire gondolok! Sajnos a történelemkönyvek néhány oldalon foglalkoznak csak dicső múltunk eseményeivel, ezért nem is mélyülhet el a tiszta magyarságtudat és szemlélet. Talán többet kellene foglakozni magyarságunkkal, mint például a francia forradalommal (8. oszt. Történelemkönyv: trianon 1,5 lap, francia forradalom egy eseménye 8 lap?!). A Szentkorona-eszme, mint államjogi rendszer alkalmas arra, hogy ma is jogi, társadalmi rendünk középpontjában legyen, ugyanis ez szereteti, türelmes, befogadó - nem kirekesztő -, ugyanakkor nemzetvédő és megtartó erő is. A Szentkorona-tan nem csak emléke egy dicső múltnak, hanem, kötelező érvénnyel bíró közjogi tan most is! A Korona élő személyiség voltát és a Sacrakorona-tan hatályos közjogi tan voltát nem kérdőjelezheti meg az a sajnálatos tény, hogy a mai magyar hatalom nemcsak hogy nem igényli a Sacra Korona közjogi tana segítségét, de nem is tekinti élőnek, illetve hatályosnak. Márpedig a Sacra Korona a mai magyar társadalom akaratától is függetlenül az, ami volt, aminek hosszú évszázadokon át tekintették. A magyar államhatalom alapja, a Szentkorona-tan pedig a történelmi magyar Alkotmánynak éppen az a központi elmélete, amely hatálytalaníthatatlansága által legfőbb biztosítéka a magyar közjog folytonosságának. A Szentkorona-tant soha nem vonta vissza alkotmányosan összeült magyar törvényhozás, ezt nem is tudná megtenni! Az 1920. évi magyar nemzetgyűlés a jogfolytonosság kérdését érdemben a Szentkorona-tan szellemében tárgyalta. A második világháború után Magyarországon a magyar nemzeti öntudat elsorvasztását kormányprogram szintjére emelték; és tartják ma is ott. Az idegen népek, eszmék és hatalmak kiszolgálói megpróbáltak, megpróbálnak mindent megtagadtatni a magyar néppel, ami nemzeti önérzetét megtarthatta volna. Sőt arra is vetemedtek, hogy a Sacra Corona Regni Hungariae-t 1919-ben „kun béla” áruba bocsátotta, mint Júdás Jézust! Szerintem vannak, akik ma is megtennék...
Az 1990-ben összeült „rendszerváltoztató!?” országgyűlés sem a Szentkorona-tant, sem a jogfolytonosság jelentőségét nem tudta felfogni.

„A törvénysértés jogot nem alapít” elv alapján a magyar történelemben mindig - 1790-ben, 1865-ben és 1920-ban is - helyreállt a jogfolytonosság, csak az 1990-es országgyűlés tagjai nem merték felvetni a jogfolytonosság helyreállításának a kérdését, és mind a mai napig nem is merik, illetve nem is akarják!

A Turul Nemzetség.

 

 

 

 

 

Árpád Fejedelem.

 

Árpád

 

Bulcsu Vezérről.

 

Bulcsu


 

Születési évét, a X. sz. legelejére becsülhetjük, pontos helyét nem is merjük, de valahol Győr-Pozsony-Fertő környékén lehetett: családja szállásterületén. Azt azonban biztosan tudjuk; Tas vezér unokája, Kál vezér fia. Kál vezér fiát Bizáncba küldte, - nincs pontos adatunk hány hónapot, évet töltött ott – ahol kiérdemli a 'Császár vendégbarátja' címet és 'római patricius' rangjába is beiktatják. Ezek nem üres címek voltak, egyszerű barbár 'hadnagyoknak' sosem adták.

Árpád kortársa, a frank-római császár Arnulf 900-bam meghal és néhány évre a halála után a két legnagyobb nyugati vezér, Kál és Huba vezér fia Zuárd (Lehel apja) nekifognak a hadjáratok megszervezésének. Az elkövetkezendő huszonöt évben, majdnem minden évében megindulnak a magyar hadak és két esetet leszámítva csak fényes győzelmeket aratnak hadjárataik folyamán. Az egyik, mikor Kusaly (vagy Kurszán) vezért lakomára hívják 904-ben és orvul legyilkolják kíséretével együtt. A galád tettes elnyeri jutalmát, Liutprand herceget a magyarok három évre rá az Ennburgi csatában (907 júl. 5.) felkoncolják. (Ugyanebben az évben zajlik le a híres Pozsonyi csata, melyben Árpád megsebesül és később belehal sebeiben.) 910-ben volt az első augsburgi csata, mikor Kálék elsöprik 'Gyermek' Lajos seregét, majd a következő évben átkelnek a Rajnán és a franciák földjét dúlják, rabolják egész nyáron. 915-ben végig pusztítják Türingiát, Szászországot, majd Brémát perzselik fel. Még sorolni is sok a magyar seregek fényes sikereit.
A másik magyar vereség, mikor a siheder bajor herceg Arnulf (Liutprand fia) 913-ban egy Burgundiából hazafelé tartó sereget hátulról meglep és azokat legyőzi. (Inn-völgyi vereség) Kál és Zuárd mindkét vereséget többszörösen visszafizeti.

A sors iróniája, hogy ez az Arnulf két évre rá vereséget szenved Konrád német királytól és a csata vesztése után, - mégis - a gyűlölt ellenfeléhez Kál Horkához menekül. Kál, lovagias nagylelkűséggel fogadja a megtépett bajor herceget, aki két évet tölt az udvarában és itt ismeri meg Kál lányát, Bulcsu nővérét. (Sajnos a nevét nem ismerjük) 917-ben Arnulf magyar hadakkal és magyar feleséggel újra elfoglalja a bajor trónt és egyből beleveti magát a német tartományurak véres civakodásaiba. Kál Horka nem csak Kondrád ellen, hanem utódja Madarász Henrik ellen is folyamatosan magyar hadakkal segíti. De Kál és Zoárd segíti meg Berengárt is, aki Felső-Itália királya, 921-ben, mikor is Burgundia királya II. Rudolf reá támad. Két hadosztályt küld Bogát és Dursát vezetésével. 924-ben Berengár ismét a magyarok segítségét kérik, Zoárd hadai akkor égetik le Páviát, 44 templomával együtt. De ugyanebben az évben a fiatal Bulcsu végig vonul Lotharingián és Burgundián, átkel a Pireneusokon, Szétveri a Kordovai seriff muzulmán seregét, majd a keresztény Asztúria belső területeit dúlja, sarcolja végig. Gazdag zsákmánnyal, minden baj nélkül tér meg utána a szállásterületére. 926-ban ismét Kál vezér fia vezeti a hadakat, végigzsákmányolják Elszász-Lotharingiát, Verdun és az Ardennek vidékét, majd az Alpokon átkelve Toscanát dúlják végig és már majdnem Rómát fenyegetik. A rá következő évben (927) Madarász Henrik, - a sorozatos magyar csapások elkerülése végett - megalázkodik és békét kér Bulcsutól. 920 évek végén meghal Kál vezér, helyét Bulcsu veszi át, ő a leghatalmasabb úr nyugat-Magyarországon és talán egész Európában.

A legnagyobb frank-római uralkodó adófizetője lesz Bulcsunak és 9 éves béke következik, mely a nyugati törzsek aranykora: a magyar Bulcsu Európa leghatalmasabb ura. Észak-Itália korlátlan ura, Hugó nem fizet adót, de szövetségese Bulcsunak, hasonlóan a bajor herceghez, Arnulf herceghez, akinek a felesége Bulcsu nővére. Hű is marad magyar rokonához egészen a haláláig. Erre az időre esik a mersenburgi vereség, amit a német történetírás eltúloz, felfúj. Nem hadról volt ott szó, hanem egy fél tűmén (kb. 4-5 ezer harcos) büntető akciót végrehajtó egységről. (933)

936-bam meghal Madarász Henrik, trónját az erőszakosabb fia, 'Nagy' Ottó foglalja el, aki kemény kézzel hozzálát a széthullott birodalom összekovácsolásához. Az első dolga: felmondja, megtagadja a gyalázatosnak tartott további adófizetést a magyaroknak, ami felért egy hadüzenettel. Nem várat sokáig magára a magyarok válasza. A rá következő évben, 937-ben Bulcsu és Lehel végigdúlják fél Európát, mindenhol pusztítanak, égetnek, ahol Ottó és szövetségesei hatalommal bírnak. Ez az első nagy komoly európai hadjárata Bulcsunak, több mint harminc csatát nyer meg, átkel az Alpokon és ott is végigpusztítja Ottó szövetségesei városait, falvait. Az elkövetkező 18 évben a két nagy magyar vezér parancsnoksága alatt szünet nélkül folyik az elkeseredett harc, mindig magyar győzelemmel, de mindig egy erősebb Ottó ellen. Szó sincs itt 'kalandozásról' mindig pontosan előre ki van szabva a magyar hadtestek minden lépése. Két 'király' van csak Európa sakktábláján, Ottó és Bulcsu - a többi mind csak bástya vagy futár. Bulcsu külpolitikáját a megosztott nyugati hatalmak gyengítése jellemzi, következetesen küzd azért, hogy ne legyen egység az Óber- Enns túli területeken. Ő látja talán egyedül, hogy egy egységes frank-római birodalom egy tehetséges Ottóval, milyen roppant veszélyt jelenthet a laza törzsi kapcsolatokban élő magyarságra. Nem össze-vissza csatározgat a rablás kedvéért, hanem szisztematikusan rombolja, zülleszti a frank-római területek politikai, gazdasági és hadi hatalmát.

Egyszer sikerült csak a németeknek úgy-ahogy visszavágni, ezen 18 év alatt, mikor Ottó öccse Henrik, - akit a bajor trónra rakott erőszakosan Ottó, a fiatal Arnulf legnagyobb keserűségére – 950-ben hirtelen rátör a magyarokra, egészen a Rábáig jut, és szerencsésen, zsákmánnyal sikerül elkotródnia mielőtt a magyar seregek elkapdoválhatták volna.

Elérkezünk a 18. év végéhez Bulcsu Horka második nagy Európai hadjáratához, amit 'második hun hadjáratnak' is nevezünk. 954 tavaszán Bulcsu és Lehel 35 000 emberrel és 120 000 lóval megindul Ottó ellen, ami az akkori Európát jelenti. Zavartalanul végigvonulnak a Sváb-Bajor medencén, ellenállás nélkül végigdúlják a frank tartományokat a Rajna innenső partján, majd Lotharingiában megsemmisítik Brúnó őrgróf seregét, utána Brabant, Auvergne, Burgundia következik, majd onnan a Riviérán át Itáliába vonulnak. Európa megdöbbent rettegéssel nézi a magyar sikereket, és hiába zengenek az imák: 'De sagittis Hungarorum libera nos Domine!' nem hallgatja meg őket az istenük. Még nem. A hadjárat több mint fél évig tart, összesen megtesznek vagy 7-8 ezer kilométert, hat nagy folyón keltek át, több mint negyven ütközetet nyernek, és a nyugati népek megrendülésénél csak a felháborodásuk volt nagyobb.

Ottó azonban nem adja fel, - bizonyítván, nem véletlenül érdemelte ki a 'Nagy' előnevet - új seregeket állít ki, minden vagyonát energiáját latba vetve az elkeserítő helyzet megfordításáért. Fia Ludolf, és 'Vörös' Konrád, akik korábban nem támogatták, most visszasomfordálnak hozzá, és egyedül csak a hűséges bajorok tartják a frontot egész télen keresztül. A fiatalnak mondható Arnulf herceg, akinek az édesanyja magyar volt, (Bulcsu nővére) ezen a télen Régensburg alatt esik el. A bajor csapatok nem bírnak Ottó seregével. Akinek szerencséje van átmenekül magyar területekre, akiket élve fognak el azokra kegyetlen halál vár. Márciusban elesik Régensburg és Ottó, először trónra lépése óta: korlátlan úr a nyugati gyepűkön túli területeken. Még a korábban Bulcsut támogató Boleszláv Cseh király is megfordítja a köpönyegét és Ottóhoz rohan bűnbocsánatáért esedezve. Következett 955 tavasza. Bulcsu hada és a szövetséges besenyők, és más magyari törzsek mind visszatértek szállásaikra, élvezve gazdag zsákmányuk jutalmát.

Nem akarnak harcolni a magyar törzs és nemzetségfők. Hiába hívja őket Bulcsu, küldi az üzeneteket, nem jönnek. Csak Bulcsu és hűséges bajtársa Lehel képesek átlátni, hogy milyen hatalmas veszélyt jelent Ottó a tavalyi fényes, győzedelmes hadjárat ellenére, hogy az új erőre kapott, most már oszthatatlan császárság, több mint 50 év óta először mennyire komoly fenyegetés a magyarság számára. Egy 'Somogy országi' főúr el sem tudja képzelni, hogy ő azért olyan hatalmas, mert a nyugati gyepűket már 50 éve Kál vezér és fia Bulcsu Horka védi. Ők biztosították bátor helytállásukkal a többiek gazdag szaporodását, békéjét. Egy Duna-Tisza-közi vagy egy erdélyi nemzetségfő, talán azt sem tudja, ki is az a Bulcsu, vagy ki Árpád unokája: nem létezik összekapcsolódó nemzeti tudat, közös honvédelem fogalma … a határ végtelen, a gulyának se szeri, se száma. A megyeri törzsek trónján Taksony ül, névleg ő a fejedelem, de valójában nincs róla semmi feljegyzésünk, nincs semmi hatalma a szállásterületein kívül, nevét is csak a Bíborbanszületett Konstantintól tudjuk. Pusztaszerben megkötött egyezségekre már senki sem emlékszik, rég megszűnt a nemzeti egység, nincs ország, csak területek, melyeken teljes szabadságot és függetlenséget élvező magyari törzsek élnek. Csak a Dunán-túli nemzetségfők kacagva kitudnának állítani 30-40 ezer főt számláló sereget, ha akarnának. De nem akarnak és így a nyár közepén csak Bulcsu és Lehel van a frontvonalban kb. 8-10 ezer harcossal.

Bulcsu elköveti élete első hadi hibáját, neki kezd az akkor már kitatarozott, kijavított Régensburg ostromának, amit Ottó öccse Henrik véd. Időt veszítve mintegy 8 ezer emberrel elkésve érkezik meg a Füssen és Augsburg között elterülő Lech mezőre. Ottó serege kb. 25 000 fő, nehézlovasság és páncélos, íjász gyalogság, akik minden stratégiailag fontos állást elfoglaltak. A magyar harcosok oroszlánként rohannak a többszörös túlerőben lévő német nehéz lovasságra és páncélos gyalogságra, ám áttörni azok vonalait képtelenek. Egész nap tart az elkeseredett küzdelem, a német vasgyűrű egyre kisebb körbe szorítja a magyarokat. A kilátástalan helyzetben a vezérek megpróbálnak alkudozni, mire a németek megígérik, ha leteszik a fegyvert elvonulhatnak. Ekkor már a seregnek több mint a fele elesett. A maradék, sajnos hisz a német ármányóságnak, leteszi fegyverét, mire a németek rájuk rontanak és a fegyver nélküli, védekezésre képtelen magyarokat aljas módon lemészárolják.

Bulcsu és Lehel élve kerül fogságba, rájuk nem érvényes a keresztény lovagi szellem, bűnözök módjára felakasztják őket, mintha latrok lettek volna és nem hadvezérek. Egy pici jót lehet itt csak megemlíteni; Lehel a kürtjével agyoncsapta 'Vörös' Konrádot, Ottó vejét, hogy legyen aki őt szolgálja a túlvilágon.

Befejezés helyett: Bulcsunak nincs fiúgyermeke és így vele a Tas nemzettség kihal. Arnulf bajor herceg és magyar feleségének lánya, - Judit - nagy Ottó császár sógornője lesz és ő kezdeményezi később majd Németországból a keresztény térítők Magyarországra küldését, aminek következtében a német külpolitika elismeri Taksony fia 'Geyza' fejedelmi létét. A többit már ismerjük...

Kiegészítés helyett: kétségeim vannak azokkal az adatokkal, melyek az Árpád-házi Tarhost a 921-922-es Itáliai hadjáratokban szerepeltetik, Taksonyt (Árpád unokája) II. Lothar udvarában látják, mint aki ő ment el az esedékes adóért, valamint azt a merész állítást, miszerint Taksony ott volt Augsburgnál, (955) Bulcsuval és Lehellel.

A Magyar Nemzeti Múzeum gondozásában megjelent 'Honfoglaló Magyarság' közöl egy térképet, mely szerint, 942-ben a magyar hadak ismét betörtek az ibériai félszigetre a mai Baszkföld területére. Ennek a hadjáratnak utána olvasnom még nem sikerült ...

 

Megoldották a szkíták eredetének rejtélyét

 

 

Először találtak tudományos bizonyítékot az európai és ázsiai népesség keveredésére a Mongóliában, az Altáj-hegység keleti vonulatainál megtalált szkíta harcosok maradványainak megvizsgálása után spanyol kutatók.

 

Sokkal keletebbre keveredtek

 

A Barcelonai Autonóm Egyetem (Universitat Autonoma de Barcelona, UAB) kutatói a minap bejelentették: először sikerült tudományosan bebizonyítani, hogy a kétezer évvel ezelőtt Mongóliában, az Altáj-hegység keleti vonulatainál élt és eltemetett szkíta harcosok génállományában az európai és az ázsiai népek genetikai öröksége keveredett egymással. A korábbi elméletekre rácáfolva a PLoS ONEcímű tudományos lap legújabb számában azt állítják a katalán kutatók, hogy a keveredés nem az európaiak keleti migrációja, hanem a közép-ázsiai népek demográfiai növekedése miatt alakulhatott ki.

Az Altáj-hegység nyugati része Oroszország és Kazahsztán területén, míg keleti vonulatai Mongóliában és Kínában húzódnak. Mint ahogy az a tanulmányban is olvasható, a közép-ázsiai sztyeppe régóta folyosót alkotott az ázsiai és európai vándorló populációk számára. Nem volt ez azonban mindig így: az ősi időkben a sztyeppe közepén található Altáj-hegység inkább szétválasztotta, mintsem összekötötte a két felén tanyázó népeket; nyugaton az európaiak, keleten pedig ázsiai népek éltek évezredeken át.

Az UAB laboratóriumában a katalán kutatók az anyai ágon öröklődő mitokondriális DNS-t elemezték az Altáj vidékéről származó 19 bronzkori (i. e. 10-7. századi) illetve vaskori (i. e. 7-2. századi) csontvázaknál. A mintákat a hét évvel ezelőtt előkerült sírokban talált emberi maradványokból nyerték ki, a felfedezés pedig azért volt érdekes, mivel Mongóliában eddig még nem bukkantak ilyen sírokra.

A genetikai kutatásokból kiderült, hogy a vaskori populációnál tökéletes, 50-50 százalékos elegy volt az ázsiai és az európai mitokondriális DNS-ágakból. Ez azért jelentős, mert a leszármazási vonalak nem mutatták meg a keveredés jelét: az Oroszország és Kazahsztán területén feltárt sírokban csak európai, a keleti részen (Mongólia) pedig kizárólag ázsiai ágakat találtak.

Az Altáj-vidékről előkerülő DNS-mintákon végzett kutatásokból már eddig is tudták, hogy a szkíta volt az első olyan nagyobb népcsoport, amelynél keveredtek egymással az európaiak és az ázsiaiak. Eddig azonban csak az európai sztyeppék nyugati felén élő népeket vizsgálták, azt sugallva ezzel, hogy a keveredés az európai migráció miatt történt meg. A mostani kutatás viszont először igazolta tudományos bizonyítékokkal alátámasztva, hogy a keveredésre az Altáj-hegység keleti felén került sor, a kapcsolat pedig valamikor a vaskor előtt jött létre.

Kik voltak a szkíták?

A hazai szakemberek a leginkább azt hangsúlyozzák, hogy a szkíták nem alkottak államot, hanem törzsszövetségi keretek között éltek. Az orosz kutatók azonban mást gondolnak a kérdésről: szerintük a szkítáknak volt államuk és államszervezetük, sőt Khazanov négy szkíta uralkodói korszakot is felsorol. Maguk a korabeli történeti források is említenek szkíta uralkodókat, sőt uralkodónőket, ami szintén azt igazolja, hogy már állami keretek is léteztek náluk, csak nem olyan formában, mint a földművelő népeknél. A régészek is osztják ezt a véleményt, hiszen a leletek szervezett társadalomra utalnak. A kurgánokban talált mívesen kidolgozott diadémok és egyéb hatalmi jelképek szintén az állam meglétét igazolják.

Az szinte bizonyos, hogy Közép-Ázsiában erős birodalmat hoztak létre, hiszen az i.e. 3. századtól már önálló pénzt is vertek, melyből számtalan példány fennmaradt. Ugyanez figyelhető meg a krimi partvidéken, ahol a görögökkel folytatott kereskedelem során használtak pénzt. A szkíták között azonban a legértékesebb áru a ló és a hozzá tartozó lószerszámok voltak, amelyeket jó áron értékesítetek a piacon. Kedvet árucikkük volt a rabszolga, valamint a megmunkált fémek árusítása. Azt is tudjuk, hogy Hellászba gabonát is szállítottak. Az viszont, hogy a belső elszámolásnál milyen értékmérőt használtak, nem ismert, elképzelhető, hogy az értéket nemesfém súlyban mérték, ahogyan az az ókori kelet államaiban is megszokott volt.

A szkíták társadalma a vérszerződésre épült, amelyet már Hérodotosz is megemlített, és amely lehetővé tette a törzsek közötti tartós szövetséget. Hasonlókra számos példa akad az eurázsiai sztyeppéken, a hunoktól az avarokon át egészen Dzsingisz kánig. Emellett a dinasztikus házasság is fontos egyesítő erő volt, sőt sokszor a kettőt összekapcsolták, hogy szoros köteléket alakítsanak ki a baráti törzsek között.

Már az ókori szerzőket is foglalkoztatta, hogy mivel gazdagították az ókori civilizációt a szkíták. Ephorosz szerint hozzájuk köthető a tűzfúvó, kétágú horgony, valamint a fazekas korong feltalálása. A lovas harcmodor kialakítása és a lószerszámok készítése mindenképpen az ő érdemük volt, ezzel megteremtették elsőbbségüket a harcmezőn. Ezen kívül a fegyverek közül is sok újítás hozzájuk kapcsolódik. De említhetnénk a zászlók használatát, amely fontos jelzőszerepet játszott a csatákban, ezek egyben nemzetségjelek is voltak.

A sírok leletei alapján tudjuk, hogy a szkíták kiváló fémművesek voltak, ők terjesztették el a vasat keleten, valamint a bronzművességet a kínai fejedelemségekben. Aranykincseik máig elkápráztatnak mindenkit, ahhoz könnyen hozzájutottak, hiszen a területükön gazdag és könnyen elérhető helyek voltak. A paziriki sírokban talált szőnyegek alapján sokan úgy vélik, hogy a manapság is divatos nomád szőnyegek alapjai is ott keresendők. De ne feledkezzünk meg az ételekről, hiszen a sztyeppei népek fejlesztették ki a levesporok ősét, és tejtermékek szárításával gondoskodtak a változatosságról. Az öltözetnél pedig a csizma, a nadrág, de a bőrpáncél is a szkíták és utódnépeik fejlesztéseit dicsérik.

 

 

 Csillagösvényen- a Magyarok igaz eredete, története 

 

www.youtube.com/watch?v=hghV94V82u4

 

www.youtube.com/watch?v=vVJ2QOjFtOE

 

www.youtube.com/watch?v=Bdq9JsRLa1o

 

 

 

Itt megtalálható minden, amit tudnunk kell az Őseinkről.....

 

mek.niif.hu/06400/06403/html/

 

A tartalomjegyzékben szereplő címszóra kattintva nyílik az oldal, amit meg szeretnél nézni.

Kellemes böngészést!